2012-11-03 09:26:11

A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata


RealAudioMP3 November 4-e Borromeo Szent Károly püspök kötelező liturgikus emléknapja. A püspökök tanítója, lelki atyák és szemináriumi tanárok patrónusa: a világon az első nagyszeminárium alapítója 1538. október 2-án született az itáliai Aronában. 1584. november 3-án halt meg Milánóban. 1602-ben V. Pál pápa boldoggá, majd 1610. november 1-én ugyanő szentté avatta. Ereklyéi a milánói dómban találhatók, szíve pedig Rómában a „San Carlo al Corso” templomban. Lelki atyák, szemináriumi tanárok és könyvtárosok védőszentje.


Károly Észak-Itáliában a Lago Maggiore partjánál a lombardiai Arona várában látta meg a napvilágot egy arisztokrata család negyedik sarjaként. A kor szokásainak megfelelően papi pályára szánták. Édesanyja korai halála után, amikor ő még csak kilenc éves volt, édesapja még kétszer megnősült, de apját is korán elvesztette. A fiatal Károly gyámja és egyben nevelője ezt követően anyai nagybátyja Giovanni Angelo Medici bíboros, a későbbi IV. Pius pápa lett, aki Károlyt tanulmányai befejeztével Rómába hívta.


Az Örök Városban a pápa unokaöccse villámgyors karriert futott be, ami a nepotizmus klasszikus példájaként szolgálhatna, vagyis az a jogosan kifogásolható egyházi szokás, hogy a szolgálati helyeket és munkaköröket hozzátartozókkal töltötték be. Károly tehát alig huszonhárom éves bíborosként a Római Kúria legfontosabb hivatalnoka volt! Az általa betöltött hely lehetővé tette számára, hogy a reneszánsz szokásoknak hódoljon a bíborosi palotában rendezett pazar bankettek, vadászatok és egyéb szórakozások közepette. Személyéről teljes mértékben mintázhatjuk a reneszánsz ember alakját: kiválóan képzett volt a művészetekben olyannyira, hogy csellón is játszott.


Bátyjának 1563-ban bekövetkezett halála nagyon megrendítette. Mély lelki átalakuláson ment keresztül, amelynek következtében pappá, majd püspökké szenteltette magát. Tette mindezt a családi elvárások és a pápa tanácsa ellenére, aki szintén házasságra buzdította a családi folytonosság fenntartása érdekében. A szenteléssel teljesen megváltozott az életstílusa; szolgáit elküldte, az udvari pompáról pedig lemondott. A palota felső szintjén két szobáját alakította ki lakóhelyéül, amelyikből az egyik a hálószobája, a másik az irodája lett.
1564 májusában kinevezték Milánó érsekévé.


Rendkívül nehéz feladatok vártak rá. Hatalmas egyházmegyéjének állapota siralmas volt: nyolcvan évig nem lakott ott saját püspök. Az akkori súlyos helyzetről a következő mondatokat jegyezték fel: „A helyi templomokban gabonát tárolnak, a kolostorokban pedig mulatoznak.”

Az új püspök az egyházmegye vallási életének megújítását a klérus megreformálásával kezdte, amely rosszabb állapotban volt, mint a milánói templomok.


* * *

Az egyháztörténészek egybehangzó véleménye szerint Borromeo Szent Károly legnagyobb érdeme a Tridenti Zsinat (1545-1563) lezárása volt, illetve reformintézkedéseinek gondos átültetése a gyakorlatba, amely gátat vetett a protestantizmus terjedésének Európában. Halálakor az általa vezetett egyházmegye az egész keresztény világ számára példaértékű volt. Ahogy mondták is akkoriban: „a katolikus megújulás a milánói reformok gyermeke”. Méltán adták neki a „püspökök tanítója” jelzőt.


Milánó pásztoraként azonban nem akart tanító lenni, hanem sokkal inkább Krisztus tanítványa: „Hiába készítik el a reformterveket – ismételgette gyakran –ha mi magunk nem élünk az evangélium szerint.”


Néhány évvel azután, hogy Károly elfogadta a milánói kormányzást, pestis dúlt a városban és környékén, áldozatok ezreit követelve. Amikor a polgári vezetőség elmenekült a városból, Károly magához hívatta kora egyik legjobb orvosát és megparancsolta híveinek, hogy feltétel nélkül tartsák be azokat az egészségügyi előírásokat, amiket az orvos elrendel. Ő személyesen is részt vett a betegápolásban: megnyitotta számukra az éléskamrákat, szétosztotta köztük az élelmet, az érsekségi posztóból ruhát és takarót készíttetett a szegényeknek.


Mindenekelőtt, azonban mint lelkipásztor vigasztalta a betegeket, ellátta a haldoklókat. Mivel a templomokat a fertőzés miatt bezárták, az utcán több helyütt a szabad ég alatt mutatott be szentmisét papjaival, hogy a hívek részt vehessenek rajta akár úgy is, hogy csak az ablakból látják. Bűnbánati körmeneteket tartott, amelyeken mezítláb ment kötéllel a nyakában. A pestis megszűntével a milánói főpásztor helytállását csodálta a világ. Néhány nappal Rómában tett látogatása előtt a pápa a következő utasítást adta ki: „Vége a felelőtlen és komolytalan szórakozásoknak, Borromeo Károly jön hozzánk”.


* * *


Az egyszerű nép által tisztelt püspöknek nagyon sok ellensége volt mind a világiak, mind az egyháziak köréből, akik keményen ellenezték újítási törekvéseit. Egyik este istentisztelet közben egy felháborodott szerzetestestvér hátba lőtte a térdeplőjén imába merülő bíborost. A bíboros életét az abban az időben használatos vastag liturgikus öltözék mentette meg. Károly püspök csak tízegynéhány évvel később halt meg negyvenhat évesen végkimerültségben egy vizitáció alkalmával.


A szerzetes egyébként, aki rálőtt a püspökre, a ferencesek humiliáták ágához tartozott. A rend neve a latin humilitas szóból ered, amelynek jelentése: alázatosság. Ugyanez a szó található Borromeo Károly püspöki címerében is.


A bíboros elleni támadás megerősíti, hogy a szavak és jelszavak időnként mennyire messze eshetnek a tettektől. Legalább olyan messzire, mint a bűn az erénytől…

_____________________


Mindenható Istenünk, erősítsd meg népedben azt a lelkületet, amely Borromeo Szent Károly püspököt is lelki élettel töltötte el, hogy az Egyház szüntelenül megújuljon és Krisztushoz egyre hasonlóbbá válva megmutassa a világnak a Te igazi arcodat. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön-örökké. Ámen.


Lengyelből fordította Szemere János atya.















All the contents on this site are copyrighted ©.