„Az örök élet” – P. Federico Lombardi SJ eheti „Octava Dies” jegyzete

November első napjaiban az egyház arra hív, hogy tekintetünket a magasba emelve szakítsuk fel a zárt eget és tekintsünk a túlvilág felé. Nézzük az üdvözültek, a szentek élő szeretetközösségét az Úrral, érezzük spirituális jelenlétüket és egységüket velünk, akik földi életünk útját járjuk. Fejezzük ki lelki kapcsolatunkat halottainkkal az emlékezés, az ima és a remény által.

A közelmúltban hozott Isten népének szóló szinódusi záró üzenet emlékeztet arra, hogy a szamariai asszonynak Jézus nem úgy mutatkozik meg, mint aki csak életet ad, hanem mint, aki az örök életet ajándékozza (v.ö. Jn 4,14). Isten ajándéka nem egyszerűen csak a jobb evilági körülményeket jelenti, hanem annak üzenetét, hogy életünk végső értelme ezen a világon túl van, és az Istennel való teljes szeretetközösségben rejlik, amelyre az idők végezetéig várunk.

A szinódusi üzenet emlékeztet arra is, hogy az egyházban az Istennek szentelt életű személyek a szegénység, tisztaság és engedelmesség által teljes mértékben az emberi létezés azon horizontjáról tesznek tanúságot, amely túllép a halálon. A földi dolgokon túl elnyerhető beteljesülés tanúságtevői. Amilyen csodálatos, legalább annyira elkötelezett hivatás ez!

A világban való felelősségvállalás szükséges és kötelességszerű, amelyet egy motiváló és iránymutató remény kell, hogy tápláljon „új egek és földek” felé tartva. E remény nélkül nem lett volna lehetséges az első evangelizáció, és nem lenne az az elkövetkező sem. Emeljük fel tehát tekintetünket az Úrra, aki a szentek társaságában van a Mennyek Országában.

(hh)