2012-05-11 15:20:17

„A keresztény beavatás az új evangelizáció távlatában” – a XII. Európai Katekétikai Kongresszus záróközleménye


A május 7-e és 10-e között megtartott találkozón, amelyet az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa szervezett, mintegy 60 püspök, szakértő és katekétikai felelős vett részt a földrész országaiból.

A kongresszus alkalmából Erdő Péter bíboros, a Tanács elnöke is Rómában tartózkodott, és sajtótájékoztatót tartott többek között a CCEE új web portáljáról (eurocathinfo), amely kiterjed a földrész minden országára.

A kongresszust a CCEE Katekézis, Iskola és Egyetem Bizottsága készítette elő Vincent Nichols westminsteri érsek, Anglia és Wales Püspöki Konferenciája elnökének vezetésével.

A kongresszus témája beleilleszkedett az új evangelizáció folyamatába, valamint megemlékezett két fontos eseményről: a Katolikus Egyház Katekizmusa közzétételének 20., valamint a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulójáról, a Hit évének távlatában.

A kongresszuson Oroszországtól Írországig jelen voltak azok a felelősök, akik részt vesznek hazájuk hitoktatásában. A négynapos találkozón kicserélték tapasztalataikat, megvitatták terveiket, közös problémáikat.

A keresztény beavatás szorosan fűződik a fiatalok, szüleik és az egész közösség új evangelizációjához, annak integráns részét alkotja. Kapcsolatot kell tehát teremteni az új evangelizáció és a hit hagyománya között.

A katekéták realista személyek! – olvassuk a záróközleményben. Nem tagadják a jelenlegi nehézségeket, mint például a múlttal való szakítás, a szekularizáció, ugyanakkor az evangélium szenvedélyes, lelkes hirdetői.

A megbeszélésekből az is egyértelműen kiderült, hogy a keresztény beavatás minden bizonnyal személyes tapasztalat, ugyanakkor csak a közösségen belül élhető meg a maga teljességében. A közösség az, amely katekizál!

A hitoktatás nem pusztán a gyermekek felé irányul, hanem mindenkit érint. A katekéták alanyai és egyben tárgyai is a katekézisnek. A kongresszusi résztvevők azt is leszögezték, hogy csak azok tudják átadni a hitet, akik maguk is megélik azt.

A katekézis nem pusztán fogalmak ismertetése, hanem egyben találkozás a keresztény művészettel, amely a megélt hit gyümölcse, és amely képes átadni Isten szépségét. Ezért a találkozó során a résztvevők felkeresték a római Szent Kelemen bazilikát illetve a Santa Maria Maggiore bazilikát.

Május 9-én, éppen Európa napján a CCEE a földrész védőszentjeinek közbenjárását kérte az európaiakért a Santa Maria Maggiore bazilikában bemutatott szentmisén. Ezek a szentek, bár válságos időszakokban, mégis bátran és a hagyományok tiszteletben tartásával, hűségesen és alkotó lendülettel éltek – hangzik a Rómában megrendezett európai katekétikai kongresszus záróközleménye.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.