„A házasság Isten szándéka szerint” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 27.
vasárnapra
A jelenlegi világválság
elemzésekor sok szó esik a házasságról, amely Isten terve szerint egy férfi és egy
nő szerelemkapcsolata, természetes gyümölcse pedig a gyermek(ek). A jelenlegi pánszexualizmus,
a fiatalok házasságkötés nélküli együttélése, a válások félelmetes szaporodása, az
abortuszok, a homoszexuális kapcsolatok terjedése stb. mind felveti a házasság súlyos
problémáját. Világos, hogy ide kapcsolódik az egyik szülőt, vagy mindkettőt nélkülöző
gyermekek nevelésének kérdése, vagy pl. az egykézők, ill. gyermektelen családok miatt
a papi és a szerzetesi hivatások megfogyatkozása. A Katolikus Egyház vezetői (pápai
megnyilatkozások) és a lelkipásztorok keresik a kiutat az alapjában véve erkölcsi
válságból, hirdetve a Teremtő által akart és Krisztus által szentségi rangra emelt
házasság eszményét, továbbá a keresztény szellemű politikusok, társadalmi felelősök
is igyekeznek „családbarát” törvényeket/rendelkezéseket hozni. De a törvények, az
isteni parancsolatok hűséges megtartásához a hívőknek kegyelmi segítségre van szükségük.
A hívő keresztény házasok úgy tekintik a nemző tevékenységet, mint együttműködést
a Teremtővel. Mert gyermeket nemzeni nemcsak annyit tesz, mint új életet hozni a világra,
hanem beleegyezni abba, hogy – együttműködve Vele – Isten halhatatlan embert teremtsen.
Nagy titok ez, magyarázta Szent Pál az Efezusi levélben (5, 21-32): a férfi és a nő
kapcsolata, egysége Krisztus és az Egyház jegyesi kapcsolata jeleníti meg. Szent Pál
is (1Kor 7, 10-11), miként Jézus (Mk 10, 6-2; Ter 2, 24) a Teremtő tervére utal:
A férfi és a nő testben egy lesz; „amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”
A
házasságra való felkészítésnél a szexualitás/szerelem perszonalista értelmére
kell rávilágítani. A fiatal csak akkor lesz felnőtt személy, ha nem kizárólag a maga
élvezetét keresi, hanem megnyílik a másik felé, tehát a birtoklási tárgy helyett személynek
tekinti, akivel a kölcsönös ajándékozással szerelem/szeretetkapcsolatba lép. Szeretlek,
mert vagy, azt akarom, hogy minél több légy, hogy együtt legyünk. Az igazi szerelemben
mindig jelen van valami abszolút. Paul Claudel Selyemcipő c. drámájában a főhős,
Rodrigue mondja: „Amit szeretek őbenne, az egyáltalán nem az, ami eltűnhet, és távol
lehet, ami egyszer megszűnhet szeretni engem, hanem azt szeretem benne, ami lényének
oka, azt, ami csókjaim mélyén az életet fakasztja, nem a halált.” Éppen ez, valami
abszolútnak és öröknek az akarása magyarázza, követeli az igazi szerelem kizárólagosságát,
vagyis a monogámiát és a házasság felbonthatatlanságát.
De mivel az ember testben
és időben él, alá van vetve a változandóságnak. A nemi ösztön változékony: egy idő
után gyengül, és végül kialszik. A csak érzéki szerelemben a férfi és a nő kapcsolata
nem tartós. Csak az igazi szeretet tart. Jean Guitton katolikus filozófus írja: Az
igaz, hogy a házasság a szerelem eredménye, de még igazabb, hogy a szerelem a házasság
gyümölcse. A szerelem művészete egyáltalán nem a gyönyör receptjeinek összessége,
ahogy ezt Ovidius, Catullus és a szabadosság szóvivői gondolják, hanem az a tudomány,
amely megőrzi és növeli egy hosszú emberi élet folyamán az ifjúság annyira illanó
szerelmét. Mert a szerelem, mint minden normális érzelem – a mély azonosság ellenére
is, amelyet a hűség fejez ki – állandó átalakuláson megy át.” A házassági hűség egy
egész élet feladata. Ennek megvalósítására segíti a keresztény házasokat a szentségi
kegyelem.