2012-06-26 18:11:52

Változások a palliumok átadásának szertartásában – a Pápai Liturgikus Hivatal közleménye


Június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok liturgikus ünnepén XVI. Benedek pápa az új metropolita érsekekre helyezi a méltóságukat és a Péter székéhez való szoros kapcsolatukat jelképező gyapjústólát, a palliumot. A június 26-án, kedden közzétett közlemény szerint a palliumok megáldásának és a metropolita érsekekre való helyezésének szertartása lényegében változatlan. Ennek ellenére idén, a folyamatosságban megvalósuló fejlődés logikája szerint a rítusra a szentmise elején kerül sor. A Szentatya jóváhagyta a módosítást, amelynek indokai a következők:

1. A hosszú szertartás rövidítése. Az új metropolita érsekek nevét a kezdeti bevonulás és a „Tu es Petrus” ének felhangzása előtt olvassák fel, a szentmisét megelőzően. Amikor a Szentatya az oltárhoz érkezik, azonnal megkezdődik a palliumok szertartására.

2. A módosítás elkerüli, hogy a szentmisét „félbeszakítsa” egy eléggé hosszú szertartás (a metropolita érsekek száma évente immár 45 körül mozog – idén pontosan 46). Ez nehezebbé tenné a szentmisén való figyelmes és összeszedett részvételt.

3. A palliumok metropolita érsekekre való ráhelyezésének szertartásánál jobban követni kell a Caeremoniale Episcoporum előírásait. Mivel előzőleg a homília után került az aktusra sor, azt a látszatot kelthette volna, hogy szentségi szertartásról van szó. A szentbeszéd után beillesztett rítusok ugyanis általában véve szentségi szertartások: keresztség, bérmálás, papszentelés, házasság, betegek szentsége. A palliumoknak a metropolita érsekekre való helyezése azonban nem rendelkezik szentségi természettel – állapítja meg a Pápai Liturgikus Hivatal közleménye.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.