2012-11-05 16:14:15

A Szentszék „alapító megfigyelője” az új bécsi vallásközi párbeszéd központnak


November 26-án Bécsben nyitják meg hivatalosan az Abdullah királyról elnevezett vallásközi és kultúraközi párbeszéd nemzetközi központját (KAICIID). Az ENSZ által elismert független intézmény célja, hogy előmozdítsa a vallások és kultúrák közötti dialógust. A központot a szaúd-arábiai király kezdeményezte és három alapító ország vesz részt benne: a Szaúd-Arábiai Királyság, az Osztrák Köztársaság és a Spanyol Királyság. A három ország tanácsot alkot, amely október 31-én ült össze Bécsben a külügyminisztériumi képviselők részvételével.

A Szentszék meghívást kapott a kezdeményezésben való részvételre és elfogadta az „alapító megfigyelő” szerepet. A katolikus egyház képviselteti magát az igazgatói testületben, amelyben jelen vannak a zsidó, a keresztény, az iszlám, a hindu és a buddhista vallás magas szintű képviselői. A katolikus egyházat Miguel Ayuso Guixot atya, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának titkára képviseli megfigyelői funkcióban.

A közelmúltban tartott bécsi ülés alkalmával Guixot atya megerősítette: a kezdeményezésben való részvételével a Szentszék kinyilvánítja készségét és érdeklődését, hogy párbeszédet folytasson mindazokkal, akik elkötelezik magukat a vallások és kultúrák közötti jó kapcsolatokért, a kölcsönös megértés és együttműködés jegyében a konfliktusok megoldásáért, valamint a népek közötti békés együttélés és a személy méltósága előmozdításáért.

A katolikus egyház számos irányban és székhelyen végzi tevékenységét a vallásközi párbeszéd terén. Ehhez most kapcsolódik egy újabb, az ENSZ által elismert bécsi központ, amely új lehetőségeket kínál.

Abdullah szaúd-arábiai király személyesen tájékoztatta XVI. Benedek pápát tervéről 2007. november 6-án vatikáni látogatása alkalmával.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.