XVI. Benedek castelgandolfói pihenője alatt írja a Názáreti Jézusról szóló trilógiája befejező kötetét a gyermekségtörténetről

Joseph Ratzinger/XVI. Benedek 2007-ben és 2011-ben közzétette A Názáreti Jézusról szóló két kötetét, amelyeket 2008-ban, ill. 2011-ben magyar fordításban is megjelentetett a Szent István Társulat. A teológus Ratzinger-pápa korábbi kutatásait, műveit is felhasználva dolgozza fel hitünk központi misztériumát, a Jézus Krisztus személyére és üdvözítő művére vonatkozó katolikus tanítást. Amint vallja: régóta érlelődött benne az elhatározás, hogy megírja ezt a könyvet.

Első kötete előszavában meghatározta célját, módszerét, könyve műfaját. Felhasználja mértéktartón a modern történeti-kritikai módszert, de igyekszik áthidalni azt a szakadékot, amelyet ennek a módszernek kizárólagos alkalmazása ásott az 50-es évektől kezdve a „történeti Jézus” és a „hit Krisztusa” között. Rávilágít arra, hogy illúzió a modern exegétáknak az a törekvése, hogy pontosan rekonstruálják a „történeti Jézus” alakját. Erre nincs is szükség. Az evangéliumok nem Jézus-életrajzok, hanem az őskeresztény igehirdetés alapján megírt – a szent szerzők szándéka és a megcélzott olvasókhoz való alkalmazkodás szerint – kezdeti teológiát rögzítenek. Ez a teológia a kései János-evangéliumban sokkal kifejlettebb, mint a három szinoptikus evangéliumban.

XVI. Benedek tehát figyelembe veszi a modern exegézis eredményeit, és az evangéliumok igazi Jézusát mutatja be, a tulajdonképpeni értelemben vett „történeti Jézust.” Az I. rész Jézus működésének „A Jordánban való megkeresztelkedéstől a színeváltozásig „ terjedő szakaszt tárja fel, a II. pedig „A jeruzsálemi bevonulástól a feltámadásig” tartó szakaszt, a végkifejletet.

Ratzinger pápa később (267) megjegyzi: nem professzorokat tartott szem előtt, hanem a sokrétű keresztény életet, az egyszerű hívőknek is akart lelki táplálékot nyújtani, ugyanakkor ügyelt a tudományos hitelre is. Párbeszédet folytat katolikus, protestáns, sőt zsidó szerzőkkel is. Érdekes például „A Messiás Tórája” c. fejezetben (95kk) Jakob Neusner rabbival folytatott eszmecseréje arról, hogy a Hegyi Beszédben miként „változtatja meg” az ószövetségi törvényt stb. Felhasználja bőven az egyházatyák spirituális írásértelmezését, amely túlhalad a betű szerinti értelmezésen, és Krisztus fényében olvassák az Ószövetséget is.

Ratzinger már az első kötetben – főleg Péter hitvallását és a színeváltozást magyarázva – tárgyalja Krisztus címeit: Messiás, Emberfia, Isten Fia, és itt bírálták is a professzorok azért, hogy túllép a szigorú történeti-kritikai módszeren. Ratzinger azt igyekszik megmutatni, hogy egyes felségcímek már a húsvét előtti „történeti” Jézusnál is szerepeltek, tehát nem kizárólag a húsvét hit alapján születtek.

A II. kötetben, mint mondtuk, a húsvéti misztérium teológiáját dolgozza ki: a szenvedéstörténetet és a feltámadást. Itt már sokkal többet használja a János-evangéliumot, és hosszan vitatkozik protestáns szerzőkkel, mint pl. Rudolf Bultmann-nal. Az Előszóban visszautal az I. kötet módszertani megjegyzéseire, majd a II. kötetet jellemzi: mindenben a hit hermeneutikája vezette. Úgy akarta megközelíteni Urunk alakját, hogy az „segítségére legyen minden olvasónak, aki szeretne találkozni Jézussal, és hinni Őbenne.”

Végül hozzáfűzi: „A könyv szándékából kiindulva, miszerint Jézus alakját, szavait és tetteit kívánja megérteni, világos az is, hogy közvetlenül nem foglalkoztam a gyermekségtörténettel. Mindenesetre szeretném megtartani ígéretemet (I. rész,). O.), és kisebb kötetet készíteni erről is, ha elegendő erőt kapok hozzá.”

Már az első kötet megjelenésekor hagyományőrző katolikusok felvetették a kérdést: a pápa miért nem Jézus születésével és gyermekkorával kezdi a Názáreti Jézus bemutatását. Nos, éppen ez jelzi, hogy módszerében részben követi a modern Jézus-kutatást. Amint említettem, az evangéliumok nem Jézus-életrajzok.

Keletkezésük (megírásuk) forrása az őskeresztény igehirdetés az I. század során, ennek magva pedig az, amit pl. Szent Pál jóval az evangéliumok megírása előtt, az I. Korinthusi levél 15. fejezetének elején ír, már egy bizonyos hagyományra hivatkozva:

„Azt hirdettem nektek, amit magam is kaptam (átvettem), hogy Jézus meghalt bűneinkért az írások szerint, és harmadnapra feltámadt, szintén az írások szerint”. Tehát a húsvéti misztérium hirdetéséről van szó, hivatkozással az ószövetségi jövendölések beteljesedésére.

A szakemberek kimutatták, hogy legelőször a Jézus szenvedésére (és feltámadására) vonatkozó hagyomány részleteit gyűjtötték össze: a passió leírása a legrészletesebb mind a négy evangéliumban. Aztán összegyűjtötték Jézus mondásait, beszédeit, továbbá a csodaelbeszéléseket, és ebből az anyagból szerkesztették meg a szent írók saját céljuknak megfelelően evangéliumukat, Máté és Lukács két-két fejezetet hozzácsatoltak evangéliumuk elejére Jézus származásáról, születéséről és gyermekkoráról. Ezt dolgozza most ki utólag a Szentatya.

Természetesen a kérdéssel korábban teológiai műveiben foglalkozott, pápaság alatt is egyes beszédeiben kitért pl. a család problémáira, felidézve a názáreti Szent Család példáját. De most nem buzdítást ír, hanem az említett módszerrel a gyermekség teológiáját fejti ki. Minden bizonnyal foglalkozik majd a János-evangélium prológusával, bevezetőjével is, és Jézus eredeténél tárgyalja majd a ma sokat vitatott krisztológiai kérdést, az Ige pre-egzisztenciáját és a megtestesülés misztériumát, vele kapcsolatban pedig a Szentháromság titkát.

(szf)