"Örömhír a betegeknek, szegényeknek" – P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 23. vasárnapra

Jézus hirdeti az örömhírt: elközelgett az Isten országa, közben ördögöket űz, gyógyítja a betegeket: a vakok látnak, a süketek hallanak, a bénák járnak. Márk evangéliuma különösen is hangsúlyozza az ördögűzéseket és a gyógyításokat. A vasárnapi perikópa a süketnéma meggyógyítását mondja el. Jézus megparancsolja: ezt senkinek se mondják el. „De minél szigorúbban tiltotta nekik, annál inkább hirdették, s a csodálkozástól magukon kívül, annál inkább hangoztatták: ’Mindent jól tesz: a süketeknek visszaadja hallását, a némáknak beszédét.” Senkinek se mondják el! Ezt az intelmet gyakran ismétli Márk evangélista. Persze, a csodatetteknek híre megy, hiszen tömegek a tanúi. Márkra jellemző az ún „messiási titok.” Az evangélista azt akarja érzékeltetni, hogy Jézus fokozatosan tárja fel személye titkát: hallgatói, még az apostolok is, csak fokozatosan jutnak el a csodahittől a mély természetfeletti hitre, vagyis ismerik fel a názáreti Jézusban a próféták által megjövendölt Messiást, az Üdvözítőt, aki nemcsak a betegségektől szabadít meg, hanem a bűnöktől is: isteni hatalommal megbocsátja a bűnöket.

Erre az isteni hitre – a kegyelem segítségével – könnyebben eljutnak a kicsik, alázatosak, szegények, mint a gőgös, öntelt írástudók és farizeusok. Erre számtalan példabeszédet idézhetünk az evangéliumokból. És ez az intelem ma is időszerű, nekünk is szól, ha el akarunk jutni Jézus misztériuma mély, élő ismeretére. A kicsik, a bibliai szegények, a fizikai és lelki szegénynek ragyogó példaképe az alázatos názáreti Mária, aki – Erzsébet rokona szavaival – elsősorban azért boldog, mert hitt az angyal szavának. Jézus Anyja közbenjárásával segít bennünket Fia mélyebb megismerésére és a Benne való élő hitre. A hit nem látás, mert ez csak odaát adatik meg Jézus követőinek, de megnyitja szemünket Isten és titkai mélyebb megsejtésére. Hitünk nem vak hit, hanem értelmes, szerető önátadás a minket szerető és üdvösségre hívó Istennek. De nem is pusztán észbeli meggyőződés. A szeretet az a szem, amellyel „megláthatjuk”, megtapasztalhatjuk a láthatatlan Szeretet-Istent.

A vasárnapi szentlecke Jakab leveléből (2, 1-5) elítéli a személyválogatást, és – miként az egész levél – a szegények védelmét sürgeti a gazdagokkal szemben. „Halljátok csak szeretett testvéreim, ugye az Isten éppen azokat választotta ki, akik a világ szemében szegények, hogy gazdaggá tegye őket a hitben, sőt örököseivé is annak az országnak, melyet az őt szeretőknek ígért?” A II. Vatikáni zsinat eszménye szerint a Krisztus-hívők közösségének szegény és szolgáló egyháznak kellene lennie. Ma hivatalos megnyilatkozásokban, a római központban és helyi egyházakban, szerzetesrendek nagygyűlésein gyakran hangoztatják a szegények előnyben részesítését az apostolkodásban.

XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű enciklikájában hangsúlyozza, hogy Krisztus Egyházának kötelessége, hogy segítségére legyen minden szegénynek, bármilyen fajhoz, világnézethez, kultúrához tartozzanak is. Hála Istennek, a nemzetközi és a helyi karitászok, valamint más segélyszervek révén a katolikus közösség igyekszik is teljesíteni a krisztusi parancsot. Persze, az Egyház nem adhat recepteket a világméretű szegénység, éhínség, betegségek megszüntetésére, de szociális tanítása révén irányelveket ad a társadalmi igazságosság fokozatos megvalósításához. E mellett megmarad mindig minden hivő kötelessége, hogy környezetében, tőle telhető módon anyagilag vagy legalább lelkileg - akár egy jó szóval, meghallgatással, vigasztalással - segítse a betegeket, szegényeket, rászorulókat. Jézus szava csengjen fülünkben – tartsa ébren lelkiismeretünket: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek.”

(Mk 7, 31-37; Jak 2, 1-5)