2012-05-01 13:21:08

II. János Pál boldoggá avatásának első évfordulója – a „reggel őrszemei” visszatértek a Tor Vergata Egyetemre


Egy évvel ezelőtt május 1-jén avatta boldoggá XVI. Benedek II. János Pál pápát a Szent Péter téren. Az évforduló megünneplése alkalmából hétfőn este imavirrasztást tartottak a Tor Vergata Egyetemen a római egyházmegye kezdeményezésére. Az Agostino Vallini bíboros által vezetett örömteli eseményen római és Európa különböző országaiból érkezett fiatalok százai vettek részt ugyanazon a helyszínen, ahol 2000-ben az Ifjúsági Világtalálkozót rendezték meg. „Aki a fiatalokkal van, mindig fiatal marad” – mondta II. János Pál a 2000-es rendezvényen. Az Ifjúsági Világtalálkozók szimbóluma, nagy keresztje körül gyűltek össze a fiatalok és a 12 évvel ezelőtti program „veteránjai” az imavirrasztásra.

Homíliájában Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke felidézte a remény üzenetét, amelyet Karol Wojtyła adott át a Tor Vergata-i fiataloknak. A válság idején bíznunk kell az Úrban és legyünk nagylelkűek irányába – kérte a bíboros. Majd II. János Pál „titkáról” szólt. Vajon mi is volt ez? A hit és az élet közötti egység – válaszolta meg a kérdést. Istenért élt és az emberért, akit el akart juttatni Istenhez, hogy boldog legyen.

Az imavirrasztás hangulata megegyezett az Ifjúsági Világtalálkozókéval: vidámság és intenzív spiritualitás jellemezte. E rendezvények lelkületének újrateremtéséhez hozzájárult az a négyszáz európai fiatal is, akik a napokban gyűltek össze Rómában az egyetemisták második nemzetközi szimpóziumára.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.