2012-04-12 16:59:20

Rómában is bemutatják a „Wojtyła nemzedéke” c. musicalt


Lengyelország és Madrid után május 4-én, 5-én és 6-án a római Orione színházban mutatják be a zenés-táncos művet, amelynek címe: „Wojtyła nemzedéke-Love-Rock Musical”.

A mű azokról a fiatalokról szól, akik részt vettek és részt vesznek az Ifjúsági Világtalálkozókon, az olasz rövidítés alapján GMG-nek nevezett, háromévente megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeken. A musical főszereplője 12 fiatal, akik a világ öt földrészéről érkeztek, és tanúságot tesznek II. János Pál örökségéről. Ők az ún. „Papa Boys”, az a nemzedék, amely II. János Pál pápasága idején növekedett fel.

Ezek a fiatalok találkoznak társaik egy csoportjával, a Farizeusokkal, akik más értékeket képviselnek. Sokat adnak a külső megjelenésre, erőszakosak, intoleránsak a bevándorlókkal szemben, cinikusak és karrieristák.

A musical végén váratlanul feltűnik a megváltás lehetősége. A nyolc különböző nyelven felhangzó zenemű azt a valóságot tükrözi, amelyben a mai fiatalok élnek, ugyanakkor bemutatja a GMG nemzedékének tanúságtételét is.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.