2012-08-16 15:20:28

A francia püspökök imája hazájukért Nagyboldogasszony ünnepén


Mária mennybevétele ünnepe alkalmából André Vingt-Trois párizsi bíboros érsek, a francia püspöki konferencia elnöke imát fogalmazott meg hazájáért, különös tekintettel a gazdasági válság áldozataira, a politikai vezetőkre, a családokra és a fiatalokra. Franciaországban a hazáért mondott ima ősi kezdeményezés, egészen 1648-ig nyúlik vissza, de a II. világháború után feledésbe merült. Idén augusztus 15-én, a francia főpásztorok fel kívánták eleveníteni a régi szokást és arra szólították fel a híveket, hogy az ország minden plébániáján a következőkért fohászkodjanak a hívek könyörgéseiben:

Kedves Testvérek, ezen a napon, amikor Szűz Mária, Franciaország védőszentje mennybevételét ünnepeljük, Miasszonyunk közbenjárására bizodalommal tárjuk Isten elé imáinkat hazánkért.

A gazdasági válságnak ebben az időszakában sok honfitársunk különböző megszorítás áldozata és nyugtalanul tekint a jövőbe; imádkozzunk azokért, akik döntési hatalommal rendelkeznek ezen a téren és kérjük Istent: növelje bennünk a nagylelkűséget a testvéreinkkel való szolidaritásban.

Imádkozzunk azokért, akiket a közelmúltban megválasztottak, hogy törvényt hozzanak és kormányozzanak; a társadalom közjava iránti érzékük legyen erősebb az egyéni igényeknél, legyen erejük ahhoz, hogy kövessék lelkiismeretük hangját.

Imádkozzunk a családokért: ne csalatkozzanak jogos elvárásaikban a társadalom támogatását illetően; tagjaik hűségesen és gyengéden támogassák egymást egész életük során, különösen a fájdalmas pillanatokban. A házastársak egymás és gyermekeik iránti elkötelezettsége legyen a hűség és a szeretet jele.

Imádkozzunk a gyermekekért; mindnyájan segítsünk mindenkit, hogy felfedezze a boldogság felé vezető útját; ne legyenek többé a felnőttek vágyainak és konfliktusainak tárgyai, maradéktalanul élvezhessék egy apa és egy anya szeretetét. Urunk, Istenünk, rád bízzuk hazánk jövőjét. Miasszonyunk közbenjárására add meg nekünk a bátorságot, hogy megfelelő választásokkal javítsuk mindenki életminőségét, segítsük a fiatalok kiteljesedését erős és hűséges családoknak köszönhetően, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Az ima szövege élénk vitát váltott ki az ország jelenlegi helyzetében, amikor a francia kormány legalizálni kívánja a homoszexuális párok házasságát és az örökbefogadást. Bár Hollande elnök soha nem ejtette ki az eutanázia szót, megígérte, hogy megváltoztatja a jelenleg érvényben lévő francia törvényt, amely a betegek jogaira és az élet végére vonatkozik.

Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek, Gallia prímása a Figaro c. francia napilapnak adott interjújában reagált az ima körül keletkezett vitákra. Elismeri az ima politikai dimenzióját, amennyiben nem vonatkoztat el a társadalmi élet kérdéseitől, még kevésbé az emberek szenvedésétől. Felteszi azonban a kérdést: a laicitás nevében vajon be kívánják tiltani az imákat? A katolikusoknak alá kell-e vetniük szertartásaikat az egyetlen uralkodó gondolat parancsolatainak? Barbarin bíboros szerint nehéz időket élünk. Civilizációs törésről van szó, amely meg akarja fosztani a házasságot természetes mivoltától. Az egyháznak hallatnia kell szavát, akár mi is legyen a közvéleményben uralkodó felfogás.

Gallia prímása erős kifejezéseket használ: felteszi a kérdést, hogy vajon zsarnokságban élünk-e? Ha a házastársakért, a gyermekekért és fiatalokért imádkozunk, ezért még nem kell homofóbnak minősíteni bennünket. A lyoni bíboros érsek az interjúban kifejti: a kormány, miután nem tudja megoldani a széleskörű gazdasági és társadalmi válságot, nem tud változtatni a munkanélküliségen, ezért a házasságot, a családot változtatná meg. Barbarin bíboros végül annak a reményének ad hangot, hogy a politikai hatalom tudatában van annak, mi az, ami hatáskörébe tartozik és mi az, ami túlmutat rajta.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.