2012-04-07 10:29:23

Interjú Jean-Louis Tauran bíborossal a keresztény-iszlám párbeszéd előmozdításért tett nigériai útjáról


Jean-Louis Tauran bíboros visszatért március végi nigériai útjáról, ahová a keresztény-iszlám párbeszéd előmozdításának érdekében utazott. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke számos politikai és vallási vezetővel találkozott az ország történetének ezen erőszaktól megbélyegzett nehéz időszakában. Rádiónk munkatársa útjáról kérdezte Tauran bíborost.

A főpásztor elmondta: nem számított arra, hogy ilyen élő egyházi közösségre talál, mivel a nyugati sajtó ellentmondásokkal küszködő államként festi le a nyugat-afrikai országot. „Ami leginkább megérintett utazásom során, az a nigériaiak vágya az együttélésre. Ez alapvetően fontos” – hangsúlyozta a bíboros. Emellett mély őszinte és baráti kapcsolatot tapasztaltam a katolikus és muzulmán vallási vezetők között.

Tauran bíboros az interjúban megosztotta utazásának legmeghatóbb pillanatait, amelyek közül kiemelte a madallai Szent Teréz templomban tett látogatását, ahol tavaly karácsonykor bombamerénylet történt. Itt olyan családokkal találkozott, akik megosztották vele a merénylet során átélt drámájukat. Mindennek ellenére azonban a jövő felé kell tekinteni – hangsúlyozta Tauran bíboros.

Nagyon pozitív élményben részesült egy szakmunkásképző intézetben tett látogatása alkalmával Josban, ahol a helyi püspök egybehívta az ácsnak készülő keresztény és muzulmán fiatalokat. A nigériai főpásztor szerint nem elegendő csak elítélni az erőszakot, hanem szükséges, hogy a fiatalok, akik az ország jövőjét jelentik, találkozni tudjanak egymással egy békés környezetben és megismertessék társaikkal pozitív tulajdonságaikat.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.