2012-11-28 16:50:53

A teremtett világ védelmének napján a Vatikáni Kertekben diófát ültetnek


November 29-én, csütörtökön tartják a teremtett világ védelmének napját. Ez egyben annak az emléknapja is, hogy Assisi Szent Ferencet az ökológia művelőinek védőszentjévé hirdették ki. Ebből az alkalomból az olasz Sorella Natura Alapítvány megkapta XVI. Benedek pápától azt a lehetőséget, hogy egy diófát ültessen el a Vatikáni Kertekben a bölcs ökológia jelképeként az adományozott fák útján, ahol a pápák is sétálnak. A diófát az olasz állami Erdészeti és Mezőgazdasági Rendőrség adományozta és a testület főparancsnoka is részt vesz az ültetésében. A ceremónia során az olasz köztársasági elnök katonai tanácsadója a Sorella Natura Alapítvány kitüntetésében részesül.

Az ünnepség november 29-én, csütörtökön fél 12-kor kezdődik. Beszédet mond többek között Giuseppe Sciacca prelátus, Vatikán Városállam Kormányzóságának főtitkára és Giovanni Battista Re bíboros, a Püspöki Kongregáció nyugalmazott prefektusa.

Az Alapítvány egyben a teremtett világ védelmének napja alkalmából meghívott minden iskolát, önkormányzatot és tartományt, hogy ültessen egy diófát. Sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez országszerte. Assisiben november 28-án, szerdán került sor a faültetési ceremóniára.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.