Benedek pápa találkozása a milánói dómban a papokkal és a megszentelt élet képviselőivel
XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt, látogatásának aznapi első programjaként a bazilika-székesegyházban
részt vett a napközi imaóra ambroziánus rítusa szerint végzett imádságon, mely pontban
délelőtt tíz órakor harangszóra kezdődött. A himnusz eléneklése és három zsoltár elrecitálása
után a pápa beszédet intézett a gótikus dómot teljesen megtöltő hétezer paphoz, szeminaristához
és szerzeteshez. Felidézte a „hatalmas kiterjedésű egyházmegye múltját”, megemlítve
azokat a jeles egyházi személyiségeket, melyeket Milánó a századok alatt és az utóbbi
időkben a világegyháznak adott. Életszentségükkel és szolgálatukkal emelkedtek ki
ezek közül Szent Ambrus, Borromeo Szent Károly, XI. Piusz és VI. Pál pápák, boldog
Andrea Carlo Ferrari és Alfredo Ildefonso Schuster bíborosok.
„Ebben a pillanatban
az egyház titkát a legmagasabb kifejezésében éljük meg, amikor a liturgiát imádkozzuk”
– mondta a pápa. Ajkunk, szívünk és elménk az egyházi imádságban az egész emberiség
vágyainak szószólója lesz, ahogy azt a 118. zsoltárban imádkoztuk: „hajlítsd szívemet
a te tanításodra, Uram”. Az imaórák liturgiájának mindennapi imádsága a felszentelt
papok lényegi feladata az egyházban. A papi zsolozsma ugyanis mintegy meghosszabbítja
a nap során az eucharisztia központi titkát. A papság milyen drágalátos adomány! Ezt
hangsúlyozta Montini bíboros, a későbbi VI. Pál pápa 1958-as papszentelési beszédében:
„Kezdődik a papi élet: egy költemény, egy dráma, egy új szolgálat, örök elmélkedés
forrása…, felfedezések és csodák örök tárgya. A papság mindig újdonság és szépség
azok számára, akik szeretetteli gondolattal fordulnak hozzá, a papság Isten művének
elismerése bennünk”.
Ha Krisztus az egyház építésére a pap kezébe adja önmagát,
akkor a papnak a maga részéről feltétlenül Őrá kell bíznia magát – hangsúlyozta a
pápa. A Jézus Krisztus iránti szeretet a szolgálati papság lelke és értelme, amiként
Jézus maga kérte azt Pétertől: „Simon, jobban szeretsz-e engem?... Legeltesd bárányaimat!”.
A Szentatya idézte a II. vatikáni Zsinat tanítását: „Krisztus marad mindig a papok
életének alapja és egységük forrása. Ennek eléréshez vele kell egyesülniük az Atya
akarata felfedezésében. Nincs ellentmondás a pap személyének java és küldetése között
– emelte ki a pápa, hiszen a lelkipásztori szeretet az élet egyesítő eleme, mely a
Krisztussal való mind mélyebb kapcsolatból indul az imádságban, hogy megélje önmaga
teljes odaajándékozását a nyájnak. A mi összes tevékenységünk arra irányul ugyanis,
hogy a híveket Krisztussal egyesítsük és gyarapítsuk az egyházi közösséget a világ
üdvössége javára.
Ennek a lelkipásztori szolgálatnak és osztatlan szívnek fényes
jele a papi cölibátus és megszentelt szüzesség. A pápa – különös tekintettel a milánói
dómban jelenlévő 300 klauzúrás nővérre - Szent Ambrus szüzességet magasztaló tanítását
tolmácsolta: „Krisztus a minden számunkra. Ha sebeket óhajtasz gyógyítani, ő orvos,
ha láz heve gyötör, ő hűvös forrás, ha bűn gyötör, ő az igazságosság, ha segítségre
szorulsz, ő a hatalmas, ha féled a halált, ő az élet, ha a paradicsomra vágyakozol,
ő az út, ha megrettensz a sötétségtől, ő a világosság, ha élelmet keresel, ő a táplálék”.
Végül Benedek pápa megköszönte a jelenlévő papoknak és szerzeteseknek a tanúságtételüket
és arra kérte őket, bizalommal tekintsenek a jövőbe, számítsanak Isten hűségére és
a kegyelem hatalmára.