2012-06-07 18:04:24

Hét Krisztusnak ajándékozott élet – ferences vértanúk Magyarországon a totalitárius rendszerekben


Június 8-án, pénteken este 8 órakor a római Magyar Akadémián tartanak előadást a huszadik századi ferences vértanúkról, akiknek az egyház iránti gyűlöletből oltották ki életét.
Az 1944 és 54 között vértanúságot szenvedett szerzetesek a következők: Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát.

A hét ferences közül hárman a kommunista partizánok, illetve katonák, négyen pedig a kiépülő szovjet-típusú hatalmi rendszer áldozatai lettek. Krisztusért adták életüket mind a nemzeti szocialista időszakban, mind a kommunizmusban: mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Helytállásuk következménye a meghurcolás volt, amely az odium fidei–ből , az Isten és az egyház elleni gyűlöletből fakadt.

A római előadást Giovangiuseppe Califano ferences atya, rendi posztulátor vezeti be. Felszólal P. Hieronim Fokcinski jezsuita, az Egyháztudományi Pápai Lengyel Intézet tagja, valamint P. Kálmán Peregrin, a vértanúk boldoggá avatási eljárásának rendi vezetője, a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely igazgatója.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.