A hit éve és a II. vatikáni zsinat - P. Szabó Ferenc sorozata: 9.
befejező rész
A zsinati
fordulat és következményei Nem sokkal az ún. rendszerváltás után II. János Pál
pápa Magyarországra látogatott, és a magyarokat az Egyház és a társadalom megújítására
buzdította a zsinati korszerűsödés szellemében. Ismeretes, hogy milyen nehezen indult
meg e korszerűsödés a hosszú kommunista uralom alól felszabadult országokban, így
Magyarországon is. Most fél évszázaddal a II. vatikáni zsinat után, amikor a Szentatyánk
által meghirdetett Hit éve kezdődik és az új evangelizálást sürgeti az ún. nyugati
világban, sorozatunk végén feltehetjük a kérdést: Hol tart a zsinati megújulás, milyen
szellemi környezetben kell hirdetnünk az evangéliumot Európában és Magyarországon?
Természetesen egyetlen adásban csak megközelítő választ adhatunk erre a nehéz, átfogó
kérdésre.
Napjainkban Európában sokfajta ateizmus, racionalizmus, pozitivizmus
és materializmus létezik: a határvonalak elmosódnak, az emberek (nem számítva a „türelmetlen"
fundamentalistákat, az integristákat vagy szektásokat) általában toleránsabbak mások
véleményével, hitével szemben, ami viszont azt jelenti, hogy egy bizonyos vallási
relativizmus és közömbösség van terjedőben. Ez a katolikus világon belül is érezteti
hatását; a hit tartalmi igazsága, az erkölcsi normák kötelező volta egyéni választás
vagy „ízlés" kérdése lesz; az ökumenizmus sürgetése esetleg a katolikus vagy protestáns
önazonosság elvesztését eredményezi. E figyelmeztető megjegyzés után is hangsúlyozzuk:
az új evangelizálásban elsőrendű fontosságú a keresztények egysége, közös tanúságtétele!
II. János Pál hangsúlyozta az 1991-es szinódus idején (dec. 7-én) a Szent Péter-bazilikában
tartott ökumenikus liturgia során: az lenne a legnagyobb botrány, hogy a politikailag-gazdaságilag
egységesülő Európában éppen a megosztott keresztények lennének a keresett egység akadályai.
Itt
emlékeztetek még arra, amit Jean Guitton katolikus filozófus mondott: korunk két életbevágó
problémája – egyben a letűnő modern kor jellemzője – az ateizmus és az ökumenizmus.
Jézus szava figyelmeztetés ma is: „Legyetek egyek, hogy a világ higgyen!"
Az
olasz jezsuiták folyóirata, a La civiltá Cattolica, az említett 1991-es szinódus
záró-nyilatkozatára reflektálva, 1992. jan. 18.-i számának szerkesztőségi cikkében
vázolta az európai új evangelizálás tartalmi szempontjait. Ma is érvényes ez a vázlat.
Európa vallási helyzetét írta le.. Ha Európa panorámájára vallási szempontból egy
pillantást vetünk, főleg három problémával kell szembenéznie az új evangelizálásnak:
1) a materializmus felveti az ember problémáját; 2) az ateizmus pedig Isten problémáját;
3) az új vallási élmények, ezoterikus vallásosság keresése a keresztény hit igazi
mivoltának problémáját.
1) Mindenfajta humanizmus megegyezik abban, hogy az
embert és annak sorsát helyezi érdeklődése középpontjába. Természetesen más az ateista
és más a keresztény humanizmus felfogása az emberről, aki test- lélek egysége, értelemmel
és szabadsággal megáldott lény, tehát személy, akinek örök rendeltetése van. Az elméleti,
főleg marxista ateizmus (ideológia) ma kevésbé hódít, miután a marxista-kommunista
rendszer összeomlott. De Keleten is, miként a nyugati jóléti társadalmakban a gyakorlati
materializmus, szekularizmus egyre jobban terjed. Az emberek úgy élnek, „mintha Isten
nem létezne". Ez az ateizmus természetesen visszahat az ember értelmezésére is. Ha
jobban megvizsgáljuk a magukat istenhívőknek vallókat, láthatjuk, hogy „istenük" valami
szétfolyó isteni valóság, sokan nem a személyes Istenben, még kevésbé Jézus Krisztus
Istenében hisznek. Mindenesetre, ahogy a szinódus zárónyilatkozata is hangsúlyozta:
az új evangelizálás sürgető feladata, hogy hirdesse a Jézus Krisztus által megígért
örök életet és feltámadást; mert e reménység nélkül az ember nem tudja felülmúlni
a szenvedéseket, nem tud értelmet adni életének. Persze az Istennel való boldog örök
élet reménye nem csökkenti evilági elkötelezettségünket, hiszen annak feltétele éppen
a szolgáló szeretet.
2) Isten misztériuma nélkül nem lehet az ember misztériumáról,
eredetéről és végső rendeltetéséről sem beszélni, hiszen az ember Istenhez rendelt
lény, csak Istenben teljesedhet be. A gyökeres Isten nélküli humanizmus – emberellenes
humanizmus. Ha napjainkban az elméleti (egzisztencialista, marxista, szocialista)
ateizmus „divatja" csökkent is, a vallási közömbösség és a vallásnélküliség (szekularizmus)
egyre inkább terjed. A szinódusi zárónyilatkozat hangsúlyozta, hogy Európa új evangelizálásában
központi feladat: hirdetni a kinyilatkoztatás Istenét, tehát azt, hogy az Atya örök
szeretettel szeret bennünket, ezért elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy mindaz, aki
benne hisz, örökké éljen. Isten szeret engem: Fiát adta értem. Krisztus szeret engem,
önmagát adta értem.
Emellett továbbra is fontos szerepe van egy bizonyos megújított
„apologetikának", hitvédelemnek, a szó kedvező értelmében. Vagyis éppen a modern racionalizmusnak,
az ember- és természettudományokra hivatkozó újpozitivizmusnak meg kell mutatnunk,
hogy hitünk értelmes hódolat, rationabile obsequium, tehát nem az irracionáléba
ugrik be a hívő, hanem – miután megvizsgálta a hitre invitáló jeleket – értelmes döntés
alapján kötelezi el magát. Racionális, de nem racionalista tett, hiszen az emberi
szabadság végső soron a kegyelem erejében, Isten megvilágosító és megerősítő segítségével
kötelezi el magát. Magyarországon a negyvenéves ateista-marxista ideológia, áltudományosság
után különösen szükség van arra, hogy feltárjuk az istenhit metafizikai és történelmi
alapjait.
3) Minderre fokozottabban szükség van ma Európában, amikor egy bizonyos
irracionális vallási megújulás is tapasztalható, amely szinte lecsap az ezoterikusra,
a keleti vallási élményekkel rokonszenvez, bizonyos Ersatzokat, valláspótlékokat
keres az igazi vallásosság helyett, enged a szekták kísértésének. Nem is szólva az
egyre terjedő babonás hiszékenységről a katolikus egyházon belül, a „Mária-tisztelet”
neve alatt hamis jelenésekre és égi üzenetekre „bukó” hamis jámborságról. Az igaz
keresztény hitet, az Egyház tanítását kell hirdetni. Kétségtelen, hogy a zsinat szellemében
nemcsak az ökumenikus (tehát a keresztények közti), hanem a vallásközi párbeszéd is
fontos feladat, sőt a nem hívő világgal, tudománnyal és kultúrával is folytatni kell
a párbeszédet, de ez nem jelentheti keresztény hitünk felhígítását, nem hozhat vallási
relativizmust és szinkretizmust. Az új evangelizálásnak egyik lényeges feladata, hogy
Jézus Krisztus misztériumát és a katolikus tanítást a maga tisztaságában hirdesse.
Világos,
hogy mindennek a zsinat által is körülírt vallásszabadság és tolerancia szellemében,
a másik véleményét tisztelő, a másik igazsága felé nyitott magatartással kell történnie.
Száműzendő minden kényszer, türelmetlenség, mindent megelőz a hiteles evangéliumi
tanúságtétel.
A magyar egyház feladatai
Az Európa új evangelizálásával
foglakozó 1991-es püspöki szinódus, és előtte II. János Pál magyarországi beszédei
körvonalazták a magyar egyház feladatait is. Világos, hogy – Lukács László piarista
szavával – szükség van a zsinat és a szinódus „magyar olvasatára”, hiszen az egyes
európai országokban más és más a szellemi helyzet. A volt kommunista országokban meglehetősen
elmaradt a zsinati aggiornamento, míg nyugaton előreszaladtak, és egyesek már III.
vatikáni zsinatot várnak, jóllehet nem történt meg igazán a II. vatikáni zsinat teljes,
hiteles recepciója sem. Az elmúlt két évtized alatt sok minden történt Magyarországon
is a zsinati megújulás szellemében, bár nehezen éled újra, zöldül ki a kommunista
érában megnyesett fa. A katolikus egyházon belül igen jelentős és örvendetes tény
a kis közösségek, imacsoportok, ifjúsági mozgalmak kibontakozása, amelyeket a kommunista
időkben elfojtottak. Fontos szerepe van ma az új evangelizálásban a világi keresztény
szakembereknek, akik a tudomány és a kultúra embereivel párbeszédet folytatnak. A
párbeszédet ki kell terjeszteni a keresőkre, nem hívőkre, közömbösekre. Különösen
is sürgető a keresztények közötti, ökumenikus párbeszéd.
II. János Pál az
egységet hangsúlyozta 1991-ben Budapesten a püspökökhöz szólva: „Az isteni Mester
által ajándékozott egység az Egyház egyik lényegi tulajdonsága. Pontosan ezért imádkozott
Jézus szenvedésének előestéjén. (...) A magyar egyház hálát ad Urának az egység ajándékáért,
és állhatatos imádsággal könyörög azért, hogy ebben az egységben megerősödjék úgy,
hogy a püspökök együttműködnek egymással, továbbá a papok a püspökökkel, és a világi
hívek a papok által az egyházmegye főpásztorával. (...) Ez mindegyikőtöktől azt kívánja,
hogy nagy megértéssel és szeretettel legyetek egymás iránt: ebben senkit se hátráltassanak
olyan személyes megfontolások, amelyeket a többi testvér jellemvonásai vagy múltbeli
események táplálnak. (…) Szükséges továbbá, hogy mindegyiktek átfogó képet alkosson
az egész magyar egyház problémáiról. Ennek érdekében nagy haszonnal jár majd, ha konferenciátok
ülésein időt szántok azoknak az alapvető kérdéseknek vizsgálatára, amelyek a magyar
társadalmat az átalakulásnak ebben a nehéz szakaszában foglalkoztatják. Ez teszi lehetővé
egy közös lelkipásztori terv kidolgozását, amely kijelöli majd a tervszerű irányelveket
a közérdekű kérdésekkel kapcsolatos együttes cselekvésre."
Feladataink tehát:
-
Újra kell élesztenünk a testvériség szellemét. A szolgálatok és feladatok egymásba
kapcsolódnak; a Szentlélek az elsőszülött testvér, Krisztus köré családot gyűjt össze,
amelyben Isten gyermekei testvéri szeretetben és közös munkával alakítják jövőjüket.
- Ügyelni arra, hogy mit mond a Lélek az egyháznak, így is mondhatnánk:
ügyelni az „idők jelei"-re, hiszen a Lélek ezeken keresztül szól.
- A közöny
és a tunyaság helyett (erre korábban ürügyet adhatott az elnyomó, az apostoli tevékenységet
korlátozó rendszer) kitartó, alkotó munkára van szükség. Ha kevés a pap, illetve papjaink
agyonterheltek, fokozottabban be kell vonni a zsinat sürgetése szerint a közös apostoli
munkába a világiakat. Magyarországon, a zsinat és a pápa sürgetése ellenére, még mindig
igen sok a mulasztás e téren, bár egyesek tiltakoznak, amikor „klerikális" magyar
egyházról beszélünk.
- Több bátorságra, alkotó fantáziára van szükségünk, hogy
lássuk, a még jól funkcionáló (apostoli) gépezet mögött megvan-e az aranyfedezet.
Tehát: mennyire vezeti szavában, tetteiben a hit, a remény és a szeretet a papságot
és a híveket.