2012-07-26 16:38:55

X. Piusz pápáról szóló könyv jelent meg a Londoni Olimpiai Játékok alkalmából


A július 27-i megnyitóval Londonban kezdetét veszik a 30. modern olimpiai játékok. A brit főváros harmadik alkalommal látja vendégül a világraszóló sporteseményt. Először 1908-ban tette, amikor Róma lemondott a játékok megrendezésének lehetőségéről az akkori gazdasági válság miatt. De Coubertin, a modern olimpiai játékok elindítója ekkor a Vatikán és egyben X. Piusz pápa támogatását kérte, amit meg is kapott. E történetnek állít emléket a napokban megjelent könyv: „X. Piusz és a sport”, amelynek egyik társszerzőjével, Antonella Stelitano-val beszélgetett rádiónk munkatársa. A történésznő az olimpiai játékok történetének ismerője, különös figyelmet fordít De Coubertin emlékirataira, aki megírta római utazását és a pápánál tett látogatását az 1908-as játékok rendezésének idején.

Manapság nem könnyű megérteni – magyarázta műsorunknak az olasz történész –, hogy mit jelentettek valójában a kor számára az olimpiai játékok. A sport akkoriban az emberek számára kevésbé volt fontos, a társadalom mintegy 1%-át érintette. A katonai kiképzés során volt jelentős szerepe, vagy a nemes családok számára jelentett időtöltést. A XX. század első felében azonban megszülettek az első sportegyesületek, amelyeknek nevelő szerepére maga X. Piusz pápa is minden bizonnyal felfigyelt – mondta Antonella Stelitano. Azóta is a sport az egyik leghatékonyabb nevelési módszer, amely segít közelebb hozni egymáshoz a fiatalokat, erősíti a csapatszellemet, a másik ember és a szabályok tiszteletben tartását. A pápa megértette: a sport jó lehetőség arra, hogy vallási vagy politikai érdeklődéstől függetlenül, faji megkülönböztetés nélkül közelebb hozzák egymáshoz az embereket.

A történésznő a most megjelent kötettel kapcsolatban kifejtette, hogy X. Piusz pápa szeretettel volt a sport iránt, tudjuk róla, hogy fiatal korában tekézett a plébániát látogató fiatalokkal, nagyon szeretett sétálni. Egy anekdota is fűződik hozzá: „a pápa – látván, hogy a főpásztorok nem értették meg, hogy valójában mi is a torna és annak jelentősége, ő maga mutatott be gyakorlatokat azt feltételezve, hogy ha a pápa tornázik, akkor arra minden ember képes” – mondta rádiónknak Antonella Stelitano, a londoni olimpia alkalmából megjelent „X. Piusz és a sport” c. kötet társszerzője.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.