Léon Bloy francia író megtérései – P. Szabó Ferenc SJ sorozata a XX. század konvertitáiról
A XX. század konvertitáiról szóló sorozatunkban mutatom be a neves francia író, Léon
Bloy (1846-1917) megtéréseit, bár ez a történet még a XIX. századhoz tartozik: 1846-ban
született és 1917-ben hunyt el. De Bloy is ahhoz a konvertita körhöz tartozik, amely
a XX. század elején a megtért Maritain-házaspár Párizs melletti meudoni lakásán
összejött: megtért írók, művészek, gondolkodók baráti társasága volt ez, akik közül
néhányat már bemutattunk.
Ki is volt ez különös, hányatott sorsú, többször
is megtért francia író?
Léon egyike volt a Bloy-család hat fiúgyermekének Az
apa - Périgueux-ben közmunka felügyelő III. Napóleon uralkodása idején - szabadgondolkodó,
az édesanya hívő. Léon hiányos vallásos nevelésének köszönhetően 14 éves korára megtanulta,
hogy hogyan játssza ki a parancsolatokat. Amikor azt hitték, hogy a templomban van,
elcsatangolt és a folyó partján cigarettázgatott. A családban nem születtek leányok;
az anya szomorúan látta, hogy fiai hogyan válnak hitetlenekké. A líceumban Léon rossz
diák volt, összeférhetetlen. Apja kivette az iskolából, és műszaki rajzolói munkát
szerzett neki. 18 éves korában Párizsba költözött. Tisztviselői állása ellen fellázadt,
mert művész, író akart lenni. Kalandokba vetette magát, a vallás parancsait áthágta,
nem tartotta vissza semmi a bűntől. Elveszítette állását, nyomorba süllyedt.
Egy
napon találkozott és megismerkedett a csodált írófejedelemmel, a gyakorló katolikus
Barbey d’Aureville-lel,. Kapcsolatuk során kezdett átalakulni az anarchista Léon.
Egy év múlva – az isteni kegyelem indításának engedve - megvallotta édesanyja és a
„mester” hitét: 1869-ben, Szent Péter napján a Szent Genovéva templomban meggyónt,
és teljes meggyőződéssel visszatért az egyházba. 1870-ben bevonul katonának. Kész
meghalni Franciaországért. Leszerelése után Bloy 1871-1890 között csak tengődik. Keservesen
– alkalmi cikkírásokkal keresi kenyerét. Keresi hivatását. Húsz éven keresztül fel-
felmerül gondolataiban a szerzetesi hivatás. Buzgón gyakorolja vallását. De 1877-ben
elragadja a test ördöge: találkozik egy utcalánnyal, aki szeretője lesz. Meghal édesanyja.
Kegyetlen lelkiismeret-furdalás gyötri. 1877-ben és 78-ban kétszer is trappista kolostorba
menekül. Könyörög a megoldásért. De bukást bukás követi. Majd hirtelen fordulat következik
be: szeretője, Anne-Marie buzgó kereszténnyé válik, majd megőrül, és élete hátralevő
részét intézetben tölti. Bloy úgy érzi, Isten elhagyta. Ismét kolostorba, a trappista
apátságba menekül. A szerzetesek arra biztatják, legyen harcos író.
Csakugyan
keményen bírálni kezdi a giccses katolikus művészetet, a langyos hívőket, a középszerű
papokat. Bár magát is méltatlannak érzi az hiteles apostoli küldetésre. 1889-ben,
44 éves korában már ott tart, hogy – miként barátja , a költő Paul Verlaine – emberi
ronccsá válik. Az alkoholizmus is fenyegette. Ekkor következett be a csoda: a házasság
mentette meg. Két író barátjánál is találkozott egy fiatal dán leánnyal, Jeanne
Molbeck-kel, aki buzgó evangélikus volt. Jeanne, Bloy iránti szerelme és az igazság
utáni szomjúság hatására, 1890. március 19-én áttér a katolikus hitre, és május 27-én
házasságot kötnek. A szív és az ész asszonyának oldalán Léon Bloy élete rendezetté
válik, naponta szentmisére jár, és áhítatosan megáldozik. (Abban az időben ez még
szokatlan volt.)
De hányatott sorsa ezután sem rendeződött. Léon Bloy egész
életében nyomorgott, felesége és gyermekei is osztoztak sanyarú sorsában. Könyveiből
csak annyi bevétele volt, hogy fedezte a nyomtatás kiadásait. Állandó munkahelyet
nem kapott az újságoknál, amelyeknek néha cikket írt. A nélkülözések következtében
két fiúgyermekük kiskorában meghalt, a két leánygyermeknek sem jutott mindennapi kenyér.
Léon Bloy koldulásra adta fejét! Nyíltan ”hálátlan koldusnak” nevezte magát,
mert nem érzett semmi hálát az igazságtalan társadalommal szemben, amely őt koldulni
hagyta, miközben milliókat juttatott Anatole France vagy Emile Zola „lélekmérgező”
regényeinek (saját kifejezése szerint). Pedig Léon Bloy nagyszerű műveket alkotott:
Szegény asszony, Üdvösség a zsidók által, Véres verejték, A szegény ember vére,
A közhelyek magyarázata. Szatíráiban kigúnyolta a nyárspolgárokat. Naplójában
szép imákat írt a Szent Szűzhöz, és misztikus szárnyalású történeteket háziurakról,
házmesterekről, jámbor iszákosokról és megvetésre méltó papokról. „Csak egyszomorúság van, ha az ember nem szent!” – írta a Szegény asszony végén. 1917.
november 2-án halt meg.
Az öregedő Léon Bloy-t Isten felhasználta fiatalok
megtérítésére. Említettem, hogy pl. Jacques és Raissa Maritain megtérésében is Isten
eszköze volt. Az orosz zsidó származású Raissa, aki a protestáns Jacques Maritain
felesége lett (mindketten részben Henri Bergson spirituális filozófiájának hatására
tértek a katolikus hitre), lelkes lapokat írt különös sorsú író barátjukról, Léon
Bloy-ról Nagy barátságok c. visszaemlékezéseiben (Bp. SZIT, 1986, 72-92).
Elmondta, hogy Bloy Szegény asszony c. könyve közelítette először őket a katolicizmushoz.
A nagy próféták hangját hallatta ez a különös egyéniség, aki türelmetlenül kereste
az igazságot, és várta, hogy Isten igazságossága megvalósuljon a földön. Raissa említett
könyvében (75) Barbey d’Aureville találó jellemzését idézi róla: „Léon Bloy egy
katedrális vízköpőjéhez hasonlít, amely az ég vizét a jókra és a gonoszokra egyaránt
szórja.”