2012-09-03 10:52:37

A hit éve és a II. vatikáni zsinat - P. Szabó Ferenc sorozata: 9. befejező rész


RealAudioMP3 A zsinati fordulat és következményei
Nem sokkal az ún. rendszerváltás után II. János Pál pápa Magyarországra látogatott, és a magyarokat az Egyház és a társadalom megújítására buzdította a zsinati korszerűsödés szellemében. Ismeretes, hogy milyen nehezen indult meg e korszerűsödés a hosszú kommunista uralom alól felszabadult országokban, így Magyarországon is. Most fél évszázaddal a II. vatikáni zsinat után, amikor a Szentatyánk által meghirdetett Hit éve kezdődik és az új evangelizálást sürgeti az ún. nyugati világban, sorozatunk végén feltehetjük a kérdést: Hol tart a zsinati megújulás, milyen szellemi környezetben kell hirdetnünk az evangéliumot Európában és Magyarországon? Természetesen egyetlen adásban csak megközelítő választ adhatunk erre a nehéz, átfogó kérdésre.

Napjainkban Európában sokfajta ateizmus, racionalizmus, pozitivizmus és materializmus létezik: a határvonalak elmosódnak, az emberek (nem számítva a „türelmetlen" fundamentalistákat, az integristákat vagy szektásokat) általában toleránsabbak mások véleményével, hitével szemben, ami viszont azt jelenti, hogy egy bizonyos vallási relativizmus és közömbösség van terjedőben. Ez a katolikus világon belül is érezteti hatását; a hit tartalmi igazsága, az erkölcsi normák kötelező volta egyéni választás vagy „ízlés" kérdése lesz; az ökumenizmus sürgetése esetleg a katolikus vagy protestáns önazonosság elvesztését eredményezi. E figyelmeztető megjegyzés után is hangsúlyozzuk: az új evangelizálásban elsőrendű fontosságú a keresztények egysége, közös tanúságtétele! II. János Pál hangsúlyozta az 1991-es szinódus idején (dec. 7-én) a Szent Péter-bazilikában tartott ökumenikus liturgia során: az lenne a legnagyobb botrány, hogy a politikailag-gazdaságilag egységesülő Európában éppen a megosztott keresztények lennének a keresett egység akadályai.

Itt emlékeztetek még arra, amit Jean Guitton katolikus filozófus mondott: korunk két életbevágó problémája – egyben a letűnő modern kor jellemzője – az ateizmus és az ökumenizmus. Jézus szava figyelmeztetés ma is: „Legyetek egyek, hogy a világ higgyen!"


Az olasz jezsuiták folyóirata, a La civiltá Cattolica, az említett 1991-es szinódus záró-nyilatkozatára reflektálva, 1992. jan. 18.-i számának szerkesztőségi cikkében vázolta az európai új evangelizálás tartalmi szempontjait. Ma is érvényes ez a vázlat. Európa vallási helyzetét írta le.. Ha Európa panorámájára vallási szempontból egy pillantást vetünk, főleg három problémával kell szembenéznie az új evangelizálásnak: 1) a materializmus felveti az ember problémáját; 2) az ateizmus pedig Isten problémáját; 3) az új vallási élmények, ezoterikus vallásosság keresése a keresztény hit igazi mivoltának problémáját.

1) Mindenfajta humanizmus megegyezik abban, hogy az embert és annak sorsát helyezi érdeklődése középpontjába. Természetesen más az ateista és más a keresztény humanizmus felfogása az emberről, aki test- lélek egysége, értelemmel és szabadsággal megáldott lény, tehát személy, akinek örök rendeltetése van. Az elméleti, főleg marxista ateizmus (ideológia) ma kevésbé hódít, miután a marxista-kommunista rendszer összeomlott. De Keleten is, miként a nyugati jóléti társadalmakban a gyakorlati materializmus, szekularizmus egyre jobban terjed. Az emberek úgy élnek, „mintha Isten nem létezne". Ez az ateizmus természetesen visszahat az ember értelmezésére is. Ha jobban megvizsgáljuk a magukat istenhívőknek vallókat, láthatjuk, hogy „istenük" valami szétfolyó isteni valóság, sokan nem a személyes Istenben, még kevésbé Jézus Krisztus Istenében hisznek. Mindenesetre, ahogy a szinódus zárónyilatkozata is hangsúlyozta: az új evangelizálás sürgető feladata, hogy hirdesse a Jézus Krisztus által megígért örök életet és feltámadást; mert e reménység nélkül az ember nem tudja felülmúlni a szenvedéseket, nem tud értelmet adni életének. Persze az Istennel való boldog örök élet reménye nem csökkenti evilági elkötelezettségünket, hiszen annak feltétele éppen a szolgáló szeretet.

2) Isten misztériuma nélkül nem lehet az ember misztériumáról, eredetéről és végső rendeltetéséről sem beszélni, hiszen az ember Istenhez rendelt lény, csak Istenben teljesedhet be. A gyökeres Isten nélküli humanizmus – emberellenes humanizmus. Ha napjainkban az elméleti (egzisztencialista, marxista, szocialista) ateizmus „divatja" csökkent is, a vallási közömbösség és a vallásnélküliség (szekularizmus) egyre inkább terjed. A szinódusi zárónyilatkozat hangsúlyozta, hogy Európa új evangelizálásában központi feladat: hirdetni a kinyilatkoztatás Istenét, tehát azt, hogy az Atya örök szeretettel szeret bennünket, ezért elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy mindaz, aki benne hisz, örökké éljen. Isten szeret engem: Fiát adta értem. Krisztus szeret engem, önmagát adta értem.

Emellett továbbra is fontos szerepe van egy bizonyos megújított „apologetikának", hitvédelemnek, a szó kedvező értelmében. Vagyis éppen a modern racionalizmusnak, az ember- és természettudományokra hivatkozó újpozitivizmusnak meg kell mutatnunk, hogy hitünk értelmes hódolat, rationabile obsequium, tehát nem az irracionáléba ugrik be a hívő, hanem – miután megvizsgálta a hitre invitáló jeleket – értelmes döntés alapján kötelezi el magát. Racionális, de nem racionalista tett, hiszen az emberi szabadság végső soron a kegyelem erejében, Isten megvilágosító és megerősítő segítségével kötelezi el magát. Magyarországon a negyvenéves ateista-marxista ideológia, áltudományosság után különösen szükség van arra, hogy feltárjuk az istenhit metafizikai és történelmi alapjait.

3) Minderre fokozottabban szükség van ma Európában, amikor egy bizonyos irracionális vallási megújulás is tapasztalható, amely szinte lecsap az ezoterikusra, a keleti vallási élményekkel rokonszenvez, bizonyos Ersatzokat, valláspótlékokat keres az igazi vallásosság helyett, enged a szekták kísértésének. Nem is szólva az egyre terjedő babonás hiszékenységről a katolikus egyházon belül, a „Mária-tisztelet” neve alatt hamis jelenésekre és égi üzenetekre „bukó” hamis jámborságról. Az igaz keresztény hitet, az Egyház tanítását kell hirdetni. Kétségtelen, hogy a zsinat szellemében nemcsak az ökumenikus (tehát a keresztények közti), hanem a vallásközi párbeszéd is fontos feladat, sőt a nem hívő világgal, tudománnyal és kultúrával is folytatni kell a párbeszédet, de ez nem jelentheti keresztény hitünk felhígítását, nem hozhat vallási relativizmust és szinkretizmust. Az új evangelizálásnak egyik lényeges feladata, hogy Jézus Krisztus misztériumát és a katolikus tanítást a maga tisztaságában hirdesse.

Világos, hogy mindennek a zsinat által is körülírt vallásszabadság és tolerancia szellemében, a másik véleményét tisztelő, a másik igazsága felé nyitott magatartással kell történnie. Száműzendő minden kényszer, türelmetlenség, mindent megelőz a hiteles evangéliumi tanúságtétel.

A magyar egyház feladatai

Az Európa új evangelizálásával foglakozó 1991-es püspöki szinódus, és előtte II. János Pál magyarországi beszédei körvonalazták a magyar egyház feladatait is. Világos, hogy – Lukács László piarista szavával – szükség van a zsinat és a szinódus „magyar olvasatára”, hiszen az egyes európai országokban más és más a szellemi helyzet. A volt kommunista országokban meglehetősen elmaradt a zsinati aggiornamento, míg nyugaton előreszaladtak, és egyesek már III. vatikáni zsinatot várnak, jóllehet nem történt meg igazán a II. vatikáni zsinat teljes, hiteles recepciója sem. Az elmúlt két évtized alatt sok minden történt Magyarországon is a zsinati megújulás szellemében, bár nehezen éled újra, zöldül ki a kommunista érában megnyesett fa. A katolikus egyházon belül igen jelentős és örvendetes tény a kis közösségek, imacsoportok, ifjúsági mozgalmak kibontakozása, amelyeket a kommunista időkben elfojtottak. Fontos szerepe van ma az új evangelizálásban a világi keresztény szakembereknek, akik a tudomány és a kultúra embereivel párbeszédet folytatnak. A párbeszédet ki kell terjeszteni a keresőkre, nem hívőkre, közömbösekre. Különösen is sürgető a keresztények közötti, ökumenikus párbeszéd.

II. János Pál az egységet hangsúlyozta 1991-ben Budapesten a püspökökhöz szólva: „Az isteni Mester által ajándékozott egység az Egyház egyik lényegi tulajdonsága. Pontosan ezért imádkozott Jézus szenvedésének előestéjén. (...) A magyar egyház hálát ad Urának az egység ajándékáért, és állhatatos imádsággal könyörög azért, hogy ebben az egységben megerősödjék úgy, hogy a püspökök együttműködnek egymással, továbbá a papok a püspökökkel, és a világi hívek a papok által az egyházmegye főpásztorával. (...) Ez mindegyikőtöktől azt kívánja, hogy nagy megértéssel és szeretettel legyetek egymás iránt: ebben senkit se hátráltassanak olyan személyes megfontolások, amelyeket a többi testvér jellemvonásai vagy múltbeli események táplálnak. (…) Szükséges továbbá, hogy mindegyiktek átfogó képet alkosson az egész magyar egyház problémáiról. Ennek érdekében nagy haszonnal jár majd, ha konferenciátok ülésein időt szántok azoknak az alapvető kérdéseknek vizsgálatára, amelyek a magyar társadalmat az átalakulásnak ebben a nehéz szakaszában foglalkoztatják. Ez teszi lehetővé egy közös lelkipásztori terv kidolgozását, amely kijelöli majd a tervszerű irányelveket a közérdekű kérdésekkel kapcsolatos együttes cselekvésre."

Feladataink tehát:

- Újra kell élesztenünk a testvériség szellemét. A szolgálatok és feladatok egymásba kapcsolódnak; a Szentlélek az elsőszülött testvér, Krisztus köré családot gyűjt össze, amelyben Isten gyermekei testvéri szeretetben és közös munkával alakítják jövőjüket.

-
Ügyelni arra, hogy mit mond a Lélek az egyháznak, így is mondhatnánk: ügyelni az „idők jelei"-re, hiszen a Lélek ezeken keresztül szól.

- A közöny és a tunyaság helyett (erre korábban ürügyet adhatott az elnyomó, az apostoli tevékenységet korlátozó rendszer) kitartó, alkotó munkára van szükség. Ha kevés a pap, illetve papjaink agyonterheltek, fokozottabban be kell vonni a zsinat sürgetése szerint a közös apostoli munkába a világiakat. Magyarországon, a zsinat és a pápa sürgetése ellenére, még mindig igen sok a mulasztás e téren, bár egyesek tiltakoznak, amikor „klerikális" magyar egyházról beszélünk.

- Több bátorságra, alkotó fantáziára van szükségünk, hogy lássuk, a még jól funkcionáló (apostoli) gépezet mögött megvan-e az aranyfedezet. Tehát: mennyire vezeti szavában, tetteiben a hit, a remény és a szeretet a papságot és a híveket.








All the contents on this site are copyrighted ©.