A milánói egyházmegyéről és az ambroziánus liturgiáról

A milánói a világ egyik legnagyobb egyházmegyéje. Területén az öt és félmillió lakos döntő többsége, 92 %-a katolikus. A város püspöke Angelo Scola bíboros jelenleg négy segédpüspökével végzi az egyházmegye vezetését. Két bíboros érsek előd, három nyugalmazott segédpüspök, közülük egyik bíboros, állnak még lélekben a milánói metropolia szolgálatában. Az egyházmegye területén 1104 plébánia működik, az egyházmegyés papok száma 2009. Összevetésképpen említjük meg: Magyarországon a püspökkari iroda 2008-as közlése szerint az 5,9 millió katolikus lelket 2149 pap szolgálta.

Milánóban a papok munkáját két éve 1114 férfi és 6180 női szerzetes segítette, 110 állandó diákónus közreműködésével.

Milánó, németül Mailand, latinul Mediolanum a római birodalom második városa volt: Roma secunda. Itt egyezett meg 313-ban Nagy Konstantin és Liciniusz császár a keresztény vallás jogainak az elismeréséről, ez a híres milánói ediktum. Gótok, longobárdok, frankok hódításai után a nyugatrómai császárság a 15. századtól önálló hercegség, majd spanyol uralom alatt áll. Első székesegyházát – a mai Sant’Ambrogio-t maga Szent Ambrus alapította 386-ban, sírját a kriptában őrzik. Gótikus székesegyházát, a dómot 1000 évvel később 1386-ban fehér márványból kezdték építeni, 1576-ban szentelték fel, de homlokzata csak 1806-ra készült el. Tisztelet a dómépítők 420 éves munkájának!

Az ambroziánus rítus a milánói metropolita székhely ősi kiváltsága, a liturgia ünneplésének helyi sajátossága, melynek sok eleme egyenesen Szent Ambrustól eredeztethető. Nagy Szent Gergely pápa a milánói papsághoz 600 szeptemberében írt levelében az újonnan megválasztott püspöküket nem annyira Szent Ambrus utódjának hívta, hanem vikáriusának, helyettesének. Ezáltal Róma püspöke erősítette meg a maga tekintélyével a milánói püspököt abban a viszonyban, mely a milánói egyházat a patrónusához kötötte, jelezve: maga Ambrus az, aki a lombard népet vezeti a püspökökön keresztül, akik őt a katedráján követik.

VIII. János pápa pedig egy 881-ben kelt levele először nevezi a történelemben a Milánó egyházát „ambroziánus” egyháznak. Az egyháztartományt jelző városnév és a védőszent nevének azonosítása páratlan az egyház történelmében. Ambrus 374-ben lett az északi császárváros püspöke, az ariánus eretnek Auxentius után. Teológia tudásával és irányító bölcsességével hamar újszervezte az egyházmegyét. Isten Igéjének, az evangéliumnak a hirdetésére építette fel az egyházat, a szentségekben magához Krisztushoz, az ő „éltető öleléséhez” vitte a népet, a krisztusi szeretetet az igazságosság gyakorlásával valósította meg, nyitott volt a népvándorlás korában az idegenek befogadására, letelepítésükre, integrálásukra, anélkül, hogy az egyház szabadságát és önazonosságát feladta volna és végül szívből törődött papjainak szellemi, lelki és közösségi életével. Utóda, Szimpliciánusz püspök volt Szent Ágoston tanítója még megtérése előtt.

(vl)