2012-10-22 16:54:54

Irak: katolikus egyetem alapkövét helyezték el Erbílben


Az ország észak-keleti peremén lévő, többnyire kurdok lakta városban a káld egyház által biztosított mintegy 30 ezer nm-nyi területen épül majd az új katolikus felsőoktatási intézmény, amelynek alapkövét október 20-án, szombaton helyezték el. Az eseményen részt vett Erbíl kormányzója, aki köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a polgári szervezetek támogatják az iraki társadalom számára fontos kezdeményezést.

A vállalkozás a 2010-ben, Rómában megtartott Közel-Kelettel foglalkozó különleges püspöki szinódus gyümölcse. Az erbíli káld érsek, aki a legfőbb támogatója a kezdeményezésnek, a Fides missziós hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: „A püspöki szinódus arra hívott minket, hogy konkrét formában segítsük a keresztények jelenlétét és tanúságtételét a Közel-Keleten.

Kapcsolatba léptünk a libanoni kasliki Szent Lélek Egyetemmel, amelyet a maroniták tartanak fenn, segítséget kérve tőlük a kezdeményezés kivitelezésében. Reményeink szerint 2015-re elkészül az új katolikus egyetem Irakban”.

A cél egy olyan intézmény létesítése az országban, amely nyitva áll mindenki előtt, tudományos szempontból minden előírásnak és követelménynek megfelel, és nagy hangsúlyt fektet a tudományos kutatásnak. Két káld pap mindeközben Rómában, pápai intézményekben készül igazgatási managementet tanulva, amellyel az új egyetem szervezési és irányítási feladataiban vesznek majd részt. Az elképzelések szerint mintegy 3 ezer diákot tud majd befogadni az intézmény nagy hangsúlyt fektetve az informatikai, közgazdaságtani és igazgatási szektorra, amely együtt jár lelkipásztori támogatással, eseményekkel.

A káld érsek hozzátette: „Az egyetem hozzásegít a világ egyházi intézményeivel való kapcsolatteremtéshez, amely hasznos eszköznek bizonyulhat az iraki fiatalok számára. Nagy szükségünk van a segítségre ahhoz, hogy a fiatal iraki keresztényeket támogatni tudjuk a hitről való tanúságtételben és abban, hogy ne hagyják el szülőföldjüket” – fejtette ki az erbíli káld érsek az új katolikus egyetem alapkövének letétele alkalmából.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.