A Vatikáni Rádió Európa Falak Nélkül c. fél órás olasz nyelvű adása hétfőn este Mindszenty József bíborosnak állított emléket, halálának 30. évfordulója alkalmából

Piero Laporta tábornok, az olasz Legfelsőbb Honvédelmi Tudományok Központjának igazgatója, a Mitrohin bizottság katonai szakértője méltatta a hercegprímás alakját, kitérve a hidegháború éveire. Arra a kérdésre, hogy Olaszországban hogyan emlékeznek a közelmúlt történelmének erre a korszakára, a tábornok a következőket válaszolta:
A megbékélés folyamata Európában az első és második világháború után még nem ért véget. Mindaddig nem következik be, amíg a keresztény gyökereket fel nem fedezik ismét Európában és Oroszországban, hogy véglegesen egyesüljön a földrész. Ebből a szempontból a keresztény gyökerekre való utalás hiánya az Európai Alkotmánytervezet szövegében óriási tévedés. Másrészt, szeretném megragadni az alkalmat, hogy rámutassak arra a szempontra, amelyet teljes mértékben elhanyagoltak. Amikor azon erősködnek, hogy Törökországot beléptessék Európába, és ezzel egyidejűleg nem tesznek utalást Európa keresztény gyökereire, eltépik azt az egyetlen kulturális és vallási szálat, amely Európát Törökországhoz fűzi, ugyanis az antióchiai-szír rítusú katolikus egyházat Szent Péter alapította még a római egyház előtt.
Az olasz nyelvű műsor emlékeztetett rá, hogy Franz König bíboros, bécsi érsek, Mindszenty bíboros temetésén mondott homíliájában többek között így méltatta a főpásztort: „Mártír volt, aki csodálatos helytállással viselt el testi és lelki szenvedéseket egyházához és népéhez mindvégig kitartó hűségben. Korszakunknak, egy olyan korszaknak a vértanúja, amelyben új mártír típust teremtett az ideológiai és politikai okokból támadt vallásüldözés. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel hajlunk meg ez előtt a modernkori vértanú előtt…”
Az új típusú vértanúságra vonatkozó szavakat P. Fernando Taccone, az olaszországi passzionista szerzetesek evangelizációjának felelőse, a lateráni egyetem „Gloria Crucis” tanszékének rektora, és az egyetem pasztorálteológiai professzora értelmezte.
„A vörös színű vértanúságot ma a fehér vértanúság, a tanúságtétel váltotta fel. Tudjuk, hogy Kínában még létezik a vörös vértanúság a keresztények számára, Európát a fehér vértanúság jellemzi. Ennek egyik nagyon szép szintézise XVI. Benedek pápa – még Ratzinger bíboros kifejezése, amely a relativizmus diktatúrájára utal. Nekünk, keresztényeknek rá kell ébrednünk, hogy éppen a relativizmus diktatúrája az, ami ellen küzdenünk kell. Valóságos vallásüldözésről van szó, amely új fajta tanúságtételt igényel”.
La porta tábornok a műsorban elmondta: „Számunkra, Nyugat-Európaiak számára, felfedezést jelentettek a kelet-európai országok karizmatikus főpásztorai, mint amilyen Mindszenty József bíboros volt, de gondolok itt II. János Pál pápára is. Mindketten politikai vonatkozási pontot is jelentettek, mint a rájuk bízott nyáj szilárd, karizmatikus vezetői. Amikor valaki Mindszenty bíborost forradalmi vezetőként akarta feltüntetni, teljes mértékben tévedett. A hercegprímás egy rendkívüli hatású püspök, főpásztor volt, aki később politikai vonatkozási ponttá lett, éppen lelkipásztori karizmája miatt. De soha nem politizált. Ezt a különbséget megtaláljuk II. János Pál pápánál is, aki mint püspök, majd mint Róma püspöke, feddhetetlen, egyetemes pásztora volt nyájának. Ennek a magatartásnak van politikai visszatükröződése is, amit egyesek ellenségesen néztek, és merénylettel is a Pápa életére törtek. Ezeknek a kiemelkedő lelkipásztoroknak a tanítása az, hogy mi, európaiak, a történelmet mesterkélt, ránk erőszakolt módon, pusztán világi olvasatban értelmezzük. Elfelejtettük, hogy van valami, ami az ember politikai akarata felett áll, amelynek köszönhetjük, hogy a káosz és olykor az emberi oktalanság ellenére, mégis a fejlődés felé haladunk. Ennek a két rendkívüli pásztornak a következetessége csak azokat zavarhatja, akik a politikai hatalmat nem az ország szolgálataként, hanem a személyes hatalom eszközeként értelmezik. Mindszenty bíboros gyakorlatilag egy kolostori szerzetes életét élte, míg II. János Pál pápa, bár királyoknak kijáró temetésben részesült, nincstelenként halt meg. Mindketten tanúságot tettek mindenekelőtt bátor, semmiféle kompromisszumra nem hajló hitükről, védelmezték a leggyengébbeket, kiálltak az igazságosság és a haza fogalma mellett. A haza fogalma élénken él még Magyarországon és Lengyelországban, de már elfelejtették Nyugat-Európában. A haza iránti szeretet szoros szálakkal kapcsolódik a vallásos hithez. Amikor Mindszenty bíboros 1975. május 6-án meghal, a Vietkong azokban a napokban foglalja el Saigont. Ezekben a napokban kezdődik egy rendkívül veszélyes időszak Európa számára. Tudjuk, hogy a hetvenes évek közepétől kezdve a nyolcvanas évek középéig, a Varsói Szerződés tagállamai készen állnak arra, hogy megtámadják Nyugat-Európát. Mindszenty bíboros halála után nem sokkal kezdi meg pápaságát II. János Pál, és ezzel együtt megkezdődik a Szovjetunió széthullásának folyamata, amely 1991. Karácsony napján ér véget. A történelem egyik állandó törvénye, hogy az államok háborúk révén születnek és halnak meg. Most először nem érvényesül ez a törvény, és egy állam – mégpedig nem akármilyen, hanem, mint a Szovjetunió, darabjaira hullik egyetlen pisztolylövés nélkül” – mondta Piero Laporta tábornok, majd hozzátette: „Helyesbítek: két pisztolylövés dördült el, mégpedig a Szent Péter téren azok, amelyek II. János Pál pápát sebesítették meg”.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek április 30-án Esztergomban elhangzott homíliáját kommentálva az olasz tábornok a következőket mondta Mindszenty József bíboros és VI. Pál pápa eltérő álláspontjáról az Ostpolitikot illetően: a két álláspont egy-egy darabja volt ugyanannak a mozaiknak, amely az egyetemes egyházat alkotja.
Az olasz nyelvű adás idézte Giovanni Battista Re bíboros homíliáját is, amelyet a Püspöki Kongregáció prefektusa május 8-án, a hercegprímás emlékmiséjén a Santa Balbina templomban, Erdő Péter bíboros címtemplomában mondott: „Valóban tölgyfa volt, a történelem felejthetetlen tanúságtevője és főszereplője. Rendíthetetlen alakja mind az egyház, mind az emberiség történelmében örökre kimagaslik”.
A berlini fal leomlott, megszűnt a földrész kettéosztottsága. A hidegháború oly sok ismert és névtelen hősének, ellenállójának vértanúsága vajon hiába való volt-e? Erre a kérdésre ismét Taccone atya, passzionista professzor válaszolt: „Napjainkban a vértanúkat mintha elfeledték volna. Kényelmetlen személyiségek, akiket úgymond zárójelbe kell tenni a mai kultúra igényeinek megfelelően, amely könnyű, gondtalan, élvezetekkel teli életet állít az emberek elé. De éppen az a hatás, amelyet II. János Pál gyakorolt pápasága utolsó percéig a fiatalokra, azt bizonyítja, hogy bizonyos személyek tanúságtétele nem volt hiábavaló. Az egész világ előtt vállalt szenvedése ismét előtérbe állította a vértanúk példáját, az áldozathozatal értékét. Amikor a berlini fal összeomlásáról szólunk, vigyáznunk kell arra, hogy ne tévesszük szem elől: bizonyos ideológiák újratermelődnek, újjászületnek az emberekben. A falak összeomolhatnak, de az ideológiák annyi féle módon ismét felüthetik fejüket. Ami fontos számunkra, keresztények számára, az az, hogy a Krisztusért vállalt szenvedés soha sem hiábavaló. A vértanúk vére a keresztények magvetése”.
(10.05.2005)