A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata 3. elmélkedés:
Isten megismerése
Megismerhetjük-e Istent
pusztán saját erőnkből? Erre a kérdésre a válasz lehet „igen” vagy „nem”, aszerint,
hogy hogyan értelmezzük a „megérteni” szót. Nem vagyunk képesek arra, hogy megcáfolhatatlanul
bebizonyítsuk Isten létezését, mert az Abszolútumot nem lehet az emberi gondolkodás
egyetlen rendszerébe sem bezárni. Azonban megismerhetjük Istent olyan érvek alapján
– ahogy ezt a Katekizmus 31. pontjában olvassuk – „amelyek egy irányba mutatva győznek
meg, hozzásegítve a valódi bizonyosság kialakításához”.
Más szóval kifejezve:
mást jelent az, hogy a világ valóságából kiindulva eljuthatunk Isten megismeréséhez;
és más az, hogy ezt az ismeretet átadjuk megcáfolhatatlan bizonyítékokkal. A Katekizmus
ezért nem Isten „bebizonyításáról”, hanem „megismeréséről” szól. Ugyanebből az okból
kifolyólag jobb, ha nem annyira „Isten létének bizonyítékairól” szólunk, mint inkább
azokról az „utakról”, amelyek elvezetnek az Abszolútum megismeréséhez.
A Katekizmus
utal a Bölcsesség könyvére, amelyben erőteljes szavakat olvashatunk: “Mert
természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a
látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van”… Mert
a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni
teremtőjüket” (13,1-5).
Az I. Vatikáni Zsinat is világosan megállapítja: „Az
Anyaszentegyház (…) azt állítja és tanítja, hogy Istent (…) bizonyossággal meg lehet
ismerni az emberi értelem természetes fényével, a teremtett dolgokból kiindulva”.
Válaszolva a Katekizmus felszólítására, hogy ismerjük meg Istent, végezhetünk
olyan gyakorlatot, amelyet Loyolai Szent Ignác „Lelkigyakorlatok” c. könyvében találunk.
Arról van szó, hogy szemléljük: „hogyan lakik „Isten a teremtényekben: az elemekben,
adva létezést, a növényekben a csírázást és növekedést, az állatokban az érzékelést,
az emberekben az értést” (235. pont). Hirdessük együtt a zsoltárossal: „Az egek hirdetik
Isten dicsőségét” (Zsolt 19,1).