2012-06-15 17:12:38

XVI. Benedek pápa pénteki apostoli tevékenysége


A Szentatya pénteken délelőtt 11 órától kezdődően kihallgatáson fogadta Nasszír Abdulaziz Al-Nasszer katari diplomatát, az ENSZ közgyűlés 66. ülésszakának elnökét, feleségével és kíséretével együtt.

A kihallgatást után közzétett sajtónyilatkozat szerint az ENSZ közgyűlés elnöke a délelőtt folyamán találkozott Tarcisio Bertone államtitkárral és az államokkal való kapcsolatok titkárával is. A szívélyes légkörben történt megbeszélés központi témája az ENSZ, főként pedig a közgyűlés szerepe volt a konfliktusok megoldásában, különös tekintettel Afrikára és a Közel-Kelet országaira. Érintették még az ebből származó súlyos humanitárius helyzet kérdését is. A megbeszélés során foglalkoztak azzal is, hogy a katolikus egyház hogyan segíti elő a béke és a fejlődés ügyét, továbbá a vallások és a kultúrák közötti párbeszédet.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.