A Feltámadás világossága legyőzi a halál és a gyűlölet sötétségét – a pápa homíliája Húsvét vigíliáján

Feltámadásával Jézus mindnyájunkat magához vonz világosságába és legyőzi a sötétség minden formáját: a halál, a rossz, a gyűlölet, a hazugság sötétségét – állapította meg XVI. Benedek pápa homíliájában, a Szent Péter bazilikában bemutatott húsvéti vigília szertartáson.

A feltámadás új dimenziót nyit az ember számára

A pápa mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy Húsvét az új teremtés ünnepe. Jézus feltámadt és többé már nem hal meg. Ledöntötte azt a kaput, amely egy új életre tárul fel, amely nem ismeri többé sem a betegséget, sem a halált. Az embert magába Istenbe vette fel. „Test és vér nem örökölheti Isten országát” – mondta Pál a Korinthusiakhoz írt első levelében (1Kor 15,50). Tertullianus, III. századi egyházíró, Krisztus feltámadására és a mi feltámadásunkra utalva merészen így írt: „Bízzatok, test és vér; Krisztus kegyelméből helyet nyertetek a Mennyben és Isten országában” (CCL II 994). Új dimenzió nyílt az ember számára. A teremtés nagyobbá vált és kiszélesedett. Húsvét az új teremtés napja, de éppen ezért az egyház ezen a napon a liturgiát az első teremtéssel kezdi, hogy megtanuljuk jól megérteni az újat. Ezért az igeliturgia elején, Húsvét vigíliáján felhangzik a teremtéstörténet.

A teremtés Isten és a Teremtmény közötti szeretetközösségre irányul

Ehhez fűződően a vigília liturgiájának két fontos mozzanatára hívta fel a hívek figyelmét a pápa. Először is a teremtést egyetemes egységként mutatja be, amelynek része az idő jelensége is. A hét nap jelzi ezt az egyetemes egységet, amely az időben fejlődik ki. A napok a hetedik nap távlatában követik soron egymást. A hetedik nap szabad minden teremtmény számára, hogy Istennek és egymásnak szentelhessék magukat. A teremtés tehát az Isten és a teremtmény közötti szeretetközösségre irányul; azért létezik, hogy legyen tér válaszolni Isten nagy dicsőségére, legyen a szeretet és a szabadság találkozásának a helye.

Isten világossága tükröződik vissza a teremtmények természetében

A második fontos mozzanat a teremtéstörténetben, amelyet az egyház Húsvét vigíliáján felidéz, az a Teremtés könyve első fejezetéből vett mondat: ”Isten szólt: „Legyen világosság” (Ter 1,3) – folytatta homíliájában XVI. Benedek pápa. A teremtés jelképes elbeszélése a világosság megteremtésével kezdődik. A nap és a hold megteremtésére csak a negyedik napon kerül sor. A teremtéstörténet olyan fényforrásnak nevezi őket, amelyeket Isten helyezett az égboltra. Ez tudatosan megfosztja őket attól az isteni jellegtől, amelyet a nagy vallások tulajdonítottak az égitesteknek. Nem, egyáltalán nem istenek. Fénylő égitestek, amelyeket az egyetlen Isten teremtett. Tehát megelőzi őket az a fény, amely révén Isten dicsősége visszatükröződik a teremtett lény természetében.

A világosság teszi lehetővé az életet, a találkozást, a megismerést, miközben a gonosz elrejtőzik

A világosság lehetővé teszi az életet – jegyezte meg homíliájában a Szentatya. Lehetővé teszi a találkozást, a kommunikációt, az ismeretet, a valóság megismerését, az igazságot, a szabadságot és a haladást. A gonosz azonban elrejtőzik. A világosság egyben a jó kifejezése is, amely fénylő és fényességet teremt. Nappalt teremt, amikor cselekedni tudunk. Az a tény, hogy Isten megteremtette a világosságot, azt jelenti, hogy Isten a világot, mint a megismerés és az igazság, a találkozás és a szabadság, a jó és a szeretet helyének teremtette meg. A világ nyersanyaga jó, maga a teremtett lény jó. A rossz nem az Isten által teremtett lényből származik, hanem a tagadás tényéből. A „nem”-et mondás a rossz.

A feltámadás fénye legyőz minden sötétséget, az élet erősebb a halálnál

„Húsvétkor, a hét első napjának reggelén Isten ismét azt mondta: „Legyen világosság!” – állapította meg a pápa. Megelőzte ezt az Olajfák hegyének éjszakája, Jézus kínszenvedésének és halálának napfogyatkozása, a sírbolt éjszakája. Most azonban ismét eljött az első nap, a teremtés teljesen újra kezdődik. „Legyen világosság!” - mondja Isten, „és világosság lett”. Jézus feltámad a sírból. Az élet erősebb a halálnál. A jó erősebb a rossznál. A szeretet erősebb a gyűlöletnél. Az igazság erősebb a hazugságnál. Az elmúlt napok sötétsége szertefoszlott abban a pillanatban, amelyben Jézus feltámad a sírból és Ő maga Isten fényévé válik. Ez azonban nem pusztán Őreá és azoknak a napoknak a sötétségére vonatkozik. Jézus feltámadásával maga a fény teremtődött újjá. Jézus mindnyájunkat magával vonz a feltámadás új életébe és legyőzi a sötétség minden formáját. Ő Isten új napja, amely mindnyájunkra vonatkozik.

A keresztséggel belépünk a világosságba, az igazi életbe

„Hogyan lehetséges mindez?” – tette fel a kérdést homíliájában a Pápa. Hogyan válhat mindez szóból valósággá, amely mindnyájunkat érint? A keresztség szentsége és a hitvallás révén az Úr hidat épített felénk, amelyen az új nap eljön hozzánk. A keresztségben az Úr így szól ahhoz, aki részesül benne: „Fiat lux – legyen világosság”. Az új nap, az elpusztíthatatlan élet napja hozzánk is eljön. Krisztus kézen fog. Mostantól kezdve Ő nyújt neked támaszt és így belépsz a világosságba, az igaz életbe. Ezért az ősegyház a keresztséget a görög „photismos” szóval illette, ami annyit jelent, mint „megvilágosodás”.

Az ember látja a megérinthető dolgokat, de nem látja a jó és a rossz közötti különbséget

XVI. Benedek pápa ezekkel a gondolatokkal folytatta homíliáját: A valóban fenyegető sötétség az ember számára az a tény, hogy látja a kézzel fogható, anyagi dolgokat és képes azok kutatására, de nem látja merre tart és honnan jön a világ, nem látja, merre tart életünk. Nem tudja mi a jó, és mi a rossz. Az Istenre és az értékekre boruló sötétség jelent valódi fenyegetést életünkre és általában az egész világra. Ha Isten és az értékek, a jó és a rossz közötti különbség sötétben maradnak, akkor minden más fényözön, amely olyan hihetetlen hatalmat ad nekünk, nem pusztán a haladást képviseli, hanem fenyegetést is jelent, amely veszélyeztet minket és a világot.

A hittel Isten ragyogó fénye tör be világunkba

Ma olyan kápráztató fénnyel tudjuk megvilágítani városainkat, amely elhomályosítja az ég csillagait. Az anyagi dolgokat illetően hihetetlenül sokat tudunk, de arra már nem vagyunk képesek, hogy az ezen túl lévő Istent és a jót felismerjük. Ezért a hittel, amely megmutatja számunkra Isten világosságát, a valódi fényt, Isten világossága tör be világunkba, megnyitja szemünket az igazi világosság felé – hangsúlyozta homíliájában XVI. Benedek pápa.

Krisztus önmagát adva ragyogja be a világot

A pápa ezután a világosságról és a megvilágításról szólt. Húsvét vigíliáján, az új teremtés éjszakáján, az egyház a világosság misztériumát sajátságos és rendkívül alázatos jelképpel ábrázolja: a húsvéti gyertyával. Ez a fény az áldozat erejében világít. A gyertya világít, miközben ő maga elfogy. Fényt ad, önmagát adva. Így csodálatos módon jeleníti meg Krisztus húsvéti misztériumát, amely önmagát adja, és így nagy világosságot áraszt. A gyertya lángja egyben tűz.

A tűz olyan erő, olyan hatalom, amely átalakítja a világot. A tűz meleget ad. Itt ismét láthatóvá válik Krisztus misztériuma. Krisztus, a világosság, egyben tűz, láng, amely elégeti a rosszat, átalakítva ezáltal a világot és minket is. „Aki közel van hozzám, a tűzhöz van közel” – hangzik Jézus szava, amelyet Órigenész közvetített számunkra. Ez a tűz egyben meleget ad, nem hideg fény, hanem olyan világosság, amelyből felénk árad Isten jósága.

Az egyház a világosság közössége azért, hogy a világban felragyogjon Krisztus világossága

Az Exsultet himnusza, amelyet a húsvéti liturgia kezdetén a diakónus énekel, egy újabb aspektusra hívja fel figyelmünket – folytatta szentbeszédében a pápa. Arra emlékeztet, hogy a viasz mindenekelőtt a méhek munkájának terméke. A viaszban a teremtés a világosság hordozójává válik. Az egyházatyák gondolatai szerint azonban ebben kifejezett utalás rejlik az egyházra. Az egyházban a hívők élő közösségének együttműködése hasonlít a méhek munkájára. Építi a világosság közösségét. A húsvéti gyertyában így utalást láthatunk saját magunkra, szeretetközösségünkre az egyház közösségében, amely azért létezik, hogy Krisztus világossága beragyoghassa a világot – mondta XVI. Benedek pápa, majd így fejezte be szentbeszédét:

„Imádkozzunk az Úrhoz, hogy megtapasztalhassuk világosságának örömét. Imádkozzunk, hogy mi magunk is világossága hordozóivá váljunk, hogy az egyház révén Krisztus arcának ragyogása belépjen a világba (vö. Lumen Gentium 1).

(vm)