Az Eucharisztia: örök életünk záloga - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 20. vasárnapra
Tovább olvassuk a
János-evangélium 6. fejezetét. Az Eucharisztiáról szóló kafarnaumi beszéd e vasárnapi
részében Jézus kijelenti: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak
örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” A beszédet hallgató zsidók
botránkoznak, vitatkoznak egymás között: „Hogyan adhatja ez, József fia, testét eledelül
nekünk?” Jézus észreveszi a zavart kételkedést, és még jobban megerősíti: „Az én testem
valóságos étel, az én vérem valóságos ital.” Nem csodálkozhatunk a hallgatóság zavartságán.
Hiszen valóban „kemény beszéd” ez, hihetetlen, amit a názáreti próféta állít! Hosszú
idő kell majd, hogy az apostolok hite is megerősödjék, és a hitben megértsék „hitünk
titkát. „Mysterium fidei”, mondja apap a szentmisében az átváltoztatás
után, és mi megvalljuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat,
amíg el nem jössz.”
A János-evangélium előre jelzi az Eucharisztia
alapítását, de az utolsó vacsorán már nem beszél róla. Szent Pál (1Kor 11, 23-25)
és a szinoptikus evangéliumok azonban beszámolnak arról, hogy Jézus az utolsó vacsorán
megalapította az új szövetség áldozatát: testét és vérét, életét adta értünk, akiket
a végsőkig szeretett, és meghagyta az apostoloknak, hogy a teremtő Szentlélek erejében
hathatósan megjelenítsék a húsvéti misztériumot: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
Igen, új teremtésről van szó. Annak, aki egyetlen Szavával létrehozta a mindenséget
– „Dixit, et facta sunt” – , nem lehetetlen, hogy az Eucharisztiában is végbevigye
a csodát, mert az ő személyében cselekvő felszentelt pap szavára a kenyérre és borra
leszálló Szentlélek átlényegíti ezeket az elemeket az ő feltámadt (szellemi, szentségi)
testévé és vérévé. Ezt megértették az apostolok a Mester feltámadása és a Szentlélek
eljövetele után, megértette az ősközösség, amely elkezdte gyakorolni a „kenyértörést”.
Az
Eucharisztia (szentmise) emlékezés=memoriale: az Úr halálának és feltámadásának
hathatós megjelenítése; szent lakoma: a hívők részesedése a megváltó áldozat
kegyelmeiben; eszkatologikus szentség: előremutat a végső idők, a feltámadás
felé. A pap gesztusai és a szentségi jelek – a Lélek erejében – új világba vezetnek.
Krisztus áldozata egyszer s mindenkorra megtörtént, ahogy a Zsidóknak írt levél szerzője
magyarázza, véglegesen helyettesíti az ószövetségi áldozatokat, megszerezte számunkra
az örökséget, az örök életet. A feltámadott az Atya jobbján örökké él, és közbenjár
értünk.
Az eucharisztikus test és vér tehát nem csupán egy megtörtént esemény
jelképes felidézése, puszta emlékezés, hanem hathatós megjelenítés, ilyen értelemben
memoriale: jelenvalóvá teszi annak az eszkatologikus (végső) világnak egész
teljességét, amelyben a feltámadt Krisztus él. Az Eucharisztia – miként az egész szentségi
rend, amelynek központját képezi – lehetővé teszi a hívőknek már most a „lelki” kapcsolatot
az új világban élő feltámadt Krisztussal. Jézus megmagyarázza a kafarnaumi beszéd
végén: teste és vére evését-ivását lelki értelemben kell venni (és ez nem kevésbé
valóságos, mint a fizikai étkezés!): „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.
Az igék, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.” (6, 63).
A szentmise révén
az Egyház egyesíti mindenütt és az idők végéig az emberek dicséretét és felajánlásait
- Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban - a dicséret és a felajánlás tökéletes
áldozatával, az „Eucharisztiával”, amely egyedül értékes Isten szemében, és minden
áldozatot értékessé tesz. (Vö. Zsid 13, 10. 15.)
A megkereszteltek meghaltak
és újjászülettek Krisztussal (Róm 6, 3-11) a Lélek erejében, és már a megkezdett örök
életet élik: „gratia est semen gloriae”, a kegyelem a dicsőség magva, tanítják
az egyházatyák. Erről szól a Kolosszei levél (3, 1-3) buzdítása: „Ha feltámadtatok
Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve.
Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek
Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek megjelenik,
akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben.” (Jn 6, 50-59)