„Istenkeresők – a Bölcsesség útjai” – P. Heinrich Pfeiffer SJ előadása Rómában
A Pápai Gergely Egyetem új kezdeményezése az a hitnek és kultúrának szentelt új központ,
amely a chilei szent jezsuita atya, Alberto Hurtado nevét viseli. Idén az „Istenkeresők
– a Bölcsesség útjai” téma jegyében a tanév második felében csütörtökönként neves
jezsuita professzorok és szakértők tartottak előadást az Istenhez való közeledés,
megismerés különböző útjairól. Érzékeink, így a hallás, a látás, a képzelet mindi-mind
segíthetnek Teremtőnk egyre mélyebb megismerésében, a Vele való kapcsolat elmélyítésében.
E sorozat keretében került sor május 17-én a német teológus, művészettörténész jezsuita,
Heinrich Pfeiffer előadására is, aki a „látható útról”, vagyis a képzőművészet jelentőségéről
fejtette ki gondolatait. Pfeiffer atya az egyházi művészettörténet egyik legismertebb
szakértője, akinek nevéhez fűződik többek között a Sixtusi kápolna ikonográfiája,
valamint a Manopellói Jézus Arc és a Torinói Lepel tanulmányozása.
Isten kereséséhez
fejlesztenünk kell szemeinket, hogy meglássuk, felismerjük Őt életünkben – kezdte
előadását a német jezsuita professzor. A természetet szemlélve számos helyen megtapasztalhatjuk
a végtelen jelentését, elég csak a tengerre vagy a magas hegyekre felfigyelnünk: a
tenger horizontja, amely egybeolvad az éggel, a magas hegycsúcsok, amelyek szintén
az égig, a felhők fölé viszik tekintetünket. A természet csodálatos mivolta tehát
képes elvezetni bennünket a végtelen megérzéséhez, elképzeléséhez. Az ember ezt a
tapasztalatát, amely a teremtő mivoltával kapcsolatos, a művészet által próbálja saját
maga is megjeleníteni. Erről évezredek remekművei tanúskodnak nekünk. Ilyen például
az ókori görög művészet, építészet alkotása, a Parthenón – hozta példakánt Pfeiffer
atya. Magunk elé képzelve látjuk a hatalmas oszlopokat, amelyek körbeveszik a szentélyt,
a kultuszhely közepén tisztelt istenséget.
Ez az elképzelés a keresztény építészetben
is megjelenik, de kívülről a templom belsejébe kerül. Képzeljünk csak el egy ókeresztény
templomot, amelynek főhajóját hatalmas oszlopok díszítik egyenesen a szentély felé
vezetve bennünket – magyarázta Pfeiffer professzor. Hosszú sorban álló oszlopok, amelyek
az Oltáriszentséget őrző tabernákulum felé irányítanak. A templom főhajóján vezető
út a keresztény ember jelképes útjává válik, amely az élet valódi értelme, végső célja,
vagyis Isten felé vezet. Ez az élet egyetlen értelme, ez a kereszténység újdonsága
– hangoztatta Pfeiffer atya.
A keresztény művészettörténet hosszú évszázadainak
emlékei közül a német professzor kiemelte a neves jezsuita festő Andrea Pozzo művészetét,
akinek a nevéhez fűződik többek között a római Szent Ignác templom mennyezetfreskóinak
megfestése is. Pozzo egyik jellegzetessége a háromdimenziós festészet, amellyel pl.
egy templom mennyezetén freskóival megnyitja a néző tekintetét a végtelen ég, Isten
felé teljesen átformálva a valóságot. Az elképzelés mögött a „Huszonnégy filozófus
könyve” (Liber XXIV philosophorum) áll: ebben Istent egy végtelen szférához hasonlítják,
amelynek középpontja mindenütt ott van. Az Andrea Pozzo által átalakított templom
tehát a végtelen Istent állítja elénk, ezért is érezzük magunkat az Ő Házában. A valódi
művész, mint Andrea Pozzo, képes új nyelvezetet teremteni és ezáltal bemutatni a valóságot,
amely ebben az esetben a festészetben jelenik meg, és amely természetesen egyaránt
érvényes a zenére, a költészetre és egyéb művészeti ágakra – hangsúlyozta Pfeiffer
atya. A művészet pedig nem más, mint ég és föld egyesülése, hasonlóan ahhoz az érzéshez,
amelyet a tengert szemlélve élünk át, ahogyan az a horizonton eggyé válik az éggel
– magyarázta P. Heinrich W. Pfeiffer jezsuita professzor a római Pápai Gergely Egyetem
Alberto Hurtado központja előadássorozatának keretében.