XVI. Benedek pápa gondolatai a halottainkról való megemlékezésről és az elmúlásról

„A földi szeretet kötelékeitől való elszakadás nyilvánvalóan nagy fájdalmat okoz, ám nem szabad tartanunk tőle, hiszen a halál nem tépheti el azt az erősebb szálat, amely Istennel egyesít bennünket. Ebben a mai világban, amelyben annyira felszívnak bennünket a földi dolgok, olykor valóban nehéz azt gondolnunk, hogy Isten a történelemnek és a mi életünknek is a főszereplője.’ Ezek a szavak 2005. november másodikán hangzottak el az általános pápai kihallgatáson.

A nemrég befejeződött püspöki szinódus alkalmával a Szentatya szavaiban visszatért az a gondolat, hogy nem szabad száműzni életünkből a halál távlatát. „Fontos, hogy ma is evangelizáljuk a halál és az örök élet valóságát. Ez ugyanis olykor összekeveredik babonás hiedelmekkel és szinkretizmussal. A halállal kapcsolatos keresztény igazságot nem szabad összetéveszteni különböző mítoszokkal.”

„A keresztény ember számára az alapkérdés az, hogy mi is valójában a halál. A terjedőben lévő mentalitás szerint a halál után nincs semmi. Aki azonban hisz Krisztusban és a Feltámadásban, az tudja, hogy a halál útja a reménység útja. Nem a vég, hanem a teljes élet kezdete. Ezért tehát az az ember, aki felismeri a halálban rejlő nagy reménységet, e reményből kiindulva járja földi élete útjait.”

„Az embernek szüksége van az örökkévalóság távlatára, minden más túl rövid és túlságosan korlátozott számára. Az ember csak akkor magyarázható, csak akkor ismeri fel élete értelmét, ha Isten létezik.” A Szentatyának ezek a szavai egy évvel ezelőtt hangzottak el Halottak napján.

(ik)