„Kő kövön” – a történeti Jézust igazoló archeológiai leletek üzenete
Kránitz Mihály atya,
a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Alapvető Hittan Tanszékének tanszékvezető
professzora ezzel a címmel tartott előadást a szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián,
amely augusztus 21-től 23-ig zajlott számos neves magyarországi és külföldi előadó
részvételével „Jézustól Krisztusig” címmel.
Műsorunknak adott interjújában
Kránitz Mihály atya elmondja: „A történeti Jézust szerettem volna igazolni az archeológia
friss, legutóbbi leleteinek bemutatásával. Jézus maga mondta, hogy ha tanítványai
elhallgatnak, „a kövek fognak megszólalni” (Lk 19,40)".
Kránitz professzor
utal Vörös Győző egyiptológus 2009-ben a jordániai Machaerus-ban megkezdődött régészeti
missziójára. A magyar archeológus a Holt-tenger keleti partjánál végzi kutatásait
azon a helyen, ahol Keresztelő Szent János vértanúhalált halt. Ennek 2000. évfordulójára
emlékezünk majd 2029-ben, ahogyan erre már XVI. Benedek pápa is utalt 2009-ben Jordániában
tett apostoli látogatása alkalmával.
Talán éppen a XXI. század feladata, hogy
a modern technika eszközeivel közelebb vigyen bennünket a Szentírás megértéséhez –
állapítja meg Kránitz Mihály atya, a budapesti PPKE Alapvető Hittan Tanszékének tanszékvezető
professzora.
Itt jegyezzük meg, hogy az amerikai bibliai régészeti folyóirat
– (Biblical Archaeology Review) idei szeptember/októberi száma közli Vörös Győző lenyűgöző
fényképekkel illusztrált cikkét, amelynek címe: Machaerus, ahol Salomé táncolt és
ahol Keresztelő Szent Jánost lefejezték.
(vm)
Kránitz atya szíves engedélyével,
az alábbiakban közzétesszük szegedi előadásának teljes szövegét:
Előszó
A
régészektől gyakran azt kívánjuk, hogy igazolják a történelmet, viszont az is előfordul,
hogy többet akarunk hallani a kövekből, mint amennyire azok képesek. A pozitivizmusnak
ez régi módszere, mégpedig ott, ahol a tudomány meghátrálásra vagy paradigmaváltásra
kényszerül. A tudomány a legtöbbször hipotéziseket állít fel, melyeket aztán tudósok
ellenőriznek, javítanak, vagy végül elvetnek. XVI. Benedek pápa ebben a légkörben
jelentette meg 2007-ben A Názáreti Jézus című könyvének első kötetét, majd 2010-ben
a másodikat, melyet már pápasága előtt, 2003-ban elkezdett írni. Többen felelősségre
vonták a szerzőt, hogy miért nem számol a legutóbbi régészeti felfedezésekkel. Az
archeológiai kutatások fontosságát azonban jól megvilágítják XVI. Benedek pápa meglátásai,
aki a hit és a történelem hermeneutikáinak harmóniáját ajánlja célravezető útnak.
A leletek önmagukban lehetnek tárgyi bizonyítékok, de csak az anyag világához tartoznak.
Az üdvtörténelemben viszont a történeti szempontok is beszédes, megkerülhetetlen útjelzők
egy nagyobb megértés, s ha lehet mondani a megtérés felé és egy találkozás irányában,
azzal, akiről a feltárt emlékek szólnak. A mi esetünkben pedig ez a Názáreti Jézus,
az Isten Fia, aki a történelemben megtestesült, s itt hagyta köztünk szavát, tanítását,
de mindazokat a tárgyi vonatkozásokat (helyiségek, épületek, terültek, s a mindennapi
élet nélkülözhetetlen eszközei stb.), amelyekkel kapcsolatba került. Számunkra nem
annyira a régisége, vagy különlegessége számít egy-egy a történeti Jézussal összefüggésbe
hozható felfedezésnek, hanem az, hogy ezeket hozzákapcsolhatjuk a feltámadt Üdvözítő
személyéhez. Az elmúlt évek és évtizedek biblikus leletei semmivel sem ingatták
meg az egyház hitét, és elmondhatjuk – Pinchas Lapide kétkötetes oknyomozó könyvcímére
(Ist die Bibel richtig übersetzt?) is utalva és azt átalakítva, de immár kijelentő
módban –, hogy igen, a Biblia hitelesen szól, és a Bibliának valójában mindig igaza
van. Szent Lukács evangéliumának elején, a bevezetőben olvassuk: „az elejétől kezdve
mindennek szorgalmasan/alaposan utánajártam”. Valójában ez jellemző az Újszövetség
egészére „Jézus történetének” leírásakor. Adatokkal, személynevekkel és eseményekkel
találkozunk, melyeket feljegyeztek az evangéliumok írói, hogy elhelyezzék mondanivalójukat
egy adott történelmi keretben. Ezt igazolják a maguk módján az archeológiai leletek,
melyek mára, nagy számukkal, az evangélium megértésének kiegészítő részeivé váltak. Az
elmúlt idők régészeti feltárásai megérdemlik, hogy kitekintsünk rájuk, s egyenként
megvizsgálva akár az eredeti, akár leleplezve a sokszor hamisított leletet, eljussunk
egy mélyebb szentírásismeretre. Bár nem a felfedezések eredményezik a hívő elkötelezettséget,
ám még ezeknek az anyagi leleteknek a segítségével, vagyis a kövek üzenetével, a hitünk
is elmélyülhet. A legújabb felfedezésekre is alkalmazható Jézus mondása: „Amit a sötétségben
mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső
szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.” (Lk 12,3) Az elmúlt másfél évtizedben
a régészek hosszas munkáját követően napvilágra kerültek eddig ismeretlen emlékek,
és a kőben rejtőző szó éppen a megtalálás által felhangzik, és igazolja magát a Szentírást
is. A modern technika segítségével ma már könnyebb felfedezni a földbe rejtett
vagy odakerült ókori emlékeket, s összeállításunk célja éppen az, hogy az újonnan
napvilágra került, a Szentírással és a kereszténységgel összefüggő tárgyi emlékeket
röviden bemutassuk, és a téves elképzelésekre vagy tudatos megtévesztésekre rávilágítsunk. Talán
éppen a XX. és a XXI. századra várt a feladat, hogy az archeológia segítségével vigyen
közelebb a Biblia, az Ó- és az Újszövetség világához, és ahhoz az üzenethez, melyet
ezek tartalmaznak, s amelyet meg kell fejtenünk éppen a régészeti leletek segítségével.
Úgy tűnik, hogy számos esetben, amikor az egyházat, a vallást vagy akár csak a hitet
háttérbe szorítják, a Bibliáról szóló új felfedezések lesznek beszédesek és megvalósul,
amit Jézus mondott apostolai tanúságtételére utalva: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak,
a kövek fognak megszólalni.” (Lk 19,40)
1. Machaerus vára, Keresztelő János
vértanúságának a helyszíne Magyar régész tárja fel a legújabb evangéliumi helyszínt
a Holt-tenger keleti partján
Machaerus várát és annak környékét a Holt-tengerhez
érkező kutatócsoport kezdte el feltárni először 1807-ben, majd 1909-ben német és francia
irányítással. A Martyrologium Romanum és a Breviarum Romanum is megemlékezik arról,
hogy Keresztelő Jánost Machaerus várában Heródes Antipász király fejeztette le. 2009–2011
között a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával Vörös Győző vette át a korábban részben
már feltárt helyszínt, és jutott el munkatársaival a vár részbeni rekonstruálásának
olyan lehetőségéhez, mellyel szinte megelevenednek előttünk Keresztelő Szent János
fogva tartásának napjai. A helyszín feltárásának koncesszióját Michele Piccirillo
(1944–2008) ferences kapta meg, és végezte egészen haláláig, vagyis 2008. október
26-ig, s ekkor vehette át a Vörös Győző vezette kutatócsoport Heródes palotájának
vizsgálatát, és folytathatták a korábbi feltárást. Keresztelő János Vermes Géza
szerint zsidó aszketikus prédikátor volt, aki megelőzte Jézus nyilvános működését.
A magyar származású zsidó történész beszámol arról, hogy hol és miképp ölték meg Keresztelő
Jánost. Ennek teljes történeti igazolását Josephus Flavius beszámolójában látja (A
zsidók története, 20:200). E könyvben Jánost „jó emberként” írják le, aki kortársait
a keresztség vagy más szóval az alámerítkezés szertartására és ezáltal az igazság
szerinti életre buzdította. A nép körében kialakult sikere miatt a kor forradalmi
szárnyához tartozónak vélték. A nyugtalan HeródesAntipász egy felkelés veszélyét látta
a kialakult mozgalomban, ezért letartóztatta, és a Jordánon túli Machaerus várába
záratta. Josephus Flavius megjegyzi, hogy a zsidó népet megdöbbentette a gyilkosság,
és Antipásznak a nabateusokkal szembeni kudarcát néhány évvel később a Keresztelő
ellen elkövetett bűn isteni büntetéseként értelmezték. Vermes Géza szerint az evangélium
és Josephus Flavius beszámolója is külön-külön elfogadható, de egymást is kiegészíthetik.
Vermes Josephus Flaviust hitelesebb forrásnak tartja. Keresztelő János hatása nem
szűnt meg halálával, és Pál még Kis-Ázsiában is találkozik olyanokkal, akik csak János
keresztségében részesültek.
XVI. Benedek pápa a názáreti Jézusról írt művének
első részében elképzelhetőnek tartja, hogy Keresztelő János egy ideig a qumráni közösséghez
tartozott, és közben ott formálódott vallásos élete. Amit Heródes veszélyként értelmezett,
azt a pápa ténylegesen elképzelhetőnek tartja, mert a Keresztelő alakja és üzenete
rendkívüli hatást idézett elő abban a történelmi órában a forrongó Jeruzsálemben.
Egyáltalán nem kell túlzásnak tekintenünk Szent Márk közlését: „Kivonult hozzá egész
Júdea és Jeruzsálem minden lakója (Mk 1,5). Machaerus várának feltárása azért is jelentős,
mert egészen rávilágít a történeti Jézus életének egy időszakára, melyben együtt szerepel
a Názáreti Jézus és János Zakariás fia. Vörös Győző, a feltárást vezető fiatal
magyar kutató Keresztelő János Golgotájaként említi a heródesi várat, és párhuzamba
állítja János és Jézus életállomásait. Hét pontban összegzi a hasonlóságokat, melyek
jellemzőek a vértanúk magatartására és üldöztetésükre: 1) Heródes Antipász mindkettőjükben
(Jézusban és Jánosban) ellenséget látott, a nép azonban prófétának tartotta őket. 2)
Mindkettőt elfogták és bebörtönözték (Machaerusban és Jeruzsálemben). 3) Bebörtönzésük
idején Heródes mindkettőjükkel szeretett volna beszélni. 4) Heródes Antipász szemében
Jézus azonos volt Keresztelő Jánossal és 5) felelős volt mindkettő haláláért, mivel
Jánost kivégeztette, Jézust pedig átadta a rómaiaknak. 6) Halálos ítéletük végrehajtására
egy dombon került sor: Jézusnak a Golgotán Jeruzsálemben, Jánosnak pedig Machaerus
várában. 7) Holttestüket tanítványaik vitték végső nyughelyükre.
2. Keresztelő
Szent János-ereklye Bulgáriában
A National Geographic tévécsatorna 2012. június
17-én mutatta be azt a régésztudósok segítségével készített dokumentumfilmet, amelyben
oxfordi tudósok vizsgálták a Bulgáriában a Burgoshoz közeli Szent János-szigeten felfedezett
Keresztelő János-csontdarabkákat. Egy ősi templom oltára mellett fedezték fel azt
a kisméretű márványszarkofágot, amely hat csontdarabkát tartalmazott. A szigetet –
talán nem véletlenül – Keresztelő Szent Jánosról nevezték el (Sveti Ivan–Szent Iván).
Az eredetileg már 2010-ben napvilágra került kőszarkofágban három emberi és három
állati csont van. Az emberi csontok között van egy ujjperc, egy fog és a cranium,
vagyis az arccsont egy része. Két oxfordi professzor, Thomas Higham és Christopher
Ramsey szénizotópos, vagyis radiokarbon-vizsgálata (Oxford Radiocarbon Accelerator
Unit) után kijelentették, hogy a csontok eredetiek, vagyis a Kr. u. I. századból származnak.
A Koppenhágai Egyetemen végzett DNS-elemzés megerősítette, hogy a csontok egyetlen
embertől származnak, és azt, hogy ez az ember férfi volt, valamint a Közel-Keletről
származik. A szarkofág mellett egy tufadobozon görög felirat a Keresztelő nevét említi
egy rövid imádsággal: „Isten, segítsd meg szolgádat, Tamást!” Az ereklye valószínűleg
ettől a bizonyos Tamástól került ide, mégpedig Antiochiából, Kappadókia tartományából,
ahol a X. századig Szent János jobb karját őrizték.
3. Fülöp apostol sírja
2012
februárjában megtalálták és azonosították Fülöp apostol sírját Törökország délnyugati
részén Hierapoliszban (jelenleg Pamukkale). A Kr. u. 80-ban vértanúhalált halt tizenkét
apostol egyik sírja az Égei-tengertől 250 km-re található. A salentói egyetem régészeinek
köszönhetően a több mint kétezer éves legendaszerű hagyomány immár bizonyított tény
lett. A klasszikus archeológia docense, Francesco D’Andria által vezetett csoport
valójában már egy éve megerősítette, hogy egy V. századi bizánci szentély maradványai
mögött geofizikai eszközökkel azonosítani tudták azt a második templomot, mely az
I. századi római sír köré épült, mely voltaképp Szent Fülöp jelenlétét igazolta. Ez
az előtemplom háromhajós felépítésű volt, és ez őrizte a sírt. Fülöpöt valószínűleg
lefejezték, majd fejjel lefelé keresztre feszítették, s vértanúsága helyén nyolcszögletű
síremléket (martyrium) emeltek.
4. Heródes sírja
A Herodium, Heródes
király vára a Júdeai-sivatagban, Jeruzsálemtől délre 15 km-re található azon a különleges
alakú 760 m magas mesterséges dombon, mely Heródes számára biztos erődítménynek számított,
– bár más várakat is épített, pl. Masszadában –, ahol családjával együtt élt, s Kr.
u. 4-ben fia, Archelausz Jerikóból vitte holttestét az apja által épített várba, hogy
ott eltemesse. Heródes a Herodiumot egy gazdagon felszerelt, adminisztratív és lakóhellyé,
valamint temetkezési központtá építette ki. Nagyszabású építkezései között szerepelt
teljes Caesarea is, ahol a Földközi-tenger egyik legnagyobb mélyvízi kikötőjét építette
meg, illetve a jeruzsálemi második templom is. Ez utóbbi Heródes egyik legnagyobb
vállalkozása volt. A templom általa emelt nyugati fala ma a zsidóság legszentebb helye.
Az erődítmények, templomok és városok olyan újszerűek és merészek, hogy korunk építészei
is csodálkoznak rajta. Az uralkodó nevéhez fűződő számos alkotás mellett azonban továbbra
is megmaradt a kérdés, hol van Heródes király sírja. A római szenátus Marcus Antonius
és Augustus parancsára a „zsidók királya” címet adományozta Heródesnek, aki 67 éves
korában halt meg betegen, elborult elmével. A kutatásokat már az 1950-es évek végén
megkezdték, főleg katolikus szerzetesek. Tőlük vette át az ásatásokat 1972-ban egy
izraeli csoport, melynek során a Kr. u. I. században élt jeruzsálemi történész, Josephus
Flavius leírását is figyelembe vették, akitől Heródes alakját részletesen megrajzolta.
Josephus Flavius nemcsak Heródes életét és halálát, hanem temetési szertartását is
leírta, bár a sír pontos helyét nem említette meg. Végül 2007. április 27-én,
35 év kutatás után fedezte fel Heródes sírját Ehud Netzer, a jeruzsálemi Héber Egyetem
régésze az erődítmény csúcsán, a keleti torony közelében, az északkeleti lejtőn, és
ezt május 8-án jelentette be. A darabjaira tört szarkofágot eredetileg vöröses mészkőből
faragták, és gazdagon díszítették. Netzer egyébként 2006-ban jutott el kollégáival
(Ya’akov Kalman, Ro’i Porath és Rachel Chachy-Laureys), valamint a helyi beduinokkal
a domb csúcsára. A feltárásokkal egy időben, 2008 novemberében találták meg a kétszintes,
25 m magas mauzóleum falán a gazdag kivitelezésű, római stílusú freskókat, melyek
Heródes király kulturális érdeklődésére mutatnak. Mivel a freskók dél-itáliai (campaniai)
jegyeket hordoznak, melyek csak Kr. e. 15–10 között voltak jellemzőek, valószínű,
hogy a készítőik is római művészek lehettek. A falfestmények nyitott, kertre néző
ablakokat ábrázolnak, a rajtuk látható tájkép a korabeli dél-itáliai villa kertjére
emlékeztet. Maga a sírhely is hasonlít Augustus és Hadrianus császárok mauzóleumaihoz,
s a legújabb két, jó állapotú szarkofágmaradvány is arra utal, hogy a temetkezési
hely családi sírbolt lehetett, ugyanis ezek valószínűleg Heródes fiaié voltak. Heródest
egyébként azzal vádolták, hogy megölte gyermekeit. Heródes szarkofágját az első, a
rómaiak elleni zsidó lázadás idején (Kr. u. 66–72 között) megrongálták. Ez feltehetően
a Heródes iránti gyűlölet és bosszú tudatos kifejezése volt. A területen viszonylag
kevés emberi csontot találtak, így ezek alapján nem tudtak végső döntést hozni. Kr.
u. 70 után a lázadók visszaszolgáltatták a rómaiaknak a területet. Ötven évvel később,
a Bar Kochba-lázadás idején zsidó harcosok újra felhasználták az erődítményt, és ott
földalatti alagutakat építettek a rómaiak elleni gerillaharc biztosítására. A zsidó
vallást felvett Heródes az edomitáktól származott, s nagy gondja volt rá, hogy családfáját
a babiloni fogságból visszatérő zsidókig vezesse vissza. Josephus Flavius jegyezte
fel róla: „Mindenkivel kegyetlenkedett, túltette magát törvényen és igazságon. Nyolc
felesége közül Mariamnét, annak anyját, három fiát és több sógorát kivégeztette. Kivégzett
felesége és annak két fia ugyanis a Hazmóneus-dinasztia leszármazottai voltak, és
Heródes betegesen félt a trónkövetelőktől. Fennmaradt a mondás Augustus római princepstől,
hogy inkább lenne Heródes disznaja, mint a fia.”
5. A Messiás-kőtábla, avagy
az új kőtekercs
2008 júliusában a Jordán-folyóban, közel a Holt-tengerhez egy
90 cm-es kőtáblát találtak, melyen 87 sorban héber nyelven olvashatunk egy bizonyos
Messiásról, aki halála után három nappal majd feltámad. Sajnos a kő állapota töredezett,
és nehéz a feliratot is elolvasni, ezért az értelmezése meglehetősen kétséges. Az
egyfajta „kőre írt holt-tengeri tekercs” szövege Gábriel főangyal üzenetét tartalmazza,
mely így szól: „Három nap múlva élned kell, én, Gábriel parancsolom ezt neked!” A
feljegyzés stílusa közel áll Dániel, Aggeus és Zakariás próféta írásaihoz. Két kutató,
Ada Jardeni és Binjamin Elicur is megállapította, hogy az valószínűleg a Kr. e. I.
század végére helyezhető. Juval Goren, a Tel Aviv-i Egyetem kutató régésze kémiai
elemzés során győződött meg a tábla eredetiségéről. Israel Knohl professzor a jeruzsálemi
Héber Egyetemen a leletet összehasonlította a holt-tengeri tekercsekkel, és arra a
következtetésre jutott, hogy valószínűleg Jézus előtt is létezhetett egy szenvedő
messiás. A szövegből nem derül ki, hogy Gábriel főangyal kihez beszél, s Knohl szerint
egy olyan zsidó vezetőről van szó, aki a halálát követően három nap múlva feltámad.
Véleménye szerint a feltámadás gondolata már korábban megvolt, s ezeket maga Jézus,
illetve a követői is ismerték és elfogadták. Moshe Bar-Asher, a Héber Nyelv Akadémiájának
elnöke éppen a szöveg romlása miatt óvatosságra figyelmeztet. Ha a lelet hiteles
(bár ezt sokan kétségbe vonják), a harmadnapra való feltámadás részét alkothatta a
közgondolkodásnak. Ebben az esetben azonban Jézus megváltó áldozata csak Izraelre
korlátozódna.
6. Jeruzsálem és a templom
Jeruzsálem, a szent város majdnem
négyezer éves története folyamatosan foglalkoztatja a történészeket és a kutatókat,
mivel mindig előkerül egy új lelet, mellyel korábban nem találkoztak. A városnak az
ősidőkre visszavezethető története ezt igazolja és lehetővé is teszi. A mai technikai
eszközökkel azonban felgyorsultak a leletmegtalálások, és szinte minden évre jut egy-egy
érdekesség, mely nemcsak a zsidó történelmet és a Közel-Kelet világát, hanem a kereszténység
kezdeteit, és nevezetesen Jézus működésének az idejét is megvilágítja. Ez az a hely,
ahol végbement a megváltás, ezért a keresztények számára is szent város. Maga Jézus
jövendölte meg, hogy „nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül”. És épp ennek elhangzásakor
mondja ki Jézus Jeruzsálem nevét: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és
megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek. Hányszor volt, hogy egybe akartad gyűjteni
gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit, de nem akartad. Meglátjátok,
elhagyatott lesz házatok.”
– A templom ábrázolása
Jeruzsálemben volt
a zsidók egyetlen temploma, ahol Jézus is többször megfordult. Lukács evangéliumából
arról értesülünk, hogy tizenkét évesen szüleivel Názáretből felment Jeruzsálembe,
és amikor nem találták, végül a templomban akadtak rá. Valószínű, hogy a család korábban
is felkereshette a templomot, csak akkor nem történt rendkívüli esemény. Ezt erősíti
meg a történet bevezető mondata: „Minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.”
Lehetséges, hogy csak Mária és József keresték fel a templomot, de elképzelhető, hogy
a gyermek Jézust is magukkal vitték és nem hagyták hátra a rokonoknak, míg ők a zarándokúton
voltak. Egészen biztos, hogy Jézus 12 éves kora után mint minden vallásos zsidó minden
évben továbbra is felzarándokolt a jeruzsálemi templomba. Nyilvános működése elején
is arról olvassunk, hogy „a zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe.”
Jézus a végnapjait tudatosan Jeruzsálem felé irányította, s ezért szólt így tanítványaihoz:
„Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról
megjövendöltek.” Természetesen nem hagyhatjuk ki a templomudvar megtisztítását,
ami szintén összefügg Jeruzsálemmel, amikor Jézus kiűzte a pénzváltókat a templomból.
Itt azt olvassuk, hogy amint megérkeztek Jeruzsálembe, Jézus „bement a templomba”,
tehát bensőséges kapcsolata volt a kultikus szentéllyel. A kereskedők kiűzésénél a
görög hieron kifejezést használja, amely egy képzett főnév, és a megszentelt helyet,
a szentélyt jelenti. Ez a templom épületéből és az azt körülvevő helyekből állt, ahova
a nép és a papok beléphettek. A gyermekségtörténetben a naosz görög szóval találkozunk,
amelynek jelentése templom. A görög naió ’lakozik’ igéből levezetett főnév. Jeruzsálem
pusztulásáról is Jézustól hallunk: „Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek
veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása. Jeruzsálemet pogányok fogják
tiporni.” Jézus számára feltámadása után is fontos volt Jeruzsálem, mely a keresztény
misszió kiindulópontja volt: „Ne hagyjátok el Jeruzsálemet. Én kiárasztom rátok Atyám
ígéretét. Maradjatok a városban (ti. Jeruzsálemben), míg fel nem öltitek a magasságból
való erőt.” Hasonló hangzik el az Apostolok Cselekedetei elején, amikor Jézus megparancsolja
tanítványainak, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére.
Mindezt azért kéri Jézus az apostoloktól, mert a szent város lesz a kiindulópontja
a missziónak: „Tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamáriában, sőt
egészen a föld végső határáig.” Egy ezüstsékel, egy tetradrachma a Bar Kochba-lázadás
idejéből (Kr. u. 132) a templom homlokzatát mutatja, vagyis ötven évvel a római pusztítás
után. Amikor Heródes újraépítette a templomot, a nép attól félt, hogy elbontja a régit,
és egy pogány templomot épít fel helyette. Elképzelhető az is, hogy Heródes kifogyott
a pénzből, és félretette az eredeti tervét. Az ellenvetésekkel szemben Heródes nem
bontotta el a régi templomot, amíg nem volt minden kész az új építésére. Heródes által
nyomtatott pénzeken csillag látható, mellyel valószínűleg a Dávid házából származó
messiásra utalt, és önmagát tartotta ennek a messiásnak. A 2009 szeptemberében a júdeai
dombokon megtalált ritka érem a második jeruzsálemi templom külsejét ábrázolja. Négy
oszlop látható, középen a főbejáratot is ábrázoló alapon, felül a felkelő csillaggal,
az érem szélén pedig körben a Shimon név olvasható. Az érme másik oldalán lévő felirat:
Jeruzsálem felszabadításáért, a lulav, vagyis egy pálmaág körül, melyet Szukkot vagyis
a sátoros ünnepen a reggeli imádságnál használtak. Ez világos utalás arra, hogy a
rómaiak ellen fellázadt zsidók újra akarják építeni a templomukat, amint szabadságukat
visszanyerik. Izraeli régészek 2011. november 23-án egy régi érmét találtak, mely
átgondolásra késztette a kutatókat jeruzsálemi nyugati fallal kapcsolatban. Századokon
át azt hitték, hogy a falat Heródes király építtette, ám a fal alapjai alatt a Kr.
u. 4-ben elhunyt Heródes után húsz évvel keletkezett érmére találtak, ami arra utal,
hogy a falat utóda fejezte be. Ez pedig Heródes unokája lehetett. Jelenleg még nem
vetik el Josephus Flavius változatát, mely szerint Heródes volt az építő, együtt a
templommal, melyet Josephus Flavius a világ valaha is végbevitt legnagyobb vállalkozásának
nevezett. A templomdombon jelenleg az Al-Axa mecset található, melyet a muszlimok
szent helyként tisztelnek. 2009 szeptemberében Jeruzsálemben az ősi kánaáni erődváros
3700 éves falát fedezték fel a Dávid városának nevezett részben, s ilyen hatalmas
kiterjedésű leletet eddig még nem tártak fel. A Nagy Heródes által is érintetlenül
hagyott nyolc méter magas falra épülhetett az izraelita város 2000 évvel ezelőtt,
még a Szentföld meghódítása előtt.
–Menekülő alagút Jeruzsálemben
2007
szeptemberében a Második Templom helyszínén a régészek földalatti alagutat találtak,
amelyen a római katonák elől menekültek el a zsidók a Templom-hegyről Kr. u. 70-ben.
A város főutcája alatt húzódik a másfél méter széles és néhol három méter magas, eredetileg
vízelvezetőnek szánt csatorna, melyet menekülési célra a Jézus feltámadását követő
évtizedekben használtak. Voltaképpen Jézus is járhatott fölötte.
–Városfal
Jeruzsálemben
7. Jézus arca és Pál arca
Jézus és Pál apostol is szól
a történeti látás fontosságáról: „Boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a
ti szemet, mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit
ti láttok – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok és nem hallotta.” Mt 13,17. „Boldogok,
aki nem látnak, mégis hisznek.” Jn 20,29. „Vajon nem láttam Urunkat, Jézust?”1Kor
9,2. „Szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust” Gal 3,1.
–
Jézus arca 2001-ben a húsvét előtti napokban vetítette a BBC Az Isten Fia című
sorozatot, amelyben Krisztust nem egy kék szemű és világos bőrű férfiként mutatja
be, hanem egy számítógépes animáció segítségével egy olajos bőrű, sötét szemű és hajú
férfiként. A sorozat készítői a legújabb technika felhasználásával egy Jeruzsálemben
talált Jézus-korabeli koponya alapján újraalkották a Megváltó arcát, mivel ő nem egy
jóképű európai karakter volt, hanem egy közel-keleti zsidó. A kétezer éves koponyára
fokozatosan aggattak virtuális arcizmokat és szöveteket. Az olajos bőr megegyezik
az Izrael területén akkor élt zsidók bőrszínével, míg a sötét göndör haj mintájául
II. századi freskók szolgáltak. Mindeddig az úgynevezett turini lepel képezte a Jézus-arc
kutatások legfontosabb alapját. Mint ismeretes, a lepel rajzolatai egy 180 cm magas,
kaukázusi (fehér) férfira engednek következtetni, akinek sebei döbbenetesen hasonlítanak
a megfeszített Jézuséihoz. A BBC dokumentumsorozata tehát a turini lepeltől eltérő
Jézus-arcot alkotott, melyet egy I. századbeli zsidó férfi koponyája és későbbi századokból
származó ősi szíriai barlang-, illetve zsinagógafreskók alapján rekonstruáltak. A
sötét bőrű, némileg bumfordinak tetsző férfi drótszerű hajat és rövidre vágott szakállat
kapott. A hosszú hajjal azért szakítottak, mert szerintük Pál apostol elgondolásában
„ha a férfi nagy hajat visel, csúfság az neki”. – Pál arca Milyen volt Pál külseje? A
Szent Pálról szóló apokrif cselekedetek elején olvashatunk egy bizonyos Onéziforoszról,
aki, miután hallott arról, hogy Pál a kis-ázsiai Ikónium városába fog megérkezni,
egész családjával kiment arra az útra, ahol az apostolnak el kellett haladnia. Mivel
az apostolt személyesen nem ismerte, külsejéről Pál tanítványától, Titusztól egy leírás
alapján tájékozódott. Ez az egyetlen részletes beszámoló Pál apostol egyéniségéről,
külső emberi adottságairól. A művészettörténetben nagyon sok ábrázolás erre a beszámolóra
vezethető vissza. Amikor Onéziforosz a járókelők között tekintetével a megadott szempontok
alapján kereste az apostolt, könnyen felismerte a Titusz által közöltek alapján.
Pál
apostol cselekedetei
1. Nemrég menekült el Antiochiából Pál apostol, és éppen
Ikonion felé tartott, midőn az úton melléje szegődött Démas és Hermogenés, a kovács,
ez a két képmutató, s mintha a javát akarnák, rimánkodva próbálták letéríteni őt a
helyes útról. Pál azonban egyedül Krisztus jóságát tartotta szem előtt, és ahelyett,
hogy rájuk támadt volna, nagy szeretettel fordult feléjük. Végül az Úr tanításai,
meg amit a szeretett Mester születéséről és feltámadásáról mondott, megédesítette
még az ő lelküket is, különösen, amikor a csodás kinyilatkoztatásról beszélt, amit
Krisztustól kapott. 2. Egy Onéziforosz nevű polgár pedig alighogy tudomást szerzett
arról, hogy az apostol Ikonionba érkezik, elébe sietett gyermekei, Simmias és Zénón,
meg a felesége, Lektra társaságában, hogy házába hívja őt. Titusz korábban részletesen
lefestette neki Pál külsejét, Onéziforosz ugyanis még nem találkozott vele személyesen,
csupán lélekben. 3. A Lisztrába vezető királyi úton indult el Onéziforosz, aztán
megállt, hogy fogadja Pált, s Titusz leírására gondolva vizsgálgatta a szembejövőket.
Végül megpillantotta őt, amint feléje közeledett: alacsony termetű, gyér hajú, görbe
lábú, jó erőben levő, összeérő szemöldökű, enyhén sasorrú, kegyelemtől sugárzó férfiú
volt, akinek arca hol embert, hol angyalt sejtetett. (Apokrif iratok, az apostolok
csodálatos cselekedetei, Telosz Kiadó, Budapest 1996. 79–101.old.) Az ókorban az
ember külső leírásánál minden adottság fontos volt, de elsősorban az arc tükrözte
az ember lelkivilágát: Szünofrüsz (összenőtt szemöldökű): általánosságban egy
szigorú, mogorva, vagy kifejezetten ostoba benyomást keltő tulajdonság. Epirrinosz:
a kampószerű orr görbületben végződik, mely a fontoskodó, alattomos, viszálykedvelő,
ravasz, esetleg bátortalan, gyáva magatartást sejteti. Euektikosz (jó erőben lévő):
utalhat az érzéketlen, bárgyú vagy mélabús emberre. Angkülosz taisz knémaisz (görbe
lábú): a leírás a félig puhány, rossz erkölcsű vagy bűnös vágyak rabjában élő személyi
tulajdonságai. Pszilosz té kefalé: „gyér hajú vagy kopasz”. A kopaszságot az okosság
vagy a bujaság jelének tartották. Mikrosz tó megethei (kistermetű, alacsony):
A kicsiség együtt járhatott a gyengeséggel, illetve a gyávasággal. Ha a fiziognómia
elvei szerint vizsgáljuk Pál apostol alakját a leírtak szerint, akkor összetett képet
kapunk, amely nem mindig fedi a valóságot, azt, amit róla saját írásaiból és életéről,
leveleiből, illetőleg az Apostolok Cselekedeteiből ismerünk. Mielőtt azonban teljesen
elvetnénk a II. századi és egyben egyetlen létező leírást Pál apostol külső leírásáról,
ezeket össze kell vetnünk azokkal a történelmi ismereteinkkel, melyekről tőle magától,
vagy mástól tudunk az újszövetségi iratokban. Itt gondolhatunk elsősorban Lukácsra,
aki Pál életét részletesen megörökítette az Apostolok Cselekedeteiben, és Péterre
is, aki egyik levelében utal Pál írásaira, illetve azok tartalmára. A Szent Pálról
szóló apokrif cselekedetek elején olvashatunk egy bizonyos Onéziforoszról, aki miután
hallott arról, hogy Pál a kis-ázsiai Ikon városába fog megérkezni, egész családjával
kiment arra az útra, ahol az apostolnak el kellett haladnia. Mivel az apostolt személyesen
nem ismerte, külsejéről Pál tanítványától, Titusztól egy leírás alapján tájékozódott.
Ez az egyetlen részletes beszámoló Pál apostol egyéniségéről, külső emberi adottságairól.
A művészettörténetben nagyon sok ábrázolás erre a beszámolóra vezethető vissza. Amikor
Onéziforosz a járókelők között tekintetével a megadott szempontok alapján kereste
az apostolt, könnyen felismerte a Titusz által közöltek alapján. Az Acta Pauli
nyolc külső adottságot jegyez fel Pállal kapcsolatban, és valójában páratlannak lehet
mondani ezt a nagyon részletes és ugyanakkor rövid, lényegre törő leírást, mely valójában
egyedülálló, hiszen Jézus Krisztusról és a többi apostolról sem az evangéliumokban,
sem az Apostolok Cselekedeteiben vagy más újszövetségi iratban, illetőleg azon kívüli
szövegekben nem találkozunk személyleírással. (Bollók János, Pál apostol alakja az
Acta Pauliban in Tanítványok, csodatevők, mártírok. Tanulmányok az apokrif apostol
aktákról. Újszövetségi-patrisztikai kutatások IV. kötet, Budapest, 1997, 101–114.
old.) Mivel a zsidók elkerülik, hogy valakinek a külső megjelenését leírják, ezért
Pál apostollal kapcsolatban az egyetlen hitelesnek tekinthető leírás a Pál Cselekedeteiben
maradt fenn számunkra. Az Apostolok Cselekedetei 14. fejezetében arról hallunk, hogy
Pál meggyógyít egy születésétől fogva béna embert Lisztrában, s mikor a tömeg ezt
látta, így kiáltottak fel: „Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban.” Barnabást
ekkor elnevezték Zeusznak, Pált meg, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek. (8–12) Az
Acta Pauli szerint Pál alacsony, görbe lábú ember volt, viszont „erős testű férfi”.
Ezeket a természetes adottságokat azért is fogadhatjuk el, mivel Pál missziós útjai
során mintegy több ezer kilométert tett meg, és maga számol be útjainak viszontagságairól,
melyek egy kiváló fizikumú embert igényeltek. Ha Törökország hegyeire, Izrael dombos
vidékére gondolunk, akkor elképzelhetjük, hogy az evangélium hirdetése kezdetben nem
volt könnyű vállalkozás. (Risto Santala, Pál Apostol – Saul rabbi. Az ember és a tanító
a zsidó források fényében, Budapest 2002.)
8. Szent Pál sírja
Nagyon
nagy élményem volt, hogy 2009. március 14-én felkereshettem a népek apostolának a
pápai oltár alatt lévő sírját, éppen a Szent Pál-évben. A Gondviselésnek köszönhettem
a lehetőséget és a kegyelmet, mert egy zarándokcsoport éppen a ráccsal elválasztott
sírnál imádkozott, amikor előttem valaki kinyitotta a rácsajtót és a nyomában én is
lementem. A templomőr háttal állt. Néhány percig ott térdelhettem a sírhely előtt
egy méterrel az Apostol nyughelyénél. Amikor feljöttem már nem volt senki a sírnál
és a rácsajtót is bezárták. Más már nem mehetett le. A római Szent Pál-székesegyház
oltára alatt már több mint két éve megtalálták Pál apostol sírját. A szarkofág felnyitására
a Vatikán engedélyére volt szükség, ami még hátra van, de ennek birtokában, felnyitják
majd a koporsó fedelét. Az biztos, hogy Szent Pál sírjáról van szó, mivel ezt közel
kétezer éves „közmegegyezés” biztosítja. Ám ha a sír csupán egy ünnepélyes emlék,
és üres lenne a szarkofág, az sem csökkentené a hívek szeretetét. A Paulo Apostolo
Mart (a mártír Pál apostol) feliratú márványtábla mindenesetre annak a jele, hogy
a keresztények itt tisztelték Szent Pál ereklyéit. Mivel a székesegyház 1823-ban
leégett, feledésbe merült a sírhely létezése. Több réteg föld fedte Szent Pál szarkofágját,
amelytől a feltárás idején tisztították meg. A 64-ben vagy 67-ben Rómában lefejezett,
és így vértanúhalált halt Pál apostolt az Ostiába vezető út mentén a „falakon kívül”
épített templomban helyezték el. A bazilikát Nagy Konstantin császár emelte, majd
ezt később, Theodosius császár idején (390 körül) átépítették. Az apostol szarkofágja
(2,55 × 1,20 m) nyers, díszítetlen márványból készült, és ugyanazon a helyen található,
ahol Nagy Konstantin császár az első oltárt elkészítette. A 2006-os archeológiai ásatások
az oltár alatt másfél méterrel találták meg, mely későbbi elfalazások következtében
rejtve maradt, s így feltárták a konstantini szentély (Kr. u. 324) egy részét is,
melyet a theodosiusi építkezések (Kr. u. 395) elfedtek. Egy három részből összeállított
márványlap (2,12 × 1,27 m) már a IV. századtól kezdve létezett, és a szarkofág fölött
mintegy 40 cm-re helyezték el a következő felirattal: „PAVLO APOSTOLO MART(YRI)” –
Pál apostolnak, a vértanúnak. Ezen a márványlapon három nyílás volt, melyeken keresztül
ősi szokás szerint illatszereket lehetett a sírba dobni, vagy az apostol sírjának
az érintését tette lehetővé.
9. Jézus csónakja
1986 telén a Galileai-tó
valaha is mért legalacsonyabb vízszintje következtében Genesszár és Magdala kikötői
közelében helyi lakosok fedezték fel annak a csónaknak a részeit, amelyet Jézus csónakjának
neveztek. Márk evangéliumában valójában arról olvasunk, hogy Jézus maga javasolja
tanítványainak: „Keljünk át a túlsó oldalra.” Ám közben nagy szélvihar támadt, míg
Jézus a bárka végében egy vánkoson aludt. Valószínűleg Jézus nem pontosan ehhez a
csónakhoz köthető, de ez megkönnyítheti számunkra, hogy elképzeljük a Jézus által
is megtapasztalt mindennapi galileai életet, melynek ez a lelet fontos bizonyítéka.
Josephus Flavius utal arra, hogy hasonló csónak akár tizenöt embert is szállíthatott,
és valóban ez lehetett ez a hajótípus, melyet Jézus és a Tizenkettő használhatott. Jézus
azonban nemcsak alvásra használta a csónakot, hanem előfordult, hogy onnan hirdette
az evangéliumot is: „Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett
oda hozzá, hogy hallgassa Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel.
A halászok kiszálltak és a hálót mosták. Beszállt az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte,
hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: Evezz a mélyre…” A Jézus korabeli
halászcsónak megtekinthető Nof Ginosarban, a Yigal Allon Múzeumban.
10.
Jézus háza Kafarnaumban
2011 márciusában a nyolcszögletű bizánci kafarnaumi
templom közelében érdekes felfedezést tettek a történészek, amely valószínűleg Jézus
kafarnaumi otthonát jelentette Péter házának közelében. Jézus felnőtt életének nagy
részét a kis galileai halászfaluban, Kafarnaumban töltötte. Az Újszövetségből tudjuk,
hogy Jézus valóban járt Kafarnaumban, sőt hirdette is az evangéliumot: az első meghívott
apostolaival „betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába, és
tanított.” Jézus valójában kafarnaumi lakosokból gyűjtötte össze első tanítványait
is. Ezen a helyen ördögöket űzött, gyógyította meg Péter anyósát, valamint más betegeket,
egy leprást és egy bénát is, akit a tetőn keresztül engedtek le a lába elé. Később
arról is hallunk, hogy újból betért a zsinagógába, ahol egy béna kezű embert gyógyított
meg szombati napon. Tudunk arról is, hogy „Jézus betért Péter házába, amikor meggyógyította
annak anyósát. Ezekből a helyekből is arra következtethetünk, hogy Jézus otthona egy
egyszerű helység lehetett. A most megtalált I. századi helyszín magában foglal két
nyitott udvart is. Így elmondhatjuk, hogy Péter háza Jézus otthona volt Kafarnaumban.
A helyiség funkciója később átalakult, és valószínűleg az első keresztény összejöveteleknek
adott lehetőséget. A feltárás azt mutatja, hogy az eredeti ház egy későbbi templom
főhajója lett. Több száz feliratot, úgynevezett graffitit találtak a templom falán.
A legtöbb ilyen fohászokat tartalmazott: „Jézus Krisztus, segítsd a te szolgádat!”
vagy „Krisztus, kegyelmezz!”. Ezek görög, szír vagy héber feliratok, melyeket egy
kis kereszt vagy csónak karcolata egészít ki. A feltárást végzők Péter nevére is utalást
tesznek, bár ezt az olvasatot több tudós kétségbe vonja. Az egyszerű templomépület
mintegy háromszáz évig állt a keresztények rendelkezésére, majd az V. században egy
nyolcszögletű martyrium emléktemplom épült ezen a fontos helyszínen, mely Péter házát
jelezte. A feltárt helyszínről még nem mondták ki a biblikus archeológusok egyöntetűen,
hogy az valóban Péter ősi háza, de feltételezik, hogy a helyszín valamiképpen kapcsolatban
állt Jézus kafarnaumi tartózkodásával és Péter személyével is.
11. Krisztus
köntöse
Talán kevesen tudják, hogy a trieri Szent Péter-székesegyházban őrzik
Krisztus köntösét, melyet Szent Ilona ajándékozott a trieri dómnak. A köntösről János
evangéliumából értesülünk, amelyet Jézus elfogása után nem szakítottak szét a katonák,
hanem sorsot vetettek rá: „A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek
egymás közt: Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Először
XI. századi források említik Jézus köntösét, melyet 1512 óta nyilvános tiszteletadásokra
is kihelyeznek. 1890-ben vizsgáltatta meg a trieri püspökség, és hitelesnek találták
az elöl 148, hátul 152 cm hosszú, felül 70, alul 109 cm széles lenvászonból vagy gyapotból
szőtt inget. Első részét bíbor selyemmel, a hátát bisszussal fedték be. Legutóbb 2012.
április 13–május 13. között rendeztek nemzetközi zarándoklatot Krisztus köntösének
tiszteletére.
12. Jézus Rejtélyek–Jézus elveszett sírja
Világszenzációnak
beállított felvetések uralták a sajtót és a mozivásznakat, amikor a Szent vér, Szent
Grál (Baigent, Michael–Leigh, Richard; Lincoln, Henry 1983. Holy Blood, Holy Grail.
New York), a Da Vinci-kód Dan Brown regénye 2003-ból, melyet Ron Howard vitt filmre
2006-ban, a Jesus Papers 2006-ban (Baigent, Michael, Jézus Rejtélyek, Jokerex kiadó,
2006) és a Jézus elveszett sírja dokumentumfilm, melyet és készítettek 2007-ben,
melyben azt igyekeztek kimutatni, hogy a Talpiot-barlngban talált kőládában lévő leletek
Jézus és családtagjainak csontjai. Ezekkel a fantázia alkotta felvetésekkel szemben
kell a bibliai régészetnek is felvennie a küzdelmet és a tényekre, valamint a Szentírás
szavahihetőségére építeni, nem pedig „vatikáni” összeesküvésekre.
13. Megiddó
keresztény temploma
2005-ben Yotam Tepper izraeli régész valószínűleg a legősibb
keresztény templom együttest fedezte fel a megiddói börtön területén feltárt III.
századi ház alapjaiban. Ekkor még folyt a keresztényüldözés, amikor a keresztények
egy jelentős méretű, görög feliratokkal ellátott mozaikpadlót készítettek, amelyen
az olvasható, hogy az istenszerető Akeptusz ajánlotta fel emlékként az oltárt Jézus
Krisztusnak, az Istennek. A geometrikus figurákat és halképeket ábrázoló mozaik nagyon
jó állapotban maradt fenn. Arra is gondoltak, hogy a börtönt fogják távolabb helyezni
a teljes feltárás érdekében. A megiddói templomban egy felirat olvasható arról, hogy
egy tiszt, Gaianus a saját pénzével járult hozzá a mozaik elkészítéséhez. Az izraeli
régészeti hatóság egy korábbi vezetőjének, Joe Zias antropológusnak a véleménye szerint
egy római épületet alakítottak át később templommá. Figyelembe kell venni azt is,
hogy a III. században a keresztényüldözés nem volt kiterjedve a birodalom egészére.
14.
Júdás evangéliuma A Júdás evangélium mindig is ismert volt a keresztény ókorban.
és Júdás közötti „fiktív” beszélgetést rögzíti. Nem egyezik a hagyomány tanításával,
ezért nem fogadta el az egyház. Valószínűleg gnósztikus hatásnak köszönhetően keletkezett
kopt nyelven a III-IV. században, tehát jóval a kanonikus evangéliumok után. -ban
a közölte meglétét, húsvét előtt…. Már -es évekelejétől szinte kereskedtek
a szöveggel, míg végül az iratok restaurálásra kerültek. Eredetiségét igazolták.
15.
A Jakab-osszárium
2002-ben egy névtelenségbe burkolózó gyűjtő bejelentette,
hogy a birtokában van egy I. századi osszárium, amelynek oldalába a következő arám
nyelvű szöveget vésték: Jakab, József fia, Jézus testvére. Ebből következtettek arra,
hogy a kővederben valaha Jézus testvérének maradványai pihentek. Ezek a nevek közkedveltek
voltak az I. századi Jeruzsálemben. De a hármas egybeesés valószínűleg ritka lehetett.
Minden tíz férfi közül egyet Józsefnek hívtak, és ugyanilyen arányban fordult elő
a Jézus név is. A Jakab nevűek valamennyivel kevesebben voltak. Így André Lemaire,
a párizsi Sorbonne egyetem héber és arám nyelv professzora szerint a 80 000 lakosú
Jeruzsálemben húsz olyan Jakab nevű férfi élhetett, akinek apját Józsefnek, testvérét
pedig Jézusnak hívták. A statisztikai egybeesés lehetősége azonban meglehetősen bizonytalan.
Az is szokatlan, hogy az osszáriumon a testvér nevét is feltüntették. Bár ez utalás
lehetett arra, hogy az említett Jézus egy jól ismert férfi volt. Az arám betűtípusból
először arra következtettek, hogy a felirat Kr. u. 63. körül keletkezhetett. Amint
az később kiderült, a kétezer éves kőládát Tel Avivban élő Oded Golan gyűjtő vásárolta
a hetvenes évek közepén kétszáz dollárért, Jeruzsálem óvárosában, ám a kereskedő nevére
már nem emlékezett. Az izraeli ókori felügyelőség nemcsak azért kérdezte ki a gyűjtőt,
hogy több információt kapjon a ládára vonatkozólag, hanem azért is, hogy ellenőrizze,
vajon Golan nem lépte-e át a törvényeket. Izraelben nem lehet lopott tárgyakkal kereskedni,
és az 1978-ban bevezetett műkincstörvény rendkívül szigorú. Golan valószínűleg ezért
állította, hogy még 1978 előtt vette az osszáriumot.
Fontos megállapítást tett
XVI. Benedek pápa még, mint bíboros az Isten és a világ című beszélgető kötetében,
ahol Peter Seewald kérdezi Jézus családjáról: „A ‛Jézus testvérei’ szóhasználat teljesen
magától adódóan az akkori családi struktúrából értelmezhető. S bizony elég jel is
utal arra, hogy ezek a gyerekek nem tartoznak Máriához. Itt például még egy másik
Máriáról is szó van, és még sok másról. Sajátos családi viszonyokról csak célozgatásokban
hallunk. Mindazonáltal azt megtudhatjuk, hogy több család tartozik össze… Ezek a testvérek
másik családhoz tartoznak, és a klánon belül lehet csak testvérnek nevezni őket.”
A
Jakab-osszárium létezésének bejelentése mintegy tíz évvel ezelőtt, 2002. október 21-én
történt egy washingtoni sajtókonferencián, melyet a Biblical Archaeology Society és
a Discovery Channel szervezett. Ezután a Biblical Archaeology Review magazin részéről
André Lemaire, az ókori közel-keleti feliratok szakértője és a párizsi Sorbonne egyetem
zsidó és arám filológia és epigráfia részlegének vezetője tartott előadást, aki a
hamvveder feliratát kibetűzte. Az osszárium tehát a Krisztus-korabeli időkre tehető,
mivel csak Kr. u. 20–70 között, a jeruzsálemi templom lerombolásáig létezett az a
zsidó szokás, hogy miután a test végleg felbomlott a sírban, a maradványokat egy osszáriumban
helyezték el, gyakran, de nem mindig felirattal azonosítva, hogy azok kihez tartoztak.
Hershel Shanks, a Biblical Archaeology Review kiadója vizsgálta meg a Jakab-osszáriumot,
később Joseph Fitzmyer neves I. századi arámszakértő arra a megállapításra jutott,
hogy a felirat eredeti. Az eredeti felirathoz („Jakab, József fia”) később tehették
hozzá a „Jézus testvére” kiegészítést, utalva a Biblia Jézus Krisztusára. 2003-ban
az izraeli régészeti hatóság (Israel Antiquities Authority = IAA) bejelentette, hogy
a felirat hamis. 2004 decemberében az ókori biblikus régészeti tárgyakat gyűjtő és
a Jakab-osszáriumot is birtokló Oded Golant vád alá helyezték. Ettől kezdve a nagyközönség
elől eltűnt az osszárium, és egy hosszú bírósági tárgyalás kezdődött meg. A több mint
öt év alatt 138 tanút hallgattak meg, és 12 000 oldal peranyag keletkezett. A kétmillió
dollár értékűre becsült osszárium azonban megrongálódott, mivel Kanadában kívánták
bemutatni a Royal Ontario Múzeumban a rendkívüli urnát, s ezért Tel Avivból repülőn
szállították Torontóba, New York érintésével. A kicsomagoláskor vették észre, hogy
az osszárium több helyen megrepedt, többek között a feliratos részen is. Oded Golant
2012. március 4-én felmentették a hamisítás vádja alól, de a végső döntést 2012. december
12-én fogják kimondani.