2012-07-12 18:03:02

Mongóliában a katolikus egyház fennállásának 20. évfordulóját ünnepli


A katolikus egyház jelenlétének 20 éves fennállására emlékezik a belső-ázsiai országban, ahol 1991-ben mondott le a kommunista kormány mintegy 70 évnyi uralkodás után. 1992-ben nyílt meg a katolikus egyház első missziója Wenceslao Padilla érsek, akkori dél-koreai apostoli nuncius megérkezésével. A főpásztor jelenleg Ulánbátor apostoli prefektusa. A mai mongóliai katolikus egyház közössége 825 főt számlál a 2 millió 800 ezer lakosból. Közösség, amely növekedni akar és hozzá kíván járulni az ország fejlődéséhez. Az évforduló alkalmából munkatársunk Ernesto Viscardi atyával, helyettes apostoli prefektussal beszélgetett.

1992-ben három misszionárius érkezett Mongóliába, és megkezdte az evangelizációs munkát. Az utóbbi húsz évben a társadalmi és kulturális helyzet teljesen megváltozott – fejtette ki Viscardi atya. Megindult a fejlődés, ami gazdasági szempontból évi 17%-os növekedést jelent elsősorban a természeti erőforrásoknak köszönhetően. A modern világ felé való megnyílás által az emberek jobb életkörülmények között élhetnek, de ez azzal a veszéllyel jár, hogy a helyi hagyományok egyre inkább peremre szorulnak. Az egyház számára nagy kihívást jelent a Mongóliában való jelenlét pontosan a gyors fejlődés és a jelentős társadalmi és kulturális változások miatt – hangsúlyozta Viscardi atya.

A katolikus egyház az utóbbi húsz évben nyitott, szívélyes és együttműködést támogató kapcsolatokat kívánt fenntartani a hatódásokkal. Az országban a nemzet törvényei szerint vallásszabadság van, amelyet a valóságban minden régió más-más módon juttat érvényre. A vallási intézmények helyi szinten hivatalos engedéllyel működhetnek, továbbá az állam is figyelemmel kíséri a misszionáriusok működését. A katolikus egyház 5 plébániát működtet, ahol számos szociális jellegű tevékenység folyik, így pl. az árva gyermekek támogatása, ingyenes étkeztetés, iskolák, óvodák működtetése. 2011-ben a mongol államfőt Cahiagín Elbegdordzs-ot fogadta XVI. Benedek pápa a Vatikánban, amely fontos lépést jelentett a mongol katolikus egyház életében – magyarázta Ernesto Viscardi atya, mongóliai helyettes apostoli prefektus.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.