2012-10-18 16:51:55

Erdő Péter bíboros részvétele a római Pápai Maronita Kollégiumban tartott összejövetelen


Az arab népek igényei az alkotmányos, gazdasági és társadalmi reformokra vonatkozóan törvényesek és jogosak. Azonban egyáltalán nem igazolható az a követelés, hogy ezeket a változásokat kívülről és erővel kényszerítsék rá az egyes országokra, mint ahogy az erőszak és a háború sem lehet eszköze e célok elérésére. Ezt állapították meg azon az összejövetelen, amelyet a szinódus alkalmából tartottak pátriárkák, bíborosok és püspökök október 15-én, hétfőn a római Pápai Maronita Kollégiumban.

A találkozón részt vett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a CCEE elnöke, Timothy Dolan, Leonardo Sandri, Jean-Louis Tauran bíborosok, valamint Gergely Laham damaszkuszi görög melkita pátriárka. Az összejövetelt Béchara Boutros El Raï libanoni maronita pátriárka hívta össze, aki a közelmúltban a magyar helyi egyház vendége volt.

A Fides missziós hírügynökség közlése szerint az összejövetel résztvevői megállapították: a közel-keleti feszültségek és megosztottság alapja az izraeli-palesztin, valamint az arab-izraeli konfliktus. A nemzetközi közösség feladata, hogy segítse elő a nemzetközileg törvényesen elfogadott határozatok gyakorlati megvalósítását. A Pápai Maronita Kollégiumban összegyűlt főpásztorok továbbá egyöntetűen sajnálatukat fejezték ki egyes közel-keleti és nyugati nagyhatalmak politikája miatt. Ez kihasználja az arab népek tiltakozó mozgalmát és követeléseit, zűrzavart kelt belső és szektás konfliktusokat szítva az egyes országokban.

Egyetlen törekvésük, hogy növeljék a fegyverkereskedelmet és megerősítsék saját stratégiai érdekeiket. Ebben a történelmi pillanatban a Közel-Kelet keresztényei számára az egyetlen útvonal az, amelyet XVI. Benedek pápa határozott meg a közelmúltban, Libanonban tett apostoli látogatása során. Arra szólította fel a térség keresztényeit, hogy tartsanak ki a keresztény-iszlám együttélés egyedülálló tanúságtételében. Álljanak ellen a vallási és kulturális konfliktusoknak, amelyeket rövidlátó politikai érdekekből egyes regionális és nemzetközi hatalmak lázítanak.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.