Henri de Lubac: Corpus mysticum – P. Szabó Ferenc jegyzete a maynooth-i konferencia alapeszméjét adó könyvről

A hivatásgondozás témájával foglalkozott a június 28. és július 1-je közötti írországi tanácskozás. A kongresszus alapeszméjét Henri de Lubac jezsuita teológus Corpus Mysticum c., 1944-ben megjelent monográfiája adta.

Bevezetésül: H. de Lubac (1896-1991) az ún. „új teológia” vezető egyénisége volt. Főleg az egyházatyák és a középkori exegézis tanulmányozásában tűnt ki, de elmélyülten foglalkozott rendtársa és barátja, Pierre Teilhard de Chardin tudós gondolkodó életművével is, hogy helyes képet adjon az őslénytankutató vitatott evolucionista víziójáról, továbbá megvilágította a természetfeletti és a természet helyes viszonyát és rávilágított a modern ateizmus drámájára. H. de Lubac atya fontos szerepet játszott – más haladó teológusokkal (Y. Congar, K. Rahner) - a II. Vatikáni zsinaton, főleg a Gaudium et spes kezdetű, az egyház és a mi világ kapcsolatával foglakozó konstitúció kidolgozásában. 1950-ben XII. Pius Humani generis k. körlevele – anélkül, hogy megnevezte volna – néhány művében, így a most bemutatott Corpus Mysticum-ban is, félreérthető kitételeket talált. De a zsinat pápái rehabilitálták a szintén gyanúsított és egy időre félreállított domonkos Yves Congarral együtt, és életük végén bíborossá történt kinevezésükkel is elismerték érdemeiket.

Az 1944-ben megjelent Corpus Mysticum alcíme: „Eucharisztia és Egyház a középkorban”. A teológiatörténeti monográfia főleg azt mutatja meg, hogy a középkorban miért tevődött át az eucharisztikus Testet (corpus) jelölő mysticum jelző Krisztus egyházi testének jelölésére. Ma már általában nem tudják a hívők ezt a változást, amikor az Egyházat így jelölik: „Krisztus titokzatos Teste”. Tudjuk, hogy az Eucharisztia és az Egyház a kereszténység kezdetétől összekapcsolódik: Szent Pál az első Korintusi levél 10. fejezetében (17-18) kifejti, hogy az egy (eucharisztikus) kenyérben való részesedés a hívőket egyetlen közösséggé, „testté” fogja össze Krisztusban: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben részesülünk.” Szent Pál egyszerűen „Krisztus testéről” beszél, amikor az Egyház misztériumát jelöli.

A középkor kezdetén a mysticum (titokzatos) az eucharisztikus test, nem pedig az egyházi test jelzője volt. A változás a XI-XII. században kezdődött, amikor egyes eretnekek félremagyarázták a misztikust, kétségbe vonták Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, és szimbolista magyarázatot fogalmaztak meg. Ennek hatására tevődik át a corpus mysticum megjelölés az Eucharisztiáról az Egyházra (corpus ecclesiasticum). Mivel tehát a misztikust, titokzatost félremagyarázták (mintha ellentéte lenne a reálisnak), a valóságos jelenlétet kellett hangsúlyozni.

Közben szinte megfeledkeztek az Eucharisztia és az Egyház bensőséges kapcsolatáról, amelyet Szent Pál nyomán annyira hangsúlyoztak az egyházatyák, pl. Szent Ágoston. H. de Lubac az eredeti értelmezést állította vissza. Végkövetkeztetésében írta le az 50-es években vitatott mondatot, amelyet aztán a mai napig a pápák és a teológusok gyakran ismételnek: „Présence réelle, parce que réalisante”, vagyis Krisztus jelenléte reális, valóságos, mivel megvalósítja, Krisztus egyházi Testét, építi az Egyházat, a hívők szeretetközösségét.

(szf)