Bemutatták az őszi rendes püspöki szinódus munkadokumentumát

Kedden délben, a Szentszék sajtótermében Nicola Eterović érsek, a püspöki szinódus főtitkára bemutatta a 13. rendes püspöki szinódus „instrumentum laboris”-át, munkadokumentumát, mely az „Új evangelizáció a hit átadására” nevet viseli. A négy fejezetből álló munkadokumentum valójában azon válaszok összerendezett formája, melyeket a 2011. március 4-én közzétett „Lineamenta”-ra, munkatervezetre adtak a felkért püspöki karok, a római kúria hivatalai, a szerzetes elöljárók uniója és a keleti egyházak püspökeinek szinódusai.

A dokumentum bevezetője a szinódust saját történelmi összefüggéseibe helyezi. Ötven évvel a II. Vatikáni Zsinat meghirdetése után, a Katolikus Egyház Katekizmusának húsz évvel ezelőtti közzététele nyomán és együtt a Hit Évének meghirdetésével kerül sor a püspökök 13. rendes szinódusára Rómában ez év október 7-e és 28-a között. A bevezető elemzi a jelenlegi helyzetet. A világot áthatja a hittől való eltávolodás problémája, mely által a keresztények bizalmatlanságot éreznek mindazzal szemben, amit az élet értelméről átadtak nekik, másfelől csak csekély belső készség mutatkozik a Kinyilatkoztatás igazságának teljes elfogadására. A hit mindinkább a személy intim és individuális szférájába szorul vissza. Az egyháznak ezekre a kihívásokra kell válaszolnia ”új eszközökkel és új szavakkal”, hogy érthetővé tegye Isten Szavát a világ „új sivatagjaiban”.

Első fejezet: az új evangelizáció szíve a találkozás Jézussal. Ebből a találkozásból, Jézus példája nyomán, születik meg a meghívás az életszentségre és a megtérésre. A munkadokumentum az evangelizációt az ember szabadságának a megkurtításával vádoló téves nézettel szemben kifejti, hogy a „teljes Krisztus-igazsághoz kapcsolódás és az egyházba lépés nemhogy kevesbítené, hanem felmagasztalja az emberi szabadságot”. Az igazi hitelre méltósághoz azonban szükség van az „egyház megújulására” és arra, hogy az „egyház önmagára kérdezzen rá”.

Második fejezet: a jelenlegi korszak átalakítása. A globalizáció kortárs jelenségeit – pozitív és negatív szempontból – elemzi a dokumentum. Pozitív jelenségek: a kultúra fejlődése, az emberi tudás növekedése az ismeret sokféle ágában. Negatív jelenségek: az értékek kritikája, a hit kikezdése és privatizációja, a szent iránti érzék elvesztése, az ember belső elsivatagosodása, a szekularizáció, a vallásgyakorlat csökkenése. Az új evangelizációnak ebben az összefüggésben kell önmagát, mint a hit közösségi tapasztalatának megújult módját értelmeznie, mégpedig hétféle színtéren.

Kulturális téren, főként Nyugaton, az új evangelizációnak a szekularizmussal kell szembesülnie, mely a transzcendenciájától megfosztott világot tévesen pozitívnak értékeli, ugyanakkor átadja magát a hedonizmusnak és a fogyasztói szemléletnek. Pozitív hozadéka azonban arra inti a hívő embereket, hogy keressék az igazságot. Itt valóban nagyon hasznosnak bizonyul a „pogányok udvara” kezdeményezés, mely olyan nyitott fórum, mint egykor a jeruzsálemi templomnak a pogányok számára is nyitott része, ahol bárki kapcsolatba léphet Istennel.

Szociális téren a vándorlás jelensége révén a munkadokumentum cseppfolyósnak látja a mai társadalmat, amelyben az értékek és az élet alapvető vonatkozásai szétmorzsolódnak, kevesebb helyet hagyva a hagyományos és így a vallásos térnek is. Pozitív ez a színtér akkor, ha a társadalom megtanulja gyarapítani a szolidaritást.
Gazdasági téren a világot a jelenlegi krízis jellemzi, mely növeli a szegények és gazdagok közötti távolságot, növeli a feszültséget és az egyenlőtlenséghez kötött erőszakot. Az egyháztól sokat várnak ezen a téren a mozgósítani tudás és a konkrét cselekedetek által.
Politikai téren a kommunista diktatúra bukásával, a két politikai blokk megszűnésével új politikai, vallási és gazdasági tényezők bukkantak fel, mint az iszlám és az ázsiai világ. Új lehetőségek születnek, de időközben nő a hatalomvágy is, amivel szemben a béke, a párbeszéd, az emberi jogok védelme, a gyengébbek szolgálata és a teremtett világ megőrzése jelentős feladatként adódik.
A tudományos és technikai kutatás színterén manipuláció figyelhető meg, amennyiben „új vallássá” akarják átalakítani a tudományt.
Kommunikációs téren az új digitális technológiák új társadalmi közlési fórumot teremtettek, ahová figyelmesen kell eljuttatni az evangélium hirdetését. A kockázatok ellenére a keresztényeknek bátorsággal és bölcsességgel kell használniuk az új areopáguszok fórumait.
Vallási színtéren a világ sok vallásában egyfajta megújulás tapasztalható, ami negatív akkor, ha fundamentalizmusba torkollik, mely manipulálja a vallást az erőszak igazolására, egészen a terrorizmusig menően. Megfelelő figyelemmel kell tekinteni a szekták jelenségére, mint a „siker és a felvirágzás” vallásaira.

E hét színtéren való élet számára a szinódusi munkadokumentum az önkritikát ajánlja, de int arra „a csendes hitehagyásra” is, mely a híveket a keresztény élettől való elszakadásra vezeti. Ez az eltávolodás sokszor, többek között a hiányos lelkivezetéstől, az egyházi intézmények gyakorta bürokratikus jellegétől, a hivatásbéli hűtlenségtől, a botrányoktól függ. Ebben az összefüggésben az új evangelizáció eszközei: a mértékletes életet felmutató szeretet, az ökumenikus párbeszéd, mely a Lélek ösztönzésére valósul, a vallásközi párbeszéd, főként az iszlámmal, továbbá a plébániák és a lelkipásztori hivatás.

A harmadik fejezet a hit átadásának a helyeiről szól. Alapelv, hogy csak a megélt valóságot lehet átadni és közvetíteni, mely az egész egyház és minden keresztény feladata. Lényeges a „hit és a liturgia közötti kapcsolat megerősítése”, a kiengesztelődés szentségének az ápolása. Szükség van a „hit pedagógiájára”, a katekéták elkötelezettségére. A család is az új evangelizálás kiváltságos helye. A megszentelt, a szemlélődő és a mozgalmi élet tagjai mindannyian meghívást kaptak erre az új evangelizálásra.

A negyedik fejezet a lelkipásztori szolgálat felélesztéséről szól. A keresztség és a katekumenátus az új evangelizáció kiváltságos helye, a missziós szolgálatban pedig az evangélium felkészült hirdetésével kell a nem hívők felé fordulni. A prédikálás, a gyóntatás, a népmissziók vezetése, a házasságra felkészítés, a betegek lelki gondozása mind elmélyült készületet igényel. A munkadokumentum javasolja, hogy a hit átadása és az ember nevelése kapcsolódjon össze.

Végül az „instrumentum laboris” zárszava emlékeztet, hogy az új evangelizálás az evangéliumban gyökerező kultúra előmozdítása, melyben az evangélium ad reményt a világnak, mely az üdvösségre vágyik.

(vl)