Tíz éve avatták szentté Pió atyát – Bertone bíboros-államtitkár homíliája

Tíz évvel ezelőtt, 2002. június 16-án a római Szent Péter bazilika előtti téren, egymillió hívő jelenlétében avatta szentté II. János Pál pápa Pietrelcinai Boldog Pio atyát. A tíz éves évforduló alkalmából San Giovanni Rotondo-ban háromnapos eseménysorozattal emlékeztek a Krisztus sebhelyeit hordó kapucinus atya szenttéavatására. Ennek az ünnepségsorozatnak a záróeseményeként mutatott be szentmisét Tarcisio Bertone bíboros államtitkár június 16-án szombat délelőtt a Szent Pio atyáról nevezett bazilikában. A szentmise előtt Bertone bíboros a bazilika kriptájában Szent Pio atya sírja előtt elmondta azt az imádságot, melyet II. János Pál pápa állított össze és amit a szenttéavatási misén imádkozott el első alkalommal.

Bertone bíboros a szentmise homíliája elején tolmácsolta XVI. Benedek pápa jókívánságait, aki most lélekben velük van a hálaadó szentmisén és apostoli áldását küldi rájuk. Most felovassuk Bertone bíboros homíliáját:

„2002 június 16-án II. János Pál pápa - Pio atya szenttéavatási homíliája során -kommentálta a Máté evangélium sorait: „Az én igám édes, az én terhem könnyű”. Megállapította, hogy „Pio atya élete és munkássága azt tanúsítják, hogy a nehézségek és a fájdalmak, ha szeretettel fogadjuk el azokat, az életszentség kiváltságos útjává válnak, ami mind nagyobb javak távlata felé nyílik meg, amiket csak az Úr ismer”.

Pio atya így állította korunk emberisége elé a „kereszttel való szentpáli dicsekvést”, ami a reménység jelévé válik. Igen, kedves testvéreim – mondta Bertone bíboros homíliájában - hiszen a kereszt „nélkülözhetetlen átmenet” a Krisztusban való új élet felé.

A szentmise evangéliuma szent Máté könyvének tizenegyedik fejezetéből Jézusnak Atyjához intézett hálaadó szavait hozza. Eszerint Isten országa el van rejtve a nagyok és hatalmasok, a bölcsek és okosak elől, de a kicsinyeknek kinyilatkozatta azokat. A kicsik azok, akik befogadják Jézust, amikor elismerik Őt gyengeségében és nem botránkoznak meg a keresztjében. Ők nem emberi bölcsesség szerint beszélnek, hanem Isten és szeretetének tapasztalata beszél bennük.

Pio atya felfogta Istennek a feléje irányuló szeretetét és hagyta, hogy az eltöltse őt. Alázatos szívvel és gyermeki lélekkel mindig vágyott a Krisztus ismeretében való növekedésre, Igéjének készséges hallgatására. Kész és készséges volt mindenki felé, miként a Mester és ezért is tehette magáévá Jézus örvendezését az Atya felé: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura…” (Mt 11,25).

Az Atya szeretetének az ismerete olyan igazság, mely elkerüli sokak figyelmét, de a kicsik megértik, akik nem tartják meg maguknak ezt a kincset, hanem arra éreznek indítást, hogy azt másoknak adják. Ebben az evangéliumi szakaszban észrevehetjük Pio atya papi szolgálatának egy lényegi vonását, mely Jézus felé vezette azokat, akik megfáradtak, és meggyötörtek testben-lélekben, azért hogy Benne találjanak megpihenést és enyhületet. Pio atya jól tudta, hogy a bűn rabszolgaságának az igája egyedül Krisztusban törik meg és helyettesíthető egy új igával, melynek súlya édes és könnyű.

Hogy milyen típusú igáról is van szó, azt Szent Ambrus tisztázza egyik homíliájában: „Ne aggódjatok amiatt, hogy egy iga édes!” Nem töri fel a nyakat, hanem ékesíti azt. Miért kételkedtek és késlekedtek? Nem köti kötelekkel a nyakhoz, hanem az értelmet a kegyelemmel egyesíti. Nem kényszerít szükségességből, hanem az akaratot a jó megtételére vezeti”.

A Krisztus-követést és a tanítvány-mivoltot hangsúlyozza Pio atya az általa alapított kórház, a Szenvedés Enyhítésének Háza felavatásakor és annak évfordulóin - mondta Bertone bíboros homíliájában. Lelkipásztori és teológiai tartalommal teli gazdag gondolatok ezek, melyek arra hívják fel ennek a Háznak a lakóit és dolgozóit, hogy legyenek tudatában az egymás iránti figyelemnek és az isteni szeretetnek, mint egyetlen nyáj a Pásztor mögött.

Ennek tudatában lett Pio atya a megtérés útjának és a keresztény növekedésnek az eszköze, amely sokak számára egy olyan szolgálatba és elkötelezettségbe torkollott, amit soha nem tudtak volna korábban elképzelni. Egyáltalán nem véletlen, hogy Pio atya köré annyi sok világi hívő sereglett, hogy szándékának megfelelően részt vegyenek az emberi szenvedés enyhítésében. Férfiak és nők, akik rajta keresztül találkoztak Krisztussal, szeretetével, örömével, világosságával, amikből erőt merítettek, hogy szolgálják a kicsiket és az utolsókat.

Pio atya hagyta, hogy Krisztus lakjék benne, és így intim és termékeny párbeszédbe lépjen vele az imádságban. Ekként, a Mester iskolájába iratkozva, meghajtván fejét az ő szíve előtt és tapasztalatot szerezve az ő benső sugallatainak felismerésében, a maga részéről mindazok nevelője lett, akik az ő atyai lelkivezetéséhez folyamodtak, előmozdítva bennük a jó élet gyümölcseit.

Amiként az olasz püspöki kar lelkipásztori jegyzéke emlékeztet, Jézus számunkra nemcsak egy Mester, hanem a Mester. Tekintélye, a Lélek dinamikus jelenlétének köszönhetően, megérinti a szívet és átalakít bennünket, hogy a legalkalmasabb módon oldjuk meg a nevelési problémákat is.

A megváltás művében való együttműködés szándékától indíttatva, Pio atya nagy tapintattal vett részt az általa vezetett lelkek félelmeiben és benső konfliktusaiban. Ezt írja egy helyütt: „A titeket ért csapásokat a sajátjaimnak érzem…” másutt pedig: „magamévá teszem a fájdalmaitokat és felajánlom azokat egészen elégő áldozatul az Úrnak, értetek”. Pio atya ilymódon lett hiteles nevelő és hatékony közvetítő.

Az idézett dokumentum kitér a szentek példájára is: „A szentek felfedik az életükkel a Szentlélek hatalmas művét, mely eltöltötte őket adományokkal és erőssé tette őket a hitben és a szeretetben. Minden keresztény meghívást kapott arra, hogy kövesse a példát, befogadva a Lélek gyümölcsét, mely szeretet, öröm, béke, nagylelkűség, jóság, szelídség, önuralom (Gal 5,22).

A Pio atyához folyamodó személyek sokféle korhoz, kultúrához, társadalmi körülményhez tartoztak. Mindannyiuk számára igazi és szent „művész” lett a lelkivezetésben. Elég csak azoknak a leveleknek a garmadára gondolni, amelyek a világ minden tájáról érkeztek hozzá, a legkülönfélébb, megoldásra váró problémákkal együtt. Pio atya válaszképpen nem elméletet adott nekik, hanem alkalmas spirituális jelzéseket, melyek elvezettek egy jó élet felé, az evangélium élete felé, Krisztusnak és szeretetének megtapasztalása felé.

Alázatos szolgaként és eszközként dolgozott Pio atya az Úr szőlőjében és így mások is megtapasztalhatták a meghívást Jézus szolgálatára, mindenki a saját módján és a saját helyén. Modern és érett módszer volt az övé, mely segítette a hívő világiak elköteleződését. Pio atya „hozománya” jobban megérteti velünk és mintegy igazolja is a II. Vatikáni Zsinat egyik legfontosabb tanítását: a laikusok világi sajátosságában jobban össze kell kapcsolni és harmonizálni a keresztény önazonosságot és az egyház valamint a világ szolgálatát. Olyan szintézis ez, amit konkrét valósággá akart tenni az imacsoportok és a Szenvedés Enyhítése Háza között.

Boldog II. János Pál pápa 1987. május 23-án, itt San Giovanni Rotondo-ban tartott beszédében megállapította, hogy a Jézus Krisztussal való intim kapcsolatból fakad a készség, nemcsak a lelkek szolgálatára, hanem az emberek és maga a természet fájdalmának enyhítésére. Így érthetjük meg, hogy Pio atya számára a „szőlőskert” nem szorítkozott a kolostor falain belülre, hanem kiterjedt az egész világra. Lelkeket menteni, evangéliumot hirdetni, szenvedést enyhíteni, mindez éppen nem csekélyke terv, és így Pio atya más munkásokat is hívott a szőlőbe, ahogy azt az Úr neki megmutatta.

A Szenvedés Enyhítése Házának építéséhez a Szent Testvér nem nélkülözhette a világi keresztényeket, mint munkatársait: a világiak voltak az ő jobb keze, a Gondviselés tervének a megvalósításában. Pio atya kérte és bátorította a világiakat és ők nagy erővel és elhivatottsággal kötelezték el magukat.

Pietrelcinai Szent Pio atya nemcsak nevelő és lelkivezető, hanem egy készséges és érett laikátus szolgálatába állott ember is. A legjobbat akarta a Szenvedés Enyhítése Háza számára, ezért a buzgó és állandó ima révén hőn óhajtotta, hogy a tudomány legjobb eredményei álljanak az ember szolgálatára és a szenvedés gyógyítására. Az evangélium fényétől megvilágított és a konkrét szeretet-cselekedetre fogékony messzelátó tekintete adta meg neki, hogy megláthassa a szenvedők szolgálatába állított tudományos kutatás lehetőségeit.

Adjunk hálát azon csodákért, amiket az Isten művelt Dél-Itáliának ebben az alázatos fiában, aki az egyház mintaszerű gyermeke lett. Bízzuk könyörgéseinket és szándékainkat az Úrra, kérve a kegyelmek Szűzanyjának és Pietrelcinai Szent Pio atyának mennyei közbenjárását – fejezte be homíliáját Tarcisio Bertone bíboros államtitkár a San Giovanni Rotondo-ban tartott szentmisén, amely megemlékezett a tíz éve szentté avatott Pio atyáról.

(vl)