2012-06-28 16:41:12

„Tovább kell folytatni a zsinattal elkezdődött új korszakot” – XVI. Benedek pápa beszéde a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus küldöttségéhez


Tovább kell haladnunk a II. vatikáni zsinattal 50 évvel ezelőtt megkezdődött ökumenikus úton – hangsúlyozta a pápa csütörtökön délelőtt, amikor a hagyománynak megfelelően, fogadta a Szent Péter és Pál apostolok ünnepére Rómába érkezett delegáció tagjait. A Szentatya megkérte őket, hogy adják át üdvözletét I. Bartolomeosz pátriárkának és a szent szinódusnak, majd Szent Péter és Pál apostolok vértanúságáról szólt. Az ő hithirdetésük az a szilárd és örök alap, amelyre az egyház épül. Az Apostolok által ránk hagyott hit letéteményhez való hűségben gyökerezik a két egyház közötti szeretetközösség. Október 11-én emlékezünk a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulójára. A rendkívüli világegyházi esemény lényegesen hozzájárult az ökumenizmus előrehaladásához.

A zsinaton testvéri küldöttként részt vettek az ökumenikus pátriárkátus képviselői is és ekkor kezdődött el a két egyház közötti kapcsolatok új és fontos szakasza. A pápa hálát adott az Úrnak a szoros egységnek ezért az újra felfedezéséért és azért az útért, amelyet ezekben az években a katolikus és az ortodox egyház közötti teológiai párbeszédre létrehozott nemzetközi vegyes bizottság megtett.

A Szentatya Athenagoras ökumenikus pátriárka felejthetetlen tevékenységéről szólva utalt rá, hogy néhány nap múlva emlékezünk halálának 40. évfordulójára. Athenagoras pátriárka, Boldog XXIII. János pápa, valamint Isten Szolgája, VI. Pál pápa bátor kezdeményezői voltak a két egyház közötti kapcsolatok megújításának. Végül XVI. Benedek pápa a Mindenható Istenhez fohászkodott: adja meg, hogy akaratához hűen egyre teljesebb legyen a két egyház közötti kommúnió, hogy „egy szívvel és egy lélekkel” magasztalhassuk Nevét.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.