2012-04-17 16:38:54

„Nagy Konstantin császár és Európa gyökerei” – nemzetközi konferencia a Vatikánban


Április 18-a és 21-e között kerül sor az összejövetelre, a római Milvius-hídi csata és Konstantin császár megtérésének 1700. évfordulója alkalmából. A konferenciát április 17-én, kedden délelőtt mutatták be a Szentszék sajtótermében. P. Bernard Ardura O.Praem, a Történelemtudományok Pápai Bizottságának elnöke elmondta, hogy a kongresszus folytatására 2013-ban, Milánóban kerül sor, az ún. Milánói Ediktum közzétételének 1700. évfordulóján. Ez a mostani tanulmányi konferencia számos olyan tudományos és kulturális intézmény együttműködésének az eredménye, mint a Vatikáni Titkos Levéltár, a Vatikáni Apostoli Könyvtár, a Milánói Szent Szív Egyetem, a Pápai Lateráni Egyetem.

A milánói konferencián az ún. „konstantini fordulat” következményeit vitatják majd meg, míg a szerdán kezdődő vatikáni összejövetel fő célja, hogy rávilágítson Konstantin császár korára, környezetére. Felszólalások hangzanak el arról, hogy milyen neveltetésben részesült gyermekkorában a jövendő császár, a Római Birodalomban milyen volt a keresztények közötti kapcsolat 313 előtt, mit jelentett a vallásszabadság, mit tartott a vallásról a császár és a római szenátus?

Foglalkoznak Konstantin megtérésének és megkeresztelkedésének témájával is, valamint azzal, hogy hogyan változott meg a Milvius-hídnál vívott csata után a császár kapcsolata a keresztényekkel. A 312. október 28-án véget ért csata, amelyben az ellenfél, Maxentius a Tevere hullámaiba fulladt, stratégiai szempontból nem volt különösebben fontos. Azonban hamarosan jelképpé vált: annak az új világnak az alapját szimbolizálta, amely Konstantin és a kereszténység találkozásából született. Vége felé közeledett a keresztényüldözés, helyet adva a Római Birodalomban az evangelizálásnak, amely megrajzolta egész Európa arcvonalát. A földrészen kirügyeztek olyan értékek, mint az emberi méltóság, a vallás és az állam különválasztása, a lelkiismereti, vallási és istentiszteleti szabadság. Természetesen ezek a valóságok, amelyek Európa humanista és kulturális örökségének integráns részét alkotják, évszázadokon át jutottak el az érettségre, de magvaiban már mind megtalálhatók a „konstantini fordulatban”, vagyis a Milvius-hídi csata eseményében – mondta felszólalásában Bernard Ardura premontrei atya.

A keleti egyházak szentként tisztelik Nagy Konstantin császárt és latin istentiszteleti helyek is élvezik pártfogását azokon a területeken, ahol a görög hatás tovább élt egészen a reneszánszig. Konstantin vitathatatlanul nagy császár és zseniális politikus volt, akinek sikerült egyesítenie az egész Birodalmat személye körül, megteremtve ezáltal az új Rómát, Konstantinápolyt. A Colosseumnál található diadalív, valamint számos pénzérme dicsőítette Konstantin nagyságát és az évszázadok folyamán az új világ ikonjává vált; azé a keresztény Európáé, amelynek ma örökösei vagyunk – fejezte be előadását P. Bernard Ardura, a Történelemtudományok Pápai Bizottságának elnöke.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.