Katekétikai kongresszus, Európai katolikus hírportál, CCEE szentmise az Európa-napon – interjú Janka Ferenc görögkatolikus atyával, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának főtitkár-helyettesével

Rádiónk hallgatói már értesülhettek a CCEE múlt heti rendezvényeiről. Most Janka Ferenc atyát, a CCEE katekézis, iskola, és egyetem bizottságának titkárát kértük meg arra, hogy az események résztvevőjeként, visszatekintve beszéljen arról, ami a híradásokba eddig nem fért bele.

J.F.: Nagyon köszönöm ezt a lehetőséget, hiszen az eseményeket egészben látva egészen más jellegű beszámolót lehet készíteni. A múlt héten három fontos esemény is volt. A katekétikai kongresszus, az elnökségi találkozó, s ennek keretében a CCEE hírportáljának a bemutatója, valamint a május 9-ki Európa új evangelizációjáért bemutatott szentmise.
Valójában mindhárom eseményben az egyházi közösség nyilvánult meg, amelyben a kulcsszerepet a kommunikáció töltötte be. A kongresszus fő kérdése az volt, hogyan lehet a a hitet átadni, hogy lehet valaki a közösség élő tagjává. Az eurocathinfo.eu portál is kommunikációs célból jött létre, mégpedig azért, hogy az európai katolikus egyház püspöki konferenciái helyről kiindulva elérhetők legyenek és közvetlenül, minél hitelesebben tudják tájékoztatni az érdeklődőket. Az Európa napon bemutatott közös szentmise pedig hitünk szerint az Istennel, és a megdicsőült egyházzal való kommunikáció legmagasabb formája volt. Annak a hitnek az eukarisztikus ünneplése, hogy a feltámadt Krisztus szentségi módon jelen van és táplál bennünket. Európa védőszentjeinek a példája és közbenjárása pedig nemcsak nekünk és közösségeinknek lehet erőforrás, hanem az egész európai kontinens számára lehet gyógyító és áldásos hatású.

Kérdés: A kommunikáció azonban gyakran nehézségekbe ütközik. Esett-e szó a hit átadásának problémáiról, nehézségeiről?

J.F.: Természetesen. József Attila Ódájának egy igen sokatmondó kifejezését idézném: „szóra bírtad”. Szóra bírni sokkal több, mint elmondani, még annál is több, mint szóvá tenni. A „szóra bírni”-ban ugyanis benne van, hogy ehhez különleges erőfeszítésre, különleges találékonyságra van szükség. Sokszor ugyanis az a probléma, hogy idősebb vagy fiatalabb embertársaink részéről is közönnyel találkozunk. Nem tudjuk, hogy miként ébresszük fel érdeklődésüket a hit, az egyház iránt.
A közelmúltban láttam egy kortárs művész tárlatán egy nyelve nélkül himbálózó harangot. Ez a néma „harangozás”- bizonyos szempontból korunk kereszténységének és egyházának a helyzetét juttatta eszembe. Hiszen sokak számára a harang már nem üzen, talán hallják, de nem értik, hogy közös imára hív, életről, halálról, feltámadásról zeng. Így van ez sok esetben az egyház üzenetével is.

Kérdés: Mi lehet az oka ennek a hatástalanságnak?

J.F.: A költő gondolatának folytatása ennek a helyzetnek egyik fontos okához vezet el bennüneket: „szóra bírtad egyaránt/ a szív legmélyebb üregeiben/ cseleit szövő, fondor magányt/”.
A mai Európában a fiatalok és a fiatal felnőttek körében különösen súlyos probléma a magány csapdájába esett szabadság. Ez a helyzet az ember bűnös állapota megfogalmazásának egy olyan módja, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy az önzés nem a boldogsághoz, hanem az elszigeteltséghez és szomorúsághoz vezet. Ezen nem változtat az sem, ha az új kommunikációs eszközökön sok virtuális kapcsolattal rendelkezik valaki. Az új evangelizáció egyik kulcskérdése, hogy miként lehet szóra bírni ezt a fondor magányt?
De a költő nem áll meg az egyén bajánál. „Szóra bírtad egyaránt/ a szív legmélyebb üregeiben/ cseleit szövő, fondor magányt/ s a mindenséget.”
A mindenség szóra bírása egy hallatlanul fontos és merész távlatot mutat. Akkor tudja egy személy, egy közösség, egy korszak szóra bírni a mindenséget, ha a létfontosságú összefüggéseket és kapcsolatokat fel tudja ismerni és át tudja adni: ez a kultúra, ez a műveltség ez az igazi bölcsesség. Valójában ez lenne a vallás inkulturációja és a kultúra evangelizációja. Sajnos éppen ezt látszik feladni a posztmodern kor, ahol a tudomány, az erkölcs, a spiritualitás, a vallás egyéni és közösségi megélése között széttöredezett a kapcsolat, és sokan valamiféle egység nemcsak szükségességét de a lehetőségét is tagadják.

Kérdés: Hogyan lehet tehát az egyén magányát, a kultúra széttöredezettségét szinte saját akarata ellenére, vagy saját képtelensége dacára szóra bírni?

J.F.: Idézetünk eddig elhallgatott bevezető részmondata adja meg a választ: „Óh mennyire szeretlek téged,/ ki szóra bírtad egyaránt/ a szív legmélyebb üregeiben/ cseleit szövő, fondor magányt/ s a mindenséget”.
Itt a titok lényege: az embert a szeretet, pontosabban a megtapasztalt szeretetre válaszoló viszontszeretet képes kimozdítani a belső magány és külső töredezettség állapotából.
Benedek pápa többször is beszélt erről, hogy valójában csak azt tudjuk igazán megismerni, akit, amit szeretünk. Pilinszky azt mondja, hogy a valóságról alkotott legmélyebb fogalmunk a szeretet. E két gondolatot Szent Anzelm híres formulájával ötvözve azt is mondhatnánk, hogy „ama ut intelligas, intellige ut amas”, szeress hogy megismerhess, ismerj meg, hogy szerethess! A szeretet tehát nélkülözhetetlen a valóság mind teljesebb megismerésében.
Az is fontos továbbá, hogy csak azt adhatjuk át, amit átéltünk. Aki nem hisz, nem remél nem szeret, az nem tud hitet reményt és szeretetet adni. Ezért az első számú feladat egyénnek és közösségnek egyaránt, hogy minél mélyebben, minél hitelesebben éljük meg azt, amiről beszélni szeretnénk.

Kérdés: Emberi vagy isteni szeretetről van-e itt szó?

J.F.: Megismerésünk rendjében nyilvánvalóan először az emberi szeretet megtapasztalására reagálunk így, a lét rendjében azonban Isten szeretete a forrása és célja minden olyan emberi megnyilvánulásnak, amely méltó a szeretet névre. A szeretetre válaszoló hálás szeretet bírja szóra magányunkat és képes kaotikussá töredezett világunkat ékesen rendezett mindenséggé, kozmosszá alakítani.
Ha visszatérünk a nyelve nélkül némán himbálózó haranghoz, akkor éppen ez az ajándékba kapott emberi és isteni szeretet lesz, csak ez lehet az, ami néma és hasztalan billegésünket zengő harangszóvá alakíthatja. Csakis maga a Szó, Isten szeretetének Igéje lehet az, aki szóra bírja néma magányunkat belül és hatástalan elszigeteltségünket kívül. Csak az értünk meghalt és feltámadt Szeretettel való közösség, az ő üdvözítő kezdeményezésére válaszoló viszontszeretet teheti egyházunk igehirdetését, kommunikációját újra apostoli erejűvé. Általa lehet igaz újra az, hogy az „egész földre elhat szózatuk és a földkerekség határaira igéjük”.