Hogyan kezdődött Capestrano és a magyarok kapcsolata ?
Mihályi Géza, ’56-os forradalmár, a testvérvárosi kapcsolat kezdeményezőjének visszaemlékezése
A
Vatikáni Rádió adását hallgatva az október 23-i capestrano-i zarándoklatról és az
Olaszországba került ’56-osokról, eszembe jutott, hogy már a forradalom 10. évfordulójára
rendezett zarándoklaton négy Magyarországról érkezett személy vett részt. Tekintettel
arra, hogy ez az otthoni rendszer szempontjából akkor bűncselekménynek számított,
egyszerűen azt mondtuk, hogy Németországban letelepedett ’56-osok voltak. Tehát
az első zarándoklaton már részt vett Magyarország.
Néhány évvel ezelőtt, egy
történész ismerősöm elhozta egy titkos ügynök jelentését. Az első 9 év alatt a magyar
ünnepségek csak Rómában zajlottak, mindig a szokásos módon: szentmise, utána megemlékezés.
Az ünnepi beszédet mindig magas rangú olasz személyiség mondta el, végül egy héttagú
delegáció megkoszorúzta a Velence-téren lévő hősi emlékművet. Miért mentünk heten?
Mert a belügyminisztérium ennyire adott engedélyt. A jelentés ellenben azt írta, hogy
csak azért mentek heten, mert a többieket nem érdekelte az ügy.
Azt hiszem,
a 8. évfordulón történt, hogy amikor indulásra készültünk, a szoborhoz felvezető lépcső
előtt mintegy 35-40 nő és férfi sorakozott föl mögöttünk, volt közöttük egyenruhás
rendőr is. Az élükön haladó szimpatikus férfi bemutatkozott, hogy ő a kerületi kapitány,
és miután látta, hogy a belügy csak ilyen kevés személynek adott engedélyt, ő elhatározta,
hogy megemeli a létszámot. Elhozta az egész állományát, csak a kapuőr és a telefonközpontos
maradt a kapitányságon. Egyébként minden évben voltak otthonról érkezők az ünneplők
között.
Két évvel a nagy fordulat, a rendszerváltozás előtt, amikor már minket
is kezdtek emberszámba venni, én több személyiségnek is említettem Capestrano-t, de
senki sem tett semmit.
Valaki azt tanácsolta, hogy próbáljak beszélni a katonákkal,
mert ők védik a nemzeti érdekeket. Így állítottam be a katonai attaséhoz, Botz László
ezredeshez. Beszélgetésünk után felhívott és megkérdezte: mikor tudnánk elmenni Capestrano-ba?
Ketten jöttek, az ezredes és a sajtóattasé, mint utóbb kiderült, ő alezredes volt.
Tanácskoztak a ferences tartományfőnökkel, a kolostor házfőnökével és a polgármesterrel.
Mindent megnéztek és hazafelé sok kérdést tettek fel nekem. Nem telt el 10 nap, amikor
az ezredes úr felhívott, hogy menjünk Capestrano-ba, és szeretne találkozni mindazokkal,
akiket ott megismert.
Az ebédnél, a pohárköszöntő alkalmával felállt és ezt
mondta: „Parancsot kaptam a miniszteremtől és a vezérkari főnökömtől, hogy minden
Kapisztrán Szent János tiszteletére rendezett megemlékezésen, akár egyházi, akár polgári
jellegű, vegyek részt”. Azóta két évig még Néphadsereg, utána a Honvédség mindig megjelent
Capestrano-ban, ahol a szertartás azzal kezdődik, hogy megkoszorúzzák a hősi emlékművet.
A honvédség koszorúját a katonai attasé helyezi el, miközben a zenekar a magyar himnuszt
játssza és felvonják a magyar zászlót. Ezt követi az olasz zászlófelvonás és az olasz
himnusz.
Azt hiszem, hogy a kilencedik évforduló volt, amikor furcsa eset
történt. 1957 óta az ’56-os római emlékműsor a következő volt: szentmise, utána
megemlékezés a főváros egyik dísztermében, mindig magas rangú olasz politikus beszédével
és utána koszorúzás. Nos, nem tudom, hogy a 8. vagy a 9. évfordulón történt-e, de
emlékszem, hogy a polgármester baloldali volt. Tőle is megkaptuk azért a termet. 23-án
reggel lementem, hogy ellenőrizzem, meghozták-e a bérelt zongorát. Azonban az épület
gondnoka azt mondta, hogy reggel hat órakor jött a kulturális tanácsos nő és közölte
vele: „Oggi niente ungheresi” – Ma semmiféle magyarok!
Felhívtam a FUCI (Federazione
Universitari Cattolici Italiani) az olasz katolikus egyetemi szövetség pénztárosát,
akivel jóban voltam és jeleztem neki a dolgot. Ott vártam a portán és néhány perc
múlva visszahívott, hogy a fővárosi teremtől mindössze 150 méterre levő FUCI díszterme
a rendelkezésünkre áll. Megtudtuk, hogy néhány nap múlva Róma polgármestere Moszkvába
utazik a szovjet polgármester vendégeként. 22-én felkereste őt a magyar nagykövet
elvtárs és felhívta figyelmét, hogy a moszkvai utazást megelőzően kifejezetten szovjetellenes
gyűlésre ad ingyen egy termet.
Azt hiszem, nagyon hálásnak kell lennünk a
nagykövet elvtársnak, mert 1956 óta ennyi cikk nem jelent meg október 24-én a magyar
forradalomról. A rádió és a televízió azonnal közölték a hírt és az esti lapok is
rögtön beszámoltak róla. Másnap az egész sajtó ezt az ügyet tárgyalta. Szeretném tudni,
hogy milyen elismerésben részesítették felettesei a nagykövet „urat”, mert úgy tűnt,
hogy 1956 emlékének dolgozott!