A Humanae vitae k. enciklika fogadtatása – P. Szabó Ferenc jegyzete

Szerda esti adásunkban röviden megemlékeztünk arról, hogy 44 éve, 1968. július 25-én jelent meg VI. Pál Humanae vitae k. enciklikája a helyes születésszabályozásról. Amikor a körlevelet bemutatták a sajtó képviselőinek, P. Szabó Ferenc, akkor a Vatikáni Rádió magyar tagozatának munkatársa, jelen volt. Megkértük, hogy mondja el benyomásait, szóljon az azóta is sokat vitatott pápai körlevél fogadtatásáról.

Már hetekkel előtte járta a hír, hogy hamarosan közzéteszik VI. Pál várva-várt körlevelét. És amikor bejelentették a sajtókonferenciát, a Szentszék sajtóterme zsúfolásig megtelt újságírókkal. A körlevél bemutatását Lambruschini morálteológus (később püspök) így kezdte: „Ez az enciklika kötelező, de nem tévedhetetlen.” Akkor és később is a sajtó és a közvélemény a születésszabályozásról szóló körlevélként emlegették, bár ennél többről szólt: a szexualitás/szerelem/keresztény házasság perszonalista szemléletét fejtette ki, és ezen belül szögezte le a katolikus egyház álláspontját a helyes születésszabályozásról.

Tudnunk kell, hogy a kényes kérdés eldöntése előtt VI. Pál egy szakbizottságot hozott létre jeles morálteológusokból. Két álláspontot fogalmaztak meg. A többség véleménye ez volt: a házasság egészének, de nem minden házastársi aktusnak kell nyitottnak lennie a gyermekáldás elfogadására. Ez volt a bizottság (haladó) többségének véleménye. A kisebbség viszont a hagyományos felfogás mellett foglalt állást: vagyis minden házastársi aktusnak nyitottnak kell maradnia a gyermeknemzésre, tilos mindenféle mesterséges beavatkozás a fogamzás korlátozására, megakadályozására, kivéve, ha a női ciklus terméketlen periódusaira korlátozzák az érintkezést. (Ezt a természetes módszert azután részletesen kidolgozták.) VI. Pál pápa a bizottság kisebbik felének ezt a hagyományos álláspontját fogadta el.

Megjegyzem: a katolikus püspöki karok körleveleket adtak ki, amelyekben kommentárokat fűztek a körlevélhez. A híveket az egyház irányelveinek való engedelmességre szólították fel, de bizonyos elvi szempontokat adtak a házasoknak a gyakorlati megvalósításhoz. Megemlítem a következőket. Először is a katolikus egyház álláspontja mindig az volt és maradt is, hogy ha a házasok eleve, véglegesen kizárják a gyermekáldást, ez házasságot bontó akadály, ilyenkor ki lehet mondani a házasság semmisségét. Ha a házasfelek már tanúságot tettek nagylelkűségükről, vagyis már vállaltak gyermeket vagy gyermekeket, és nem tudják megvalósítani a természetes születésszabályozást, tehát ha szerelmük/egységük ápolása, megőrzése végett nem csupán a terméketlen periódusra korlátozzák az egyesülést, ne gondolják azt, hogy elszakadtak Krisztustól és Egyházától.

Egyes püspöki körlevelek tehát ilyen, persze részletesebb és árnyaltabb kommentárokat is fűztek a Humanae vitae-hez. De az ún. nyugati világban, főleg Nyugat-Európában felerősödött a pápa elleni kontesztálás: teológusok, papok, értelmiségiek tiltakoztak a „maradi szemlélet” ellen. Ez a tiltakozás egyébként a zsinat után kitört egyházi tekintélyi válságba, illetve az 1968-as diáklázadások által felfokozott általános kulturális válságba illeszkedett.

Ismeretes, hogy a II. Vatikáni zsinat korszerűsödési programját jórészt a második ülésszaktól, VI. Pál pápa vezetésével, a haladóbb szárny határozta meg. De a zsinati viták során, a dokumentumok megfogalmazásakor a konzervatív zsinati atyák is hallatták szavukat, és a legkényesebb kérdéseknél (pl. vallásszabadság, püspöki kollegialitás, párbeszéd a keresztényekkel, más vallásokkal, ateistákkal, továbbá a házassági erkölcsre vonatkozó nézetek) néha a két szempontból összetett, amalgám szövegek jöttek létre, amelyeket később lehetett egyoldalúan is értelmezni. A zsinat után kitört tiltakozást Hans Urs von Balthasar svájci teológus (élete végén kinevezett bíboros) Róma-ellenes komplexusnak, ellenérzésnek nevezte.

A válság folytatódott 1978 után, tehát II. János Pál alatt is. Andrea Riccardi tavaly megjelent kötetében, II. János Pál életrajzában (A. Riccardi. Giovanni Paolo II. La Bibliografia, San Paolo, Milano 2011, 147-151) néhány oldalt szentel a kérdéses válságnak. Szerinte Karol Wojtyla VI. Pál mellett maradt a Humanae vitae közzététele után kitört erős kontesztálás idején. 1969 elején Wojtyla, aki már könyvet írt „Szerelem és felelősség” címmel, tanulmányt közölt az Osservatore Romano-ban, amelyben – Gandhi tanítását is idézve – az önkontrollt hangsúlyozza a természetes születésszabályozás mellett érvelve. Krakkóban a pápa kérésére kidolgoztak egy dokumentumot, főleg a papok számára, a Humanae vitae enciklika gyakorlati alkalmazásához. Ez a dokumentum, amelynek fő szerzője Karol Wojtyla krakkói érsek, nemcsak a keresztény házasságot mutatja be, hanem rámutat arra, hogy nem csupán az enciklika elleni tiltakozásról, hanem az Egyház általános válságáról van szó: az egyházról alkotott új felfogásról, a pápa és a püspökök, a Tanítóhivatal és a teológusok, a hívek és az egyház erkölcsi tanítása közötti helyes viszony sürgetéséről.

Wojtyla bíboros a zsinat után tartott öt püspöki szinóduson is hangoztatta álláspontját, amikor a zsinat recepciójáról is tárgyaltak.

Riccardi megemlíti:A válságról Joseph Ratzinger teológus professzor, volt zsinati szakértő is írt a Bevezetés a kereszténységbe c. 1968-as könyvében (magyarul három fordításban/kiadásban is olvasható!): „A keresztény hit jelentőségét ma annyira elhomályosítja a bizonytalanság ködfelhője, mint még soha a történelem folyamán.” XVI. Benedek pápa a szerzőnek, Riccardinak megemlítette egy beszélgetésük alkalmával, hogy a leendő II. János Pál ismerte e könyvet: „Karol Wojtyla olvasta az én Bevezetés a kereszténységbe c. könyvemet, és érdeklődött az abban kifejtett eszmék és elemzések iránt.”
Végül még hozzáfűzöm: Karol Wojtyla mint II. János Pál bőven kifejtette véleményét - a Humanae vitae vonalában maradva – a szerelemről, házasságról, családról különböző megnyilatkozásaiban, főleg a Familiaris consortio kezdetű buzdításában.