A Szentatya ünnepélyes szentmisével megnyitotta az új evangelizációval foglalkozó
püspöki szinódust és két egyházdoktort avatott
Október 7-én, vasárnap délelőtt fél 10-kor kezdődött a Szent Péter téren az az ünnepélyes
szentmise, amellyel XVI. Benedek pápa megnyitotta az október 28-ig tartó püspöki szinódust.
Homíliájában emlékeztetett a ma mély válságot átélő házasság jelentőségére, valamint
az életszentségre, amely főszerepet játszik az evangelizációban. A Szentatyával több,
mint 400 bíboros, püspök és pap koncelebrált a virágokkal feldíszített Szent Péter
téren, amelyet a világ minden részéről érkezett hívek töltöttek meg.
„Ezzel
az ünnepélyes szentmisével megnyitjuk a XIII. rendes püspöki szinódus közgyűlését,
amelynek témája: Az új evangelizáció a keresztény hit átadására. Ez a téma programszerű
útmutatás az egyház élete számára; vonatkozik minden tagjára, a családokra, a közösségekre,
intézményeire. Jelentőségét hangsúlyozza, hogy egybeesik a Hit évének megnyitásával,
amelyre október 11-én, csütörtökön a II. vatikáni zsinat kezdetének 50. évfordulóján
kerül sor” – kezdte homíliáját XVI. Benedek pápa.
A Szentatya a vasárnapi szentmise
olvasmányaiból kiindulva két témát mélyített el szentbeszédében: az egyik a házasságra,
a másik Jézus Krisztusra vonatkozott. „Ennek a szinódusi összejövetelnek az elején
fogadjuk be a Zsidókhoz írt levélnek azt a felszólítását, hogy szegezzük tekintetünket
az Úr Jézusra, aki „a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját kapta”
(Zsid 2,9). Isten Szava a dicsőséges megfeszített Krisztus elé állít bennünket, hogy
egész életünk és különösen ennek a szinódusnak az elkötelezettsége Őelőtte és misztériumának
fényében valósuljon meg.
Az evangelizációnak mindig és mindenütt Jézus Krisztus,
Isten Fia a központja és végső pontja. A Keresztre feszített Jézus a megkülönböztető
jele azoknak, akik hirdetik az evangéliumot: a szeretet és a béke jele, felhívás a
megtérésre és a kiengesztelődésre – mondta homíliájában XVI. Benedek pápa.
Ezt
követően az „új evangelizációról” elmélkedett. Az egyház azért létezik, hogy evangelizáljon.
Jézus Krisztus parancsához hűen, tanítványai elmentek az egész világra, hogy hirdessék
az evangéliumi Jó Hírt, mindenütt keresztény közösségeket alapítva. Idővel ezek jól
szervezett helyi egyházakká váltak, számos hívő csatlakozott hozzájuk. Bizonyos történelmi
korokban az isteni Gondviselés megújította az egyház evangelizáló tevékenységének
dinamizmusát. A pápa utalt az angolszász és a szláv népek, továbbá az amerikai földrész
evangelizálására, illetve az afrikai, ázsiai és óceániai népek közötti missziós tevékenység
időszakaira.
A Szentatya ezután tekintetét Avilai Szent János spanyol áldozópapra
és Bingeni Szent Hildegárd német misztikusra, apátnőre emelte, akiket előzőleg az
egyetemes egyház doktorainak nyilvánított. A Szentlélek napjainkban is új lendületet
ébresztett az evangéliumi Jó Hír hirdetésére. Ennek a spirituális és lelkipásztori
dinamizmusnak egyetemes és legtekintélyesebb kifejeződése a II. vatikáni zsinat volt.
Az evangelizálásnak ez a megújult dinamizmusa két speciális területen gyakorol kedvező
hatást.
Egyrészt az „ad gentes” misszióban, amely azok felé irányul, akik
még nem ismerik Jézus Krisztust és üdvözítő üzenetét. Másik ága pedig az új evangelizáció,
amely főleg azok felé a megkeresztelt személyek felé irányul, akik eltávolodtak az
egyháztól és nem gyakorolják keresztény hitüket. A ma megnyíló szinódus az új evangelizációval
foglalkozik, hogy elősegítse ezeknek a személyeknek az Úrral való újbóli találkozását,
hogy ismét felfedezzék a hit, vagyis az örömet és reményt hozó kegyelem forrását személyes,
családi és közösségi életükben.
A házasság témája, amelyre az evangéliumi
szakasz és az első olvasmány utalnak, sajátos figyelmet érdemel. Isten Szavának üzenete
a Teremtés Könyvéből vett idézettel foglalható össze (Ter 2,24), amelyet maga Jézus
is átvesz tanításában: „Az ember ezért elhagyta atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik
s a kettő egy test lesz” (Mk 10,7-8). Isten Szava arra szólít fel bennünket, hogy
még jobban tudatosítsuk ezt az ismert, de nem eléggé érvényre juttatott valóságot:
a házasság önmagában véve egy Evangélium, azaz Jó Hír napjainkban, különös tekintettel
az elkereszténytelenedett világ számára.
Egy férfi és egy nő egysége, „egyetlen
testté válása” a termékeny és felbonthatatlan szeretetben olyan jel, amely erőteljesen
szól Istenről. Olyan ékesszólással, amely napjainkban még fontosabb, mivel sajnos,
különféle okok miatt a házasság, éppen az ősi evangéliumi hagyományokkal rendelkező
térségekben mély válságon megy keresztül. Ez nem véletlen – állapította meg XVI. Benedek
pápa. A házasság a hithez kapcsolódik; mint a hűséges és felbonthatatlan szeretet
egysége, azon a kegyelmen alapul, amely a Szentháromságos Istentől származik, aki
Krisztusban a keresztig való hűséges szeretettel szeretett bennünket.
Nyilvánvaló
összefüggés áll fenn a hit és a házasság válsága között. Az egyház megállapítja és
tanúsítja: a házasság nem pusztán tárgya, hanem egyben alanya az új evangelizálásnak.
Jól bizonyította ezt a közelmúltban megrendezett Családok Világtalálkozója.
Az
életszentségre szóló egyetemes meghívás az egyik fontos összetevője annak a megújult
lendületnek, amelyet a II. vatikáni zsinat ébresztett az evangelizáció terén (vö.
Lumen Gentium, 39-42). A szentek az evangelizáció valódi főszereplői, az új evangelizáció
úttörői és vonzerői. Közbenjárásukkal és életpéldájukkal megmutatják a közömbös, vagy
éppen ellenséges személyeknek az evangélium és a Krisztussal való szeretetközösség
szépségét. Arra szólítják fel az úgymond „langyos” híveket, hogy örömmel éljük meg
a hitet, reményt és szeretetet, fedezzék fel ismét Isten Szava és a szentségek ízét,
különös tekintettel az Oltáriszentségre. Az életszentség nem ismer kulturális, társadalmi,
politikai, vagy vallási korlátokat. Nyelvezete, amely nem más, mint a szeretet és
az igazság, minden jóakaratú ember számára érthető és Jézus Krisztushoz, az új élet
kimeríthetetlen forrásához vezet el.
A pápa ezután a két szentről elmélkedett,
akik ma csatlakoztak az egyházdoktorok kiválasztott seregéhez.
Avilai Szent
János a XVI. században élt, jól ismerte a Szentírást, buzgó missziós lélekkel rendelkezett.
Sajátságos képessége volt arra, hogy mélyen behatoljon a Krisztus által az egész emberiség
számára végbevitt Megváltás misztériumaiba. Isten embereként szüntelenül összekapcsolta
az imát az apostoli cselekvéssel. Nagy gondot fordított a prédikációra, a szentségek
gyakori vételére, a papjelöltek, szerzetesek és világi hívek képzésének fokozására,
az egyház termékeny reformjának távlatában.
Bingeni Szent Hildegárd a XII.
század fontos női alakja volt. Értékesen hozzájárult kora egyházának növekedéséhez,
érvényre juttatta az Isten által kapott ajándékokat. Élénk értelemmel rendelkezett,
aki képes volt felismerni az idők jeleit.
A szentek arra is tanítanak bennünket,
hogy a keresztények csak akkor lehetnek jogosan büszkék istengyermeki méltóságukra,
ha megtisztulnak. A személyes és közösségi bűnök nagy akadályt jelentenek az evangelizáció
számára. Nem beszélhetünk új evangelizációról anélkül, hogy őszinte készséget mutatnánk
a megtérésre. Az Istennel és testvéreinkkel való kiengesztelődés az új evangelizáció
fő útja – utalt XVI. Benedek pápa Szent Pál Korinthusiakhoz írt második levelének
soraira (2Kor 5,20).
Végül a nagy igehirdetők közbenjárásáért fohászkodott,
kiemelve Boldog II. János Pált, akinek hosszú pápasága az új evangelizáció példaképe.
A Szentatya Mária, az új evangelizáció Csillaga oltalmába ajánlotta a szinódust, kérve
a Szentlélek különleges kiáradását: világítsa meg a szinódusi összejövetelt és tegye
azt gyümölcsözővé az egyház előrehaladása számára.