2012-04-28 18:51:23

Taizéi találkozó Ljubljanában


A Szlovén Püspöki Konferencia meghívására nemzetközi ifjúsági találkozót tartanak Ljubljanában 2012. április 28-a és május 1-je között. Az imatalálkozó részét képezi a Bizalom Zarándoklatának, amelyet Roger testvér, a Taizéi Közösség alapítója indított útjára. A ljubljanai összejövetel mottója: „A béke és a kiengesztelődés jeleivé válni az egyházban és a társadalomban”. A fiatalok azzal a céllal gyűltek össze, hogy az imában és a csendben felfedezzék a belső lelki élet és az Istennel való szeretetközösség szépségét, amely által lehetővé válik az élet értelmének, a hit megélésének kutatása a mai világ kihívásai közepette. A szlovéniai találkozó segíteni kívánja a különböző országokból érkező fiatalok találkozását, egymás kultúrájának, hagyományainak felfedezését a személyes kapcsolatok által, továbbá azt, hogy a fiatalok megtapasztalják az egyszerűség és a bizalom értékeit, amely által egy békésebb világot teremthetnek maguknak.

A négynapos összejövetelen közös imádságra nyílik alkalom a nap számos szakaszában, továbbá a társadalmi, lelki élettel, valamint a művészettel kapcsolatos témákról tartanak csoportos beszélgetéseket. A fiatalokat ljubljanai családok fogadják be otthonaikba, akik a következő országokból érkeztek a szlovén fővárosba: Ausztria, Belorusszia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Csehország, Franciaország, Németország, Olaszország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Svájc, Ukrajna, Nagy-Britannia és természetesen Magyarország.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.