December 6-a Szent
Miklós püspök nem kötelező ünnepnapja. Az apró jócselekedetek védőszentje és a
ma legjobban „elpiacosított” szent 270 körül született Patara-ban (ma Törökország),
350. december 6-án halt meg Myra-ban (ma Demre, Törökország).
Ereklyéi a dél-olaszországi
Bari-ban találhatók a Szent Miklós bazilikában.
A hajósok, halászok, kereskedők,
zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok védőszentje. Miklós szülei gazdag és
istenfélő emberek voltak, akik sokat imádkoztak azért, hogy gyermekük szülessen. Az
Úr végül meghallgatta kérésüket, és fiúval ajándékozta meg őket, aki gyermekkorától
kezdve kitűnt éles elméjével, őszinte jámborságával és engedelmességével. Szülei halála
után Miklós jelentős vagyont örökölt, amelyet jó szívvel osztogatott a szegények között.
A mai napig ismert vele kapcsolatban a három leányról szóló történet, akik
hozomány hiányában nem tudtak férjhez menni: Miklós titokban az éj leple alatt pénzt
dobott be számukra az ablakon keresztül. Jóságának híre még tartományának – ahol élt
– vallásilag legelhanyagoltabb városáig, Myra-ig is eljutott, amelynek lakói megválasztották
püspöküknek.
A választás megfelelőnek bizonyult: a rábízott egyházmegyét Miklós
megfontoltan és bölcsen irányította. Híre terjedt életszentségének, bátorságának (megvédte
az ártatlanul halálra ítélt hivatalnokokat) és az általa végbevitt csodáknak (pl.
a süllyedő tengerészek és az éhhalálra ítélt város lakóinak megmentése). Egyesek véleménye
szerint a Niceai zsinaton is részt vett (325-ben) mint annak az igaz hitnek védelmezője,
amiért az üldözések idején fogságba vethettek bárkit. 350 körül halt meg Myra-ban,
ahol évszázadokig őrizték testét, majd az iszlám hódítás idején kimenekítették onnan
és a dél-olaszországi Bari városába vitték, ahol a mai napig nagy tiszteletnek örvend.
„A
jócselekedeteitek szolgáljanak számotokra alamizsnául” – írta egykor Szent Polikárp
püspök, aki Szent Miklós előtt Kis-Ázsiának ugyanezen a részén tevékenykedett. Szent
Miklós az őt körülvevő legendák ellenére történelmi személy volt, püspök, az igaz
hit védelmezője és a szegények gyámolítója. Ennek is köszönhető, hogy évszázadokon
keresztül az egyik legnépszerűbb szent volt. Egyedül Lengyelországban háromszáz templomot
szenteltek fel az ő tiszteletére – többet mint Szent Péternek és Pálnak együtt. Elgondolkodtató,
hogy ezt az ún. „hírnevet” egyszerű, hétköznapi jócselekedeteivel érdemelte ki, hiszen
nem volt sem vértanú, sem szigorú aszkéta, nem alapított rendet és egyházatyának sem
nevezzük. Tetteit mindig titokban, a világ nyilvánossága elől elzárva hajtotta végre…
Éppen
ezt a csendes és alázatos szentet tisztelték és szerették a következő korok nemzedékei,
akik elzarándokoltak sírjához és közbenjárását kérték.
A XIX. század második
felétől kezdve Szent Miklós alakját kezdték eltorzítani: a nagy vállalatok megrendelésére
a reklámszakemberek hada üzleti célból megváltoztatta a szent nevét és hazáját, megfosztva
őt életszentségétől és püspöki öltözetétől. Ehelyett különböző nevekkel ruházták fel,
mint Santa Claus vagy Télapó, akinek a fején pomponos sapka van és a rénszarvasok
földjéről érkezik hozzánk szánkón. Szent Miklós történetének legnagyobb meghamisítása
azonban személyének „áruba bocsátása”!
Mintha a jóságos püspökből – aki megtérésre
buzdít és ajándékot osztogat – hirtelen a szemünk láttára egy nagyra nőtt törpét kreáltak
volna, akinek alakja az egyre növekvő kereskedelmi igények kiszolgálására hivatott.
Ezekben a napokban szó szerint találkozhatunk majd vele mindenütt: az utcán, a kirakatokban,
a boltokban. Az ő képmása fog megjelenni a csokoládékon, édességeken és a karácsonyfadíszeken.
Nem, nem fog bennünket buzdítani az imára, az alamizsnagyűjtésre, a jó viselkedésre,
egyedül csak a vásárlásra… mert Santa Claus jobban gondoskodik a bevásárlóközpontok
forgalmáról és bevételéről, mint a szegényekről…
Jól mutatja ezt egy mai
édesapa elbeszélése:
„Amikor visszaérkeztem a hipermarketből, a bevásárló szatyromból
kiesett az elemes kisautó. Nyolcéves kisfiam csodálkozva nézett rám.
– Na,
jól van – csúszott ki a számon –, figyelj ide! Szent Miklós csak a mesékben és az
egyháztörténelemben létezik, tudnod kell tehát, hogy a felnőttek veszik az ajándékot…
Néhány
pillanat csend következett, majd a gyerek szája sírásra görbült.
– Viccelsz?
Mondd, hogy csak vicceltél!
Az a gyerek, aki játszi könnyedséggel ismeri ki
magát a számítógépes játékok világában, keserves sírásra fakadt. Könnyei, mint megannyi
borsószem potyogtak a pulóverére.
– Természetesen csak vicceltem!
És
ez igaz! Rossz vicc volt, érzéketlen, meggondolatlan és felelőtlen. Soha többet nem
teszek ilyet. Kisfiam lenyelte könnyeit és leverten nézett a szemembe. Megkönnyebbült
mosoly jelent meg arcán. Most már tudom, hogy még ha agyon is ütnek, akkor sem árulom
el Karácsony vagy Szent Miklós ünnepének titkát…” (Wojciech Wencel).
Ki
ne emlékezne közülünk azokra a megható eseményekre, amelyeket gyerekkorunkban december
6-án, Mikulás ünnepén átéltünk. A nem hétköznapi vendég várására, aki egyetlen csokoládéval
vagy naranccsal át tudta változtatni a telet és a decemberi estéket az öröm és a szeretet
ünnepévé. Az évek múlása ellenére még mindig szeretjük Szent Miklóst és hiszünk benne,
mert a belé vetett hit az emberi önzetlenségbe és jóságba vetett hit.
Ezért
érdemes róla beszélni mindent előre kiszámoló világunkban, mert ezek az apró, jelentéktelen
jócselekedetek időnként megmenthetnek valakit a kétségbeeséstől…
Irgalmas
Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására őrizz meg minket minden veszélyben, hogy
biztonsággal járjuk az üdvösség útját. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által,
aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.