„Bábel tornyától Pünkösdig” – P. Federico Lombardi eheti Octava Dies jegyzete
A római bíborosokhoz intézett hétfői rövid beszédében a Szentatya az egyház küzdelmeiről
beszélt. Az „Ecclesia militans”, vagyis a küzdő egyház – ahogy egykor nevezték – a
jóért folytatott harcot jelenti a rossz ellen; rossz, amely olykor egyértelműen erőszakos
és zsarnoki formában, máskor pedig alattomosan a jó álarcába bújva mutatkozik meg.
A pápa Szent Ágostont idézve a küzdelem belső dimenzióit, mint két szeretet közti
választási lehetőséget mutatta be: az önszeretet, amely az Istenről való megfeledkezést
eredmányez, és Isten szeretete, amely az önmagunkról való megfeledkezéshez vezet.
Loyolai
Szent Ignác lelkigyakorlatainak egyik döntő mozzanata különböző képekkel állítja elénk
ugyanazt a tényt: választanunk kell, hogy a birtoklásvágy vagy Jézus zászlaja alatt
harcolunk. Az elsőnél a gazdagság keresése, a becstelenség, a büszkeség és a többi
bűn nevében toboroznak, míg Jézus zászlaja alatt a spirituális és anyagi szegénység
szeretete, a megaláztatások, az alázat és az összes többi erény jegyében gyűlnek össze.
Világosan látszik a különbség? Aktuális a megállapítás, nem igaz?
Szent Ignác
szerint az első választás irányába csalfa lelkek csalogatnak, akik boldogságot ígérnek,
de valójában csak csapdákat és akadályokat állítanak utunkba rabszolgává változtatva
bennünket. A másik irányba – a jó irányába – Jézus „barátai és szolgálói” hívnak minket,
akik lelki és evangéliumi ítélőképességgel bíró mesterek. A pápa is beszélt „jó barátokról”,
akik elkísérnek bennünket és segítenek minket az Úr melletti harc során. Kérjük mindannyian
a józan ítélőképesség, a vigasztalás és az állhatatosság lelkületének ajándékát korunk
„sötét éjszakáinak” idejére is, hogy a bábeli zűrzavarból, amely egyre inkább csapdát
állít a társadalomnak és az egyháznak, képesek legyünk a Pünkösdi szeretetközösség
és párbeszéd útjára lépni.