A római Szent Kozma és Damján ókeresztény bazilika apszismozaikjának az üzenete -
P. Vértesaljai László SJ írása
Róma megszámlálhatatlanul sok ókeresztény emlékének egyik gyöngyszeme a Forum Romanum
ókori városközpontjának Szent Útján, a Via Sacra-n fekvő Basilica dei Santi Cosma
e Damiano. Érdemtelenül kevesen keresik fel, mert a közeli Colosseum, a Capitóliumi
épületek, no és maga a Forum Romanum, a szemközti Palatinus császárpalotáival oly
sok látnivalót kínál, hogy végül nem marad idő a két orvos-vértanú templomának meglátogatására.
Akik mégis betévednek, azokat azonban elkápráztatja az 1500 éves mozaikok
tüzes fénye és expresszív, mondhatni modern képi üzenete. A mozaik tiszteletreméltó
kora, a fénylő színvilág, a közvetlen kifejező erő azonban Róma több más templomában
is megtalálható. Itt egy sajátos építészeti körülmény járul hozzá a rendkívüli hatáshoz.
A III. Félix pápa által 526-530 között épített eredeti templom a történelem viharai
során nemcsak megrongálódott, hanem a Forum Romanum használaton kívül kerülésével
és főként a népvándorlás korának viszontagságai miatt a fórum az évszázadok során
lassan feltöltődött és elingoványosodott. Az eredeti császárkori épületek nyolc-tíz
méter magas márványoszlopainak sokszor csak a csúcsa látszott már ki.
Pontosan
1100 évvel az eredeti templom építése után VIII. Orbán pápa 1626-ban szentelte fel
az új templomot, mely a régi padlózat-szintet 8 méterrel magasabbra emelte. Valójában
vízszintesen kettéosztotta a régi templomot, egy fölső és alsó szintre. Az így kialakított
alsó rész altemplommá lett, de megmaradt az eredeti templom kozmata, színes márványberakásos
padlódíszítése, míg a felső templom dísze, az apszismozaik az átépítés révén nyolc
méterrel közelebb került a templomlátogatóhoz.
Zavarba ejtő ez a közelség!
Noha nem lehet egybefogni az egész apszist egyetlen tekintettel és arányos távolságból,
mint az eredeti állapotában, de mégis épp ez a fizikai közelség adja, hogy lelkileg
is közelebb kerülünk a kép üzenetéhez. Az apszis szabályos negyed-gömbjének alapszíne,
az erős kobalt-kék a mennyet jeleníti meg, s ebben az égi szférában jelenik meg az
ítélő Krisztus. Bibliai teofánia ez, Isten-megjelenés, ahogyan Dániel könyvében olvassuk
az Emberfiáról, aki az ég felhőin érkezik. Mint szőnyeg kerül a lába elé a lefelé
egyre rőt-vörösebb színben lángoló felhőáradat.
Ahogy a kinyilatkoztatás kezdetén
Isten felhő formájában jelent meg a népének, úgy most az idők végén szintén felhők
között mutatkozik meg. Krisztus talpig érő súlyos római aranytógát visel, amit bal
karjával fog fel, míg a keze írástekercset tart. A tekercs a kinyilatkoztatás üzenete,
melynek éppen ő a tartalma, vagyis az üzenet azonos az üzenővel. Hullámos haja a vállára
omlik, fejét arany glória veszi körül.
A kép alsó körbefutó részén az ott
ábrázolt hat alak egyike sem, még az apostolfejedelmek sem viselnek glóriát. Egyedül
Krisztus a dicsőség Ura! Tekintete a templom gyülekezetére irányul, pillantása az
expresszív kerek szemek ellenére sem fenyegető, érezzük, ő a János evangélium Krisztusa,
„aki nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ”
(Jn 3,16-17). Szélesre kitárt jobb keze fölfelé mutat és a nyitott tenyér mozdulata
- a szemlélő meglepetésére - egy főnixmadarat jelez. A híres mitológiai madár viszonylag
ritkán jelenik meg a keresztény ikonográfiai ábrázolásokon, jóllehet a katakombák
festészete kedvelte nagyon, főként a Krisztus ember-ábrázolás legitimálása előtt.
Itt a főnixmadár hatalmas pálmafa csúcsán ül, két karnyújtásnyira Krisztustól.
A
főnix neve görögül „phoinix”, ami éppen pálmát jelent. A főnix, mint mitológiai csodálatos
madár jó ismert a legtöbb ősi kultúrkörben, nagyjából a következő közös jegyekkel.
Ez a ritka és párja nélküli madár, monogenész –egyetlenszülött, 500 évig él, élete
végén egy magas hegyre röpülve fészket rak illatos ágakból egy pálmafa tetején. A
nap tüze emészti el, majd hamvaiból féreg támad, amiből pedig ismét életre kel a főnixmadár.
Az eredetmítosz egyik ősforrása az egyiptomi kultúrkör, ahol „benu” néven valójában
az élet teremtését magyarázták, a Nap erejével egybekötve. Spontán generáció révén
„születik” mind a Nap, mind a főnixmadár.
A hellén mitológia is a Nap-kultuszhoz
kapcsolta, helyileg is az egyiptomi Heliopolist, azaz Napvárost jelölte meg, ahol
a csodás esemény történik. A római felfogás a szerepében azonosította a hellén nominális
értelmezést: a névszerinti azonosság jelentésbeli azonossággá lett, pálma és főnix
egybenőttek, közös ikonográfiai ábrázolásuk is ide, Rómához köthető. A keresztény
teológia számára szinte kész volt tehát a kifejezési eszköz, csak picit kellett pontosítani
még. A főnixmadár elemésztődése utáni három nap Krisztus harmadnapon történt feltámadásával
állította párhuzamba a főnix-képet.
A főnix nem eszik földi táplálékot, hanem
a libanoni cédrus ágai között mennyei mannát fogyaszt, hozzá pedig a cédruságak harmatából
iszik. Így táplálja egyszerre az ég és a föld, az ég mannával, a föld harmattal, ahogy
Isten is hasonlóképpen táplálta a pusztában vándorló népét. Mind a pálma, mind a cédrus
bibliai jelkép. A 92. zsoltár 13. verse összekapcsolja a két fát: „Virul az igaz,
mint a pálma és nő felfelé, mint a Libanon cédrusa”. A zsoltárban olvasható pálma
a héber zsoltár görög fordítása alapján könnyen főnixmadárrá változtatta a pálmafát,
innen érthető, hogy az észak-afrikai Tertullianus (155-230) a zsoltárt már így folytatja
latinul: „… et florebit velut phoenix – és virágzol majd, mint a főnix”, majd hozzáteszi:
”… azaz a halálból és a sírból fogsz kisarjadni.
A Szent Kozma és Damján bazilika
apszismozaikján a főnixmadár egyértelműen Krisztus harmadnapi feltámadására utal.
Az, aki a kereszten meghalt, elemésztődött, íme, most „kisarjadt a sírból”. Valójában
a kereszt is fa, mégpedig a paradicsomi élet-fája. A színpompás tollazatú főnixmadár
feje körül nyolcirányú sugárnyaláb a „Feltámadott” megdicsőülésére utal, aki a mennyben
az Atyja jobbján folytatja közbenjárói tevékenységét, megjutalmazza azokat, akik mindvégig
hűségesek maradtak hozzá. Ezen a ponton szemléljük tovább a kettős képcsoportot. Krisztus
jobbján Szent Pál, balján Szent Péter prezentálják, mutatják be és ajánlják egyszerre
a Pantokrátor-Krisztusnak a két vértanú orvos-szentet.
Az apostolfejedelmek
maguk is vértanúk, akik tisztára mosták köntösüket a Bárány vérében, ezért is viselnek
fehér ruhát, ugyanolyan tógát, mint Krisztus. A tógák szélén a híres bibliai „tau”
betű, mely alakjával is a keresztre emlékezete. Az apostolok egyik kezüket a „védenceik”
vállára teszik, a barátság és a familiaritas, azaz családiasság jegyében. Míg másik
kezükkel Jézusra mutatnak. Az apostolok állnak, de a két orvos-szent Krisztus felé
halad. Neki bíborszínű a tógájuk, ők a vértanúság színét hordozzák, kezükben a győzelem
hervadhatatlan koszorúját tartják. Vállukon az orvosi táska a szolgálatukra utal.
A szír származású testvérpár, Szent Kozma és Damján 260 körül született a
kisázsiai Égea városában. Orvosi képzésük után Krisztus szeretetével és lelkületével
gyógyítottak szerte Kisázsiában. Minthogy szolgálatukért nem fogadtak el pénzt, a
hálás utókor „anargüroi”, pénztelenek-nek nevezte őket. Keresztény hitük miatt a 303-ban
kitört Diokleciánusz féle nagy keresztényüldözés során őket is elfogták, kínzásokkal
akarták hitehagyásra kényszeríteni őket, de ők mindvégig kitartottak, míg végül lefejezték
őket.
Vértanúságuk helyén, a kisázsiai Kürosz városában, majd Bizáncban is
hamarosan templomot emeltek a tiszteletükre. A keleti főváros után Róma is templomot
emelt számukra: III. Félix pápa 526-530-ban a Forum Romanum területén, a Via Sacra
mellett jelölte ki a helyet. Tudatosan, mert ahol egykor a pogány orvos-istenségeket
tisztelték, és ahol egyúttal az orvoslást is gyakorolták, a keresztény Róma a maga
orvos mártírjainak állított emléket, így keresztelve meg a régi hagyományt.
Szent
Kozma és Damján templomának több magyar vonatkozása is van, minthogy a középkortól
máig Szent Ferenc Reguláris Harmadrendje gondozza, ezért a szentély félköríves stalluma
fölött a harmadrendi ferences női szentek sorát Árpádházi szent Erzsébet nyitja.
Az
idős Liszt Ferenc, aki a kisebb papi rendeket fölvéve papi ruhát viselt, leányának
Cosimának névnapjára Rómából írt levelében említi, hogy azért megy szentmisére a Szent
Kozma és Damján bazilikába, mert leánya, Cosima védőszentje éppen az a Szent Kozma
vértanú, akinek nevét a római misekánon a vértanúk fölsorolása közben a legközelebb
említi meg Urunk Jézus Krisztus nevéhez:
„A szentek közösségében tisztelettel
megemlékezünk Linusz, Klétusz, Kelemen, Szixtusz, Kornél, Ciprián, Lőrinc, Krizogon,
János és Pál, Kozma és Damján vértanúidról, és minden szentedről. Az ő érdemeikért
és könyörgésükre add, hogy mindenben érezzük oltalmadat, Krisztus, a mi Urunk által”.