2012-12-19 15:10:28

A világörökség részét képező betlehemi Születés bazilika feltárta titkait


A Palesztin Nemzeti Hatóság felkérésére nemzetközi tudósok csoportja, Claudio Alessandri professzor, a Ferrarai Egyetem mérnöki kara tanárának vezetésével 2010 szeptembere és 2011 első hónapjai között régészeti, strukturális, képzőművészeti, történelmi-filológiai vizsgálatokat, kutatásokat végzett a templomban, amely pár nap múlva, Karácsony ünnepén az egész világ érdeklődésének középpontjába kerül.

A régészek megállapították, hogy a templom a Földközi-tenger egész térségében a legrégebbi fa tartószerkezettel rendelkezik. A gerendák legrégibb csoportja minden kétséget kizáróan a VI. századból származik, és sürgető szükség van restaurálására. Egy esetleges földrengés helyrehozhatatlan károkat okozna a kereszténység egyik legfontosabb bazilikájában, amelyet a ferences szerzetesek, valamint a görög és örmény ortodox egyházak közösen gondoznak.

A Terrasanta.net honlapon olvasható közlemény szerint, amelyet december 18-án tettek közzé, a modern technológiákkal végzett vizsgálatok alapján megállapították: a bazilika tetőzetét borító fagerendák öt csoportra oszthatók kormeghatározásuk szerint. A legrégebbi cédrus gerendák a VI-VII. századból származnak. Valószínűleg arról a fa tartószerkezetről van szó, amely a bizánci korban helyettesítette a Nagy Konstantin által épített eredeti bazilikát. Ez ugyanis 529-ben, a szamaritánusok lázadása idején leégett. Ami pedig a gerendák anyagát illeti, háromféle fa fajtát különböztettek meg: cédrust, vörösfenyőt és tölgyfát.

A cédrus és a tölgyfa honos a Közel-Keleten, míg vörösfenyő nem nő azon a földrajzi térségen. Így első megközelítésben megmagyarázhatatlannak tűnt jelenlétük a betlehemi Születés bazilika struktúrájában. A famaradványok kormeghatározását végző dendrokronológia, a régészet egyik sajátos segédtudománya segítségével azonban a szakértők megállapították, hogy a vörösfenyő az 1400-as évek elején az itáliai Keleti-Alpokból érkezett a Szentföldre. De vajon a XV. században ki gondolt volna arra, hogy olyan messziről, éppen Itáliából hozasson fát egy palesztinai bazilika újjáépítéséhez? – tették fel a kérdést a régészek.

Mauro Bernabei professzor, a dendrokronológia egyik legnevesebb nemzetközi hírű szakértője elmondta: „Az archívumokban megtaláltuk a tudományos adatok bizonyítékát: a dokumentumok szerint az 1400-as években a vörösfenyőt éppen a Velencei Köztársaság adományozta a bazilika restaurálásához. (A Keleti-Alpok térsége akkor a „Serenissima” velencei városállam fennhatósága alá tartozott). 1479-ben a keresztények és muzulmánok között folyó évtizedes diplomáciai tárgyalások eredményeként végre felújították a bazilika tetőzetét”.

A vállalkozást Fülöp burgundi herceg finanszírozta, IV. Eduárd angol király a tetőzetet borító ólmot biztosította a Születés bazilika számára. Mindez P. Giovanni Tomacelli ferences, akkori szentföldi kusztos vezetésével történt, természetesen a Szentszék és Qayt Bay szultán jóváhagyásával.
(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.