A XX. század konvertitái – P. Szabó Ferenc SJ sorozata: Chesterton útja a Semmi partjától a keresztény örömig

Gilbert-Keith Chesterton (1874-1936) angol író megtérése és áttérése az anglikánból a katolikus vallásra hosszú történet. A konvertita Chesterton a XX. század elején, már végleges 1922-es megtérése előtt felhívta magára kortársai figyelmét szellemes, paradoxonokban bővelkedő könyveivel, regényeivel, novelláival, amelyekben bírálta kora, elsősorban Anglia társadalmát, továbbá a katolicizmus, a „sötét középkor” értékei és a katolikus egyház védelmére kelt sajátos apológiájával.

Több művét, verseit Magyarországon is lefordították: Orthodoxy (1908), magyarul: Igazságot!; Az ember, aki csütörtök volt (1908); Brown atyáról szóló „detektívregényei (1911-1921; Az örökkévaló ember (ez a könyve magyarul az Igazságot! cíművel 1985-ben a Szent István Társulatnál jelent meg

Gilbert K. Chesterton 1874. május 29-én született. Igazi londoni volt. Ingatlan-ügynökséggel foglalkozó családjában az anglikán hit agnoszticizmussá hígult. Gilbert huszadik éve táján kemény válságon esett át, amely megtépázta agnoszticizmusát. Egyetemi hallgató társaival néha éjszakákon át világnézeti kérdésekről vitatkozik. Nihilizmus felé hajlik: a Semmi gondolata gyötöri (mint a század elején a fiatal Babitsot). De már a gyógyulás tünetei is jelentkeznek. Naplójában Jézus Krisztus vonzó személye iránti csodálatát jegyzi fel: „Századokkal ezelőtt élt egy ember Keleten. És én nem nézhetek egy juhot, egy fecskét, egy liliomot, egy búzaföldet, egy szőlőskertet, egy hegységet anélkül, hogy Őrá ne gondolnék…”

Befejezi tanulmányait. Nyugtalansága elvezeti a teozófusokhoz és a spiritisztákhoz, de ezek nem nyugtatják meg. Sorra jelennek meg irodalmi és filozófiai esszéi: az irodalomban uralkodó divatos pesszimizmus ellen harcol. A XX. század hajnalán már közismert író lesz.

Eleinte csak neve kezdőbetűivel szignálja cikkeit, amelyekben élesen bírálja a brit birodalom imperializmusát, és a búr-barát párt híve lesz. Eretnekek c. könyvében (1905) szembeszáll a „hamis prófétákkal”, Bernard Shaw, Wells, Kipling írótársaival, akik szerinte új vallásokat eszelnek ki, felsőbbrendű embereik és hiábavaló hiedelmeik ellentétei a keresztény világnézetnek. Majd (1908-ban) kiadja Orthodoxy c. munkáját a katolicizmus védelmében, amely egyben megtérését is illusztrálja. Chesterton maga mondja: a könyv igazában nem hitvédelmi értekezés, hanem „egyfajta hanyag önéletrajz.” „Nem akarok e könyvből szabályszerű keresztény apológiát csinálni, de bármikor szívesen nézek szembe a kereszténység ellenfeleivel”. (O., 147)

Amikor Nietzsche nihilizmusa és emberfeletti emberének morálja a divat, amikor Renan Jézus élete tagadja Jézus istenségét, és Tolsztoj újfajta vallást hirdet, amikor a modernista válság megtépázza a katolikus hitet, Chesterton megrostálja és elutasítja az új irányzatokat, amelyek a keresztény hitet és a katolikus Egyházat támadják, megmutatja a keresztény hitvallásban a józan ész magvát, és sziporkázó dialektikával kimutatja az ellenérvek elégtelenségét. Elmélyülten tanulmányozza az Újszövetséget: csodálattal szemléli Jézus istenemberi alakját. Könyve végén ezeket olvassuk:

„Az öröm, mely a pogány apró nyilvánossága volt, gigászi titka a kereszténynek. (…) Az óriás Alak, aki az Evangélium lapjait betölti, ebben a tekintetben is, mint minden másban, toronymagasan emelkedik minden gondolkodó fölé, aki valaha magát nagynak képzelte. Az Ő pátosza természetes volt, majdnem ötletszerű. A sztoikusok, a régiek és modernek egyaránt, azzal büszkélkedtek, hogy el tudják rejteni könnyeiket. Ő sohasem rejtette el. (…) Gőgös ’felsőbbrendű emberek’ és császári diplomaták büszkék arra, hogy megfékezik haragjukat. Ő sohasem fékezte meg. Lelökte a pénzváltók asztalait a Templom főlépcsőjén, és megkérdezte az embereket, miként akarnak megmenekülni a kárhozattól. Valamit mégis rejtegetett. (…) Volt valami, amit hirtelen csönddel vagy viharos elzárkózással eltakart. Volt valami, amit megmutatni még Istennek is túl nagy feladat volt, midőn közöttünk járt a földön, s én olykor úgy vélem – lelkének derűje volt az.”

Chesterton a XX. század elején ontja a könyveket: három, négy, sőt öt-hat megjelenik évenként. Szimbolikus elképzelések, humoros ötletek keverednek bennük a szentség iránti érzékkel (Az ember, aki csütörtök volt, A golyó és a kereszt), rövid életrajzok írókról (Charles Dickens, William Blake), esszék a világ helyzetéről (Mi baj a világgal?) Chesterton szerint ez a világ elveszítette jogát a létezésre, katasztrófák leselkednek rá. Az egyetlen orvosság a kereszténységhez való visszatérés.

A döntő lépésre, a katolikus egyházba való áttérésre 1922-ben kerül sor. Előzőleg szellemi/lelki alakulását – saját eszmélődésein túl – befolyásolták döntő találkozások: Frances Blogg, lelkes angol-katolikus nő, akit feleségül vett Hilaire Belloc író barátsága és O’Connor atya lelki vezetése. 1919-ben Palesztinába, a Szentföldre látogatott két barátja nyomdokait követve. Mire visszatér, elhatározza magát az áttérésre. Ez megtörténik 1922-ben, kis idő múlva felesége is követi példáját. Chesterton ettől kezdve boldogan vallja katolikus hitét. Pár év múlva (1925) Az örök ember-ben így vallott:

"Amikor a megtért „bejutott az Egyházba, akkor fedezi fel, hogy az belülről sokkal hatalmasabb, mint kívülről. Ott van az óriási kupolák alatt, melyek nyitottak, mint a reneszánsz és egyetemesek, mint a világ köztársasága. Akkor minden mai ember számára szokatlan értelemben ejtheti ki ezeket a régi, derűs szavakat: Romanus civis sum, római polgár vagyok, nem rabszolga…” Még jobban magasztalja az Egyházat „A katolikus Egyház és a megtérés” c. rövid művében.

A szabadgondolkodás hívei felé ezt magyarázza: ez az Egyház, nemhogy elfojtaná a szabad gondolkodást, inkább megtanítja az embert eszének helyes használatára. Chesterton irodalmi korszakából megemlítem még két középkori szent életrajzát, vagy inkább rokonszenves portréját: Assisi Szent Ferencről és Aquinói Szent Tamásról szóló könyvit. Ez utóbbiról írta Etienne Gilson híres tomista filozófus: „Egész életemben tanulmányoztam Aquinói Szent Tamást, mégis képtelen lettem volna ilyen könyvet írni.”

Chesterton évek múltán elhízott kolosszussá lett. A mértéktelen munkától kimerülten, beteg szívvel 1936. június 14-én hirtelen, szenvedés nélkül halt meg.