2012-10-16 15:48:46

„Non recuso laborem” – Márton Áron emlékmise Rómában


RealAudioMP3 Október 16-án, kedden reggel Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatta be a vatikáni Szent Péter templom bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában a szentmisét. Homíliájában felidézte az 1896-ban Csíkszentdomonkoson született és 1980-ban gyulafehérvári püspökként meghalt vértanú főpásztor életútját, fogságait, a házi őrizet hosszú éveit, kiemelve, hogy Márton Áron mindig minden diktatúra ellen felemelte szavát.

Többször is nyilvánosan tiltakozott a zsidók deportálása ellen. A kommunista diktatúra elnyomása sem tudta megtörni hitét, soha senkivel sem kötött kompromisszumot.

Püspöki jelmondata, „Non recuso laborem”, a latin nyelv gazdagságának megfelelően tágabb értelemben azt jelenti, hogy „nem utasítom vissza a szenvedést”.

Püspöki kinevezését 1938 Karácsonyán kapta XI. Pius pápától a kis Jézus ajándékaként, ezért címerében látható a betlehemi csillag, továbbá a csíki fenyő, amely délcegen, töretlenül áll és a sziklához tapad. (Később azt kérte, hogy ebből a fából készítsék koporsóját). Püspöki címerében a nap és a hold csíki szimbólumok – emlékeztetett rá homíliájában Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.

A szentmise elején Németh László pápai prelátus, az olaszországi magyar hívek főlelkésze köszöntötte a megjelenteket. A koncelebránsok között volt Arkadiusz Nocoń atya, az Istentiszteleti Kongregáció munkatársa, Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Tóth Tamás atya, a római Pápai Magyar Intézet rektora. A szertartáson részt vett Győriványi Gábor, Magyarország Szentszéki nagykövete, valamint jelen voltak az Isteni Megváltóról nevezett nővérek, római zarándokok.

A szertartás végén a hívek imádkoztak Isten Szolgája, Márton Áron püspök boldoggá avatásáért.

Ima Isten Szolgája, Márton Áron püspök boldoggá avatásáért

Istenünk,
te Áron püspököt arra választottad ki,
hogy igazságodnak őre,
az üldözötteknek védelmezője
és népednek jó pásztora legyen.
Add, hogy mielőbb
szentjeid között tisztelhessük,
tanítása és példája világító jel legyen
mindannyiunk számára. Ámen.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.