„Ki számít zsinati atyának?” – interjú Fejérdy András történésszel

„A II. vatikáni zsinat a zsinati atyák archívumainak fényében” címmel október 3-tól 5-ig nemzetközi kongresszust tartottak a Vatikánban. A fontos megemlékezéshez Fejérdy András történész, a Római Magyar Akadémia tudományos titkára a következő előadással járult hozzá: „A magyar zsinati atyák irathagyatéka, a kutatás forrásai, korlátai és perspektívái módszertani megközelítésben”. Fejérdy András műsorunknak röviden összefoglalta előadásának főbb gondolatait.

„A magyar zsinati részvétel vizsgálatának módszertani lehetőségeit alapvetően meghatározza a történelmi kontextus. A kelet-közép-európai egyházakra nehezedő erős pártállami kontroll által meghatározott körülmények elengedhetetlenné teszik, hogy a magyar részvétel kérdését a zsinaton, továbbá a zsinati küldöttségek összetételét és az ülésszakokon végzett tevékenységét, és végül, de nem utolsósorban a zsinat recepcióját a korabeli (egyház)politika és a szentszéki-magyar kapcsolatrendszer alakulásának összefüggésében vizsgáljuk.

A Szentszék és a magyar vezetés érdekközössége tette lehetővé, hogy a II. vatikáni zsinat ülésszakain magyar főpapok is részt vehettek, ugyanakkor azzal a következménnyel járt, hogy ez a részvétel mégsem elsődlegesen belső egyházi esemény volt, hanem mindvégig szorosan kapcsolódott a kibontakozó szentszéki–magyar tárgyalásokhoz.

Az első felmerülő módszertani kérdés, tehát, amellyel a történész szembesül: ki számít zsinati atyának?

Az adott történelmi szituációban a II. vatikáni zsinaton ugyanis nem vehetett részt valamennyi arra jogosult, hanem csak azok, akiknek részvételét a magyar központi pártszervek, végső soron a Politikai Bizottság engedélyezte. A magyar állami forrásokban használatos szófordulat ezt a korlátozott részvételt azzal az eufemizmussal kívánta leplezni, hogy következetesen „magyar zsinati delegációról” szólt, mintha a részvételre a püspökök önként választottak volna ki egyeseket saját soraikból. Ez azonban egyházjogilag sem lehetséges.

Ki zsinati atya tehát? Mindazok a főpapok, akik de iure zsinati atyának számítottak, vagy csak azok, akik tagjai voltak a „delegációnak”, azaz de facto részt vehettek a zsinaton, akár mint zsinati atyák, akár mint peritusok?

A működő megyés püspökök között az állam szemében „legreakciósabbnak” számító Shvoy igyekezett megőrizni egyházkormányzati szabadságát, és ezért az ügyek intézésében eltért a hivatalos rendtől és javaslatának küldését titokban intézte. A többi négy javaslat ellenben – melyet szerzőik a hivatalos utat betartva, állami engedéllyel kívántak elküldeni, elakadtak az Állami Egyházügyi Hivatalnál – és ma is annak levéltári anyagai között találhatók.

Ezzel el is érkeztünk a második lényeges módszertani kérdéshez: hol, mely levéltárakban keressük a zsinati atyák dokumentumait.

A magyar kollégák által jelen projekt keretében elvégzett feltáró munka megerősítette korábbi tapasztalatainkat, hogy tudniillik a magyar egyházi levéltárakban az egyes zsinati atyáknak gyakorlatilag csak adminisztratív jellegű, hivatalos levele maradt fenn, amelyekből zsinati tevékenységük, teológiai gondolatfejlődésük nem rekonstruálható.

Ennek elsődleges okát abban látjuk, hogy az állami ellenőrzés légkörében a zsinati atyák nem merték saját gondolataikat papírra vetni, ódzkodtak attól, hogy írásos nyomot hagyjanak maguk után, amit adott esetben ellenük vagy az egyház ellen lehet felhasználni.

A helyzetre igen jellemző, hogy jelenleg két olyan zsinati atyáról tudunk, aki naplót vezetett. Az egyik a már említet Shvoy püspök, akit nem engedtek ki a zsinatra (naplója így a zsinat szempontjából nem bír releváns adatokkal). A másik az ugyancsak „reakciósnak” minősített Legányi Norbert pannonhalmi főapát, akit az állam az 1964-es részleges megállapodás aláírása után gesztusként kiengedett a harmadik ülésszakra, „rossz magaviselete” alapján azonban a negyedik ülésszakra már nem engedték el ismét.

A pannonhalmi főapát naplója szintén kevés érdemi információval szolgál a zsinat lefolyásáról. Elsősorban egy olyan szerzetes útinaplója, akinek életében először lehetősége adódott Rómába, egyháza és rendje bölcsőjéhez utazni, és aki a világegyház ezen megtapasztalásának személyes benyomásait rögzítette.

Természetesen nem zárható ki, hogy az eddig feltárt csekély személyes jellegű feljegyzésen kívül idővel más zsinati atyák hasonló típusú dokumentumai is napvilágra kerülnek. Amennyiben azonban valóban léteznek ilyenek, akkor azokat nagy valószínűséggel nem az adott zsinati atya illetékes egyházmegyei levéltárában lehet fellelni, hanem jó eséllyel valamely a főpásztorhoz közel álló más egyházi intézménynél vagy magánszemélynél lehetnek elrejtve, ahol hivatalosan nem keresnénk azokat.

Jó példa erre az 1956-ban elhunyt – az állammal folytatandó tárgyalásokat szívén viselő Czapik Gyula egri érsek 1948. évi római tárgyalásainak dokumentációja, mely a Piarista levéltár egyik szekrényéből került elő”.

Részletek Fejérdy András történész előadásából.

A cikkhez tartozó fénykép 1929-ben készült; Svoy Lajos székesfehérvári püspököt ábrázolja.

(vm)