2012-11-08 17:21:58

A francia katolikus családok közleménye az egyneműek házasságát engedélyező törvényjavaslatra vonatkozóan


November 7-én, szerdán a francia szocialista kormány formálisan elfogadta a „házasság mindenkinek” törvénytervezetet. Az egyneműek házassága „nemcsak egyesek, hanem az egész társadalom számára haladást jelent” – nyilatkozta François Hollande, a minisztertanács elnöke. A törvénytervezet körül kialakult vitát „törvényesnek” nevezte és annak a kívánságának adott hangot, hogy a vita tartsa tiszteletben a különféle véleményeket és vallási hiteket. A szöveget még jóvá kell hagynia a parlament két házának. Az országgyűlési képviselők januárban kezdik meg a tervezetről szóló vitát.

A francia helyi egyház a kezdetektől fogva ellenezte a törvénytervezetet. A főpásztorok Lourdes-ban, november 3-a és 8-a között megtartott évi plenáris ülésén André Vingt-Trois bíboros, a püspöki konferencia elnöke arra szólította fel a katolikusokat, hogy írásban jelezzék a képviselőknek: súlyos kockázatról van szó.

Ha elfogadnák az emberről szóló nézetet, amely nem ismeri el a nemek közötti különbségét, az olyan szemfényvesztés lenne, amely alapjaiban rázná meg társadalmunkat – nyilatkozta Vingt-Trois bíboros, majd hozzátette: „Tudatában vagyunk annak, hogy a rossztól való megszabadulás és a növekedés üzenetét kaptuk meg minden ember számára. Arra törekszünk, hogy ezt megismertessük és mindenkinek felkínáljuk, akit nem vakít el a szenvedély, és aki továbbra sem mond le arról, hogy gondolkozzon, értelmes életet éljen”.

A francia katolikus családok társulatának országos szövetsége (AFC) közleményt bocsátott ki, miután a minisztertanács elfogadta a „házasságot mindenkinek” szövegét. A szövetség szerint az az állítás, miszerint a franciák „érettek” lennének egy ilyen törvény elfogadására, nem felel meg annak a növekvő aggodalomnak, amelyet az országban a törvényjavaslat ébreszt. A szövetség még erőteljesebben mozgósítja tagjait, hogy a parlamenti képviselőknek és a polgármestereknek fejezzék ki ellenvéleményüket a szöveggel szemben.

A családok nem kérik az államtól, hogy határozza meg a család fogalmát. Ezzel szemben arra kérik, hogy támogassa és erősítse meg őket – olvassuk a közleményben. A franciák nem értik meg, hogy miért élvez elsőbbséget ez a kérdés, miközben a foglalkoztatottság, a vásárlóerő aggasztja a leginkább az ország lakosságát.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.