Tudományos összejövetel a 400 éves Vatikáni Titkos Levéltárról

A Szentszék aktáit, iratait, dokumentumait gyűjtő levéltár ebben az évben ünnepli alapítása 4. centenáriumát. A megemlékezések sorában szerepel egy kiállítás a római Kapitóliumon és tudományos értekezlet a Vatikánban „Religiosa Archivorum Custodia” címmel. A két napos értekezlet (április 17-18) során a tudomány kiváló képviselői megvizsgálják a levéltár történetét, művelődési szerepét és a legújabb kutatások eredményeit.

Egyfajta rejtélyes glória veszi körül a Vatikáni Titkos Levéltárat, amelyet elnevezésének kissé felszínes magyarázata is táplál. A segreto-titkos szó ugyanis latin használata szerint értelmezendő, azaz helyes fordítása valójában a „privát”, „magán” szó lenne. A Levéltár rendkívüli dokumentumok gyűjteménye, a maga nemében teljesen egyedülálló történelmi szerepét illetően is. A Levéltár alapítása a Borghese családból származó V. Pál nevéhez fűződik, eredeti magvát VII. Gergely pápáságából (1073-1085) származó kéziratok alkotják, amelyek túlélték a pápák avignoni fogságának időszakát.

A Levéltár prefektusa Sergio Pagano prelátus a következőkben jelölte meg a fontosságát. A Vatikáni Levéltár 1611 körül alakult ki. Anyagát évszázadokon keresztül iktatott, pápák által írt és kapott levelek alkotják, az Apostoli Kamara, a pápai képviselők diplomáciai dokumentumai, valamint a zsinatokkal és a szinódusokkal kapcsolatos iratok.

Alapításának célja „a római pápa és a Kúria szolgálata” volt. Napóleon 1810-ben átvitette Párizsba a gyűjteményt, ám a bécsi kongresszus után visszahozták Rómába. A költöztetés során eltűnt iratok veszteségének feldolgozását követően XIII. Leó pápa 1881-ben megnyitotta a tudósok számára, akik szabadon kutathattak.

Attól az időtől kezdve számtalan intézetet hoztak létre Rómában a Levéltár dokumentumainak kutatására. Arnold Esch német történész szavai szerint: „Ez a világ legnagyobb levéltára, legalábbis, ami a középkort érinti, de főként egyetemes érdeklődésre számot tartó anyaga miatt. Itt láttak napvilágot francia és német tanulmányok és könyvek, szerzők megjelölése nélkül, mert a gyűjtemény mindenkié.

A kutatók igyekezete ellenére a titkos levéltár nagyobbik része még feltáratlan. Nemcsak a jelenlegi pápa államtitkárságának dokumentumairól van szó, amelyek ma még nyilvánvalóan nem publikusak, hanem főként arról a mérhetetlen mennyiségű anyagról, amely a második világháború idején a nunciatúrákról érkezett.

Raffaele Farina bíboros, a Római Szentegyház levéltárosának megfogalmazása szerint: „A Vatikáni Titkos Levéltár és a Vatikáni Apostoli Könyvtár rendkívül fontos kulturális jellegű közös feladatot lát el. A kultúra a híd szerepét tölti be a párbeszédben, minden más környezetben, így tehát a katolikus egyházban is más keresztény felekezetek, a zsidóság, az iszlám és általában a laikus világ felé. A kultúra által leszünk nyitottak a párbeszédre és a kultúra teszi lehetővé azt, ami talán azonnali és közvetlenebb kapcsolatban nem lenne megvalósítható.”

(ik)