A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata
3. elmélkedés: Isten megismerése

Megismerhetjük-e Istent pusztán saját erőnkből? Erre a kérdésre a válasz lehet „igen” vagy „nem”, aszerint, hogy hogyan értelmezzük a „megérteni” szót. Nem vagyunk képesek arra, hogy megcáfolhatatlanul bebizonyítsuk Isten létezését, mert az Abszolútumot nem lehet az emberi gondolkodás egyetlen rendszerébe sem bezárni. Azonban megismerhetjük Istent olyan érvek alapján – ahogy ezt a Katekizmus 31. pontjában olvassuk – „amelyek egy irányba mutatva győznek meg, hozzásegítve a valódi bizonyosság kialakításához”.

Más szóval kifejezve: mást jelent az, hogy a világ valóságából kiindulva eljuthatunk Isten megismeréséhez; és más az, hogy ezt az ismeretet átadjuk megcáfolhatatlan bizonyítékokkal.
A Katekizmus ezért nem Isten „bebizonyításáról”, hanem „megismeréséről” szól. Ugyanebből az okból kifolyólag jobb, ha nem annyira „Isten létének bizonyítékairól” szólunk, mint inkább azokról az „utakról”, amelyek elvezetnek az Abszolútum megismeréséhez.

A Katekizmus utal a Bölcsesség könyvére, amelyben erőteljes szavakat olvashatunk: ^“Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van”…
Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket” (13,1-5).

Az I. Vatikáni Zsinat is világosan megállapítja: „Az Anyaszentegyház (…) azt állítja és tanítja, hogy Istent (…) bizonyossággal meg lehet ismerni az emberi értelem természetes fényével, a teremtett dolgokból kiindulva”.

Válaszolva a Katekizmus felszólítására, hogy ismerjük meg Istent, végezhetünk olyan gyakorlatot, amelyet Loyolai Szent Ignác „Lelkigyakorlatok” c. könyvében találunk. Arról van szó, hogy szemléljük: „hogyan lakik „Isten a teremtényekben: az elemekben, adva létezést, a növényekben a csírázást és növekedést, az állatokban az érzékelést, az emberekben az értést” (235. pont). Hirdessük együtt a zsoltárossal: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét” (Zsolt 19,1).

(vm)