Keresztúti ájtatosság a Colosseumnál 2012 - Danilo és Anna Maria Zanzucchi – a Fokoláre
mozgalom tagjainak elmélkedése
I. állomás: Jézust halálra ítélik (Jn 18,38b-40)
„Én semmi vétket sem találok
benne. Az a szokás nálatok, hogy Húsvétkor szabadon engedjek valakit, akarjátok-e,
hogy elbocsássam a zsidók királyát? De azok újra kiáltozni kezdtek: ’Ne ezt, hanem
Barabást!’ Barabás rabló volt”.
Pilátus semmi vétket sem talál Jézusban, de
enged a vádaskodók nyomásának és a Názáreti Jézust halálra ítélik.
„Igen.
Halálra ítéltek. Sokan, akik látszólag szerettek, meghallgatták a hazugságokat. Nem
értették meg, amit mondtam, elárultak, bíróság elé állítottak és elítéltek. Halálra
ítéltek, kereszthalálra, a legalantasabb halálra”.
Napjainkban is sok családban
szenvednek a házastárs, a legközelebb álló személy hűtlensége miatt. Hová tűnt egymás
közelségének az öröme, az hogy egy test és egy lélek vagyunk? Hová lett az „örökre”,
amit megfogadtunk?
Jézus, csak Te érthetsz meg engem, csak te adhatsz erőt,
hogy most én se ítélkezzek, hogy ne bukjak el gyermekeim iránti szeretetből, akik
otthon várnak rám, és akik számára most én vagyok az egyetlen támasz.
II.
állomás: Jézus vállára veszi a keresztet (Jn 19, 16-17)
„Erre aztán kiszolgáltatta
őt, hogy keresztre feszítsék. Azok átvették Jézust és elvezették. Ő keresztjét hordozva
kiment az úgynevezett Koponyahegyre, melynek héber neve Golgota”.
Pilátus kiszolgáltatja
Jézust a főpapoknak és katonáknak. A katonák bíborszínű köpenyt adnak rá és fejére
töviskoszorút helyeznek. Megostorozzák, majd keresztet tesznek a vállára. Övéi közül
sokan elszaladnak.
Ez a 2000 évvel ezelőtti történet szüntelenül ismétlődik
az egyház és az emberiség történelmében. Krisztus Testét, az egyházat, ma ismét sebek
borítják.
A legsúlyosabb az, Jézusom, hogy én is hozzájárultam fájdalmadhoz.
Mi, házaspárok is hozzájárultunk a válladra nehezedő embertelen súlyhoz, minden egyes
alkalommal, amikor nem szerettük egymást, amikor egymást vádoltuk, amikor nem bocsátottunk
meg egymásnak, amikor nem próbáltuk meg újrakezdeni szerelmünket.
Elfelejtettük,
amit Te mondtál nekünk, Jézusunk: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek,
velem tettétek” (Mt 25,40).
III. állomás: Jézus először esik el a kereszt
súlya alatt (Mt 11,28-30)
„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és
meg vagytok terhelve: Én felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok
tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, - és nyugalmat találtok lelketeknek.
Az én igám édes, az én terhem könnyű”.
Jézus elesik. Sebesült, a kereszt súlya
nyomja vállát, az út emelkedik, a tömeg zűrzavara egyre nagyobb. Az emberek kiáltoznak,
lökdösődnek. Jézusunk, esésed nekünk is szenvedést okoz, mert megértjük, hogy mi vagyunk
az oka, a mi törékenységünk, egész lényünk. Hány bukás történt családjainkban! Mennyi
különélés, mennyi hűtlenség! Mennyi válás, abortusz, a szeretett személyek elhagyása!
Jézus, segíts bennünket megérteni, hogy mi a szeretet, tanítsd meg, hogy hogyan kell
bocsánatot kérni!
IV. állomás: Jézus Anyjával találkozik a keresztúton (Jn
19,25)
„Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére Mária, aki
Kleofás felesége volt, és Mária Magdolna.”
A Kálvária felé vezető úton Jézus
megpillantja Anyját. Tekintetük találkozik és megértik egymást. Mária tudja, hogy
ki a Fia. Tudja, honnan jön és mi a küldetése. Mária tudja, hogy Jézus Anyja, de egyben
leánya is. Látja, hogy Fia szenved minden idők minden emberéért. És vele együtt ő
is szenved.
A világ minden emberének, de különösen nekünk, családoknak, Jézus
találkozása Anyjával a Kálvária felé vezető úton mindig rendkívül időszerű esemény.
Jézus megfosztotta magát Anyjától, hogy mindnyájunknak, nekünk, házaspároknak is legyen
egy mindig mellettünk álló, készséges anyánk. Hányszor fohászkodtunk közbenjárásáért,
gyermekeinkért, hányszor kértük anyai oltalmát! És Mária hányszor hallgatott meg bennünket,
hányszor éreztük anyai szeretetének vigaszát!
Minden család keresztútján Mária
a csönd példaképe, aki a legszaggatóbb fájdalomban is új életet támaszt.
V.
állomás – Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet (Lk 23,26)
„Miközben
elvezették, megállítottak egy bizonyos cirenei Simont, aki a mezőről jött, és rátették
a keresztet, hogy vigye Jézus után”.
Talán cirenei Simon mindannyiunkat képvisel,
amikor hirtelen ránk tör egy megpróbáltatás, egy betegség, egy váratlan, olykor nehéz
kereszt? Miért éppen engem sújt a baj, miért éppen most? Az Úr arra hív, hogy kövessük
Őt, nem tudjuk, hogy hová és miként.
Sok család megerősítheti közvetlen tapasztalata
alapján: nem használ semmit, ha fellázadunk. Megéri, hogy igent mondjunk Neked, mert
Te vagy az egek és a föld Ura.
Te végtelen szeretettel szeretsz bennünket,
távolba látó szeretettel, amely nyomorúságunkon is túlmutatva, üdvözíteni akar bennünket,
hogy Veled örökre boldogok lehessünk.
Cirenei Simon emlékeztet arra a sok
önkéntesre, akik a világ számos részén nagylelkűen segítik a szenvedőket. Ez az állomás
arra tanít, hogy alázattal fogadjuk el a segítséget, ha szükségünk van rá és mi is
segítsünk másoknak, követve Cirenei Simon példáját.
VI. állomás: Veronika
megtörli kendőjével Jézus arcát (2Kor 4,6)
„Isten ugyanis, aki azt mondta:
’A sötétségből támadjon fény’, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon
nekünk Isten dicsőségének ismeret Jézus Krisztus arcán”.
Veronika – egy az
asszonyok közül, akik kísérik Jézust. Megérezte, hogy ki Ő, szereti Őt és Vele együtt
szenved. Látja feldúlt, vérző és eltorzult arcát, amely így is szelíd és alázatos.
Veronika nem tudja elviselni a látványt: egy kendővel megpróbálja letörölni arról
az arcról a vért és az izzadságot.
Életünkben talán nekünk is volt alkalmunk
arra, hogy letöröljük a szenvedők könnyeit. Talán egy kórteremben egy terminális állapotban
lévő beteget ápoltunk, segítettünk egy bevándorlónak, vagy egy munkanélkülinek, meghallgattunk
egy börtönfoglyot.
Lassanként tudatára ébredünk a földön élő minden ember
méltóságára. Minden személy, szép vagy csúnya, tehetséges vagy nem, az anya méhében
az első pillanatoktól kezdve, vagy már idős korában, Téged képvisel, Jézus. Sőt, minden
testvérünk Te vagy. Amikor Téged szemlélünk szinte megsemmisülve a Kálvárián, megértjük
Veronikával együtt, hogy minden emberben Téged ismerhetünk fel.
VII. állomás:
Jézus másodszor is elesik a kereszt súlya alatt (1Pt 2,24)
„Vétkeinket testén
fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek és az igaz életet éljük”.
Jézus
másodszor is elesik a Kálvária felé vezető szűk úton. Teste legyengült a szörnyű éjszaka
után, a kínzások következtében, a kereszt súlya alatt. Jézusra mérhetetlen nagy súly
nehezedik, olyan belső és mély fájdalom, amely minden lépésnél egyre jobban érződik.
Jézusunk, olyannak látszol, mint bárki más, aki tévedett az életben és most
fizetnie kell tévedéséért. Úgy tűnik, hogy elfogyott testi és lelki erőd és újból
elesel.
Azonban Te ismét talpra állsz, értünk, mindnyájunkért, hogy bátorságot
adj az újrakezdéshez. Szereteted nagyobb a mi gyengeségeinknél, mindig befogad és
megért bennünket.
Bűneink, amelyeket magadra vállaltál, agyonnyomnak téged,
de irgalmasságod végtelenül nagyobb nyomorúságainknál. Igen, Jézusunk, neked köszönhetően
ismét talpra állunk. Tévedtünk, hagytuk, hogy elámítson bennünket a világ, talán azért,
hogy halljuk: van még valaki, aki kíván bennünket, aki azt mondja, hogy szeret minket.
Olykor nehezen teszünk eleget házastársi elkötelezettségünknek, a hűségnek, elveszítjük
a kezdeti lendületet. Minden rutinná vált, kedvünk lenne elmenekülni.
De megpróbálunk
ismét talpra állni, anélkül, hogy engednénk a legnagyobb kísértésnek; annak, hogy
ne higgyük: a Te szereteted mindenre képes.
VIII. állomás: Jézus szól Jeruzsálem
síró asszonyaihoz (Lk 23, 27-28)
„Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok,
sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt”.
Jézus azokban a tragikus pillanatokban
szólni kíván, azt akarja, hogy a jeruzsálemi asszonyok, lányok ne csak sajnálkozzanak,
hanem térjen meg szívük. Ismerjék be, hogy tévedtek, kérjenek bocsánatot és kezdjenek
új életet.
Fásultság vagy tudatlanság, önzés vagy félelem miatt hányszor hunyunk
szemet a valóság előtt! Nem akarjuk észrevenni közeli és távoli testvéreink szenvedését,
tovább éljük kényelmes életünket, szitkozódunk a rossz és a rosszat okozók miatt,
de nem változtatunk életünkön. Nem teszünk semmit azért, hogy a dolgok megváltozzanak,
hogy leküzdjük a rosszat és megvalósuljon az igazságosság.
Jézus, add, hogy
szavaid felrázzanak bennünket, adjanak abból az erőből, amely az evangélium tanúságtevőit
hatja át. Gyakran a vértanúk, apák, anyák vagy gyermekeik, vérüket a Te véreddel egyesítve
megnyitották és ma is megnyitják a jó felé vezető utat a világban.
IX. állomás:
Jézus harmadszor is elesik a kereszt súlya alatt (Lk 22, 28-30a)
„Ti viszont
kitartotok velem megpróbáltatásaimban. Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám
nekem adta, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban”.
A felfelé vezető
út rövid, de Jézus gyengesége a végsőkig fokozódott. Testileg-lelkileg kimerült. Érzi
a főpapok, a tömeg gyűlöletét, mintha a múlt és jelen elnyomása miatti elfojtott haragjukat
Jézusra akarnák ömleszteni. Jézus azonban végső erejét összeszedve ismét feláll és
folytatja rettenetes útját a Golgota felé. Számos testvérünk világszerte szörnyű próbákat
áll ki, mert követ Téged, veled együtt halad a Kálvária felé, és elesik az üldöztetés
miatt, ami kétezer éve sújtja Testedet, az egyházat.
Gyakran a jóléttől elkábultan
élünk, ahelyett, hogy minden erőnkkel elköteleznénk magunkat az emberiség felemelésére.
Családjaink is részét alkotják ennek a fellazult szövetnek: a jólét válik az élet
egyetlen céljává. Gyermekeinket szoktassuk hozzá a józansághoz, az áldozathozatalhoz,
a lemondáshoz. Adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy sikerélményeik lehessenek a sportban,
a közösségi életben, de ezek a tevékenységek ne csak arra szolgáljanak, hogy valamivel
kitöltsék idejüket és mindent megkapjanak, amit csak kívánnak.
„Jézus keresztre feszítése után a katonák
fogták ruháit és köntösét. Ruháit négy részre osztották, minden katonának egy részt.
Köntöse varratlan volt, végig egy darabból szőve”.
Mint minden halálra ítéltet,
Jézus is levetkőztetik, hogy megalázzák, hogy megsemmisítsék. A közöny, a megvetés,
a nemtörődömség az emberi méltóság iránt egyesül a kapzsisággal, a magánérdekkel.
A te köntösöd azonban varratlan volt, egy darabból szőve. Most ruhátlanul
állsz azoknak kiszolgáltatva, akik nem tartják tiszteletben az emberi méltóságot.
Hányan szenvednek ma is a személy iránti tisztelet hiányától. Mi is, saját
szabadságunkra hivatkozva, megsértjük mások szabadságát. Jézus, aki hagyja, hogy így
mutatkozzon az akkori és a mai emberiség előtt, felhívja figyelmünket a személy nagyságára,
arra a méltóságra, amelyet Isten adott minden embernek, és amelyet semmi és senki
soha nem sérthet meg, mivel minden ember Isten képmása. A mi feladatunk, hogy előmozdítsuk
a személy és teste tiszteletét. Nekünk, házaspároknak különösen is az a feladat jutott,
hogy összekapcsoljuk ezt a két alapvető és egymástól elválaszthatatlan valóságot:
a méltóságot és a teljes önátadást.
XI. állomás: Jézust a keresztre szögezik
(Jn 19, 18-19)
„Keresztre feszítették őt és vele együtt két másikat: azokat
kétfelől, középen pedig Jézust. Pilátus táblát is készíttetett és a kereszt fölé erősíttette.
Ez volt ráírva: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”.
Csak elképzelni tudjuk
Jézus szenvedését a kegyetlen és rendkívül fájdalmas keresztre feszítéskor. Belépünk
a misztériumba: az emberré lett Isten miért hagyja, hogy egy fára szegezzék és rettenetes
fizikai és spirituális fájdalmak között felemeljék a földről?
A válasz csak
egy lehet: szeretetből. A szeretet törvénye az, ami arra késztet, hogy életünket a
másik javáért adjuk. Ezt bizonyítják azok az anyák, akik a halált is vállalták, hogy
világra hozzák gyermeküket. Vagy azok a szülők, akik háborúban, terrorista merényletben
veszítették el gyermeküket és úgy döntöttek, hogy nem állnak bosszút.
Miközben
szemlélünk Téged a kereszten, mi, családok, házaspárok, és gyermekek megtanulunk szeretni,
táplálni magunkban a befogadást, amely önátadás, amely tud szenvedni és a szenvedést
szereteté tudja átalakítani.
XII. állomás: Jézus meghal a keresztfán (Mt 27,
45-46)
„A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség támadt az egész földön.
Kilenc óra tájban Jézus hangosan fölkiáltott: „Éli, Éli, Lámmá szábáktáni?” Vagyis:
Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?”
A hirtelen felszálló kiáltás
istenkáromlás? A halálra ítélt a zsoltár szavait kiáltja? Hogyan fogadjunk el egy
olyan Istent, aki panaszkodik, aki nem tudja, nem érti, mi történik? Isten emberré
lett Fia érzi, hogy meghal, magára hagyatva Atyjától?
Jézus, Te, a Szent, hasonlóvá
váltál hozzánk, hogy megtapasztald bűnös mivoltunkat, az Istentől való távolságot,
az Isten nélküliek poklát. Megtapasztaltad a sötétséget, hogy elhozd nekünk a világosságot.
Elfogadtad a fájdalmat, hogy nekünk add a Szeretetet. Kipróbáltad a kizártságot, az
elhagyatottságot, felfüggesztve az Ég és a Föld között, hogy befogadhass bennünket
Isten életébe.
Misztérium vesz körül bennünket, amikor átéljük Kínszenvedésed
minden lépését. Jézusunk, Te nem tartod meg magadnak féltékenyen őrzött kincsként
Istennel való egylényegűségedet, hanem szegénnyé válsz, hogy bennünket gazdaggá tégy.
A kétségbeesésnek abban a mély szakadékában hogyan bízhattad magad az Atya
szeretetére? Csak Téged szemlélve nézhetünk szembe a tragédiákkal, az ártatlanok szenvedéseivel,
a megaláztatásokkal, a sértésekkel, a halállal. Jézus úgy éli meg halálát, mint
ajándékot nekem, nekünk, családunknak, minden személynek, minden családnak, minden
népek, az egész emberiségnek. Halála aktusában újjászületik az élet.
XIII.
állomás: Jézust leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik (Jn 19,38)
„Arimatei
József, aki a zsidóktól való félelmében csak titokban volt Jézus tanítvány, kérte
Pilátust, hogy levehesse Jézus testét, Pilátus megengedte. Mire az elment és levette
Jézus testét”.
Mária látja Fiát, Isten és az ő Fiát meghalni. Tudja, hogy ártatlan,
de magára vette nyomorúságaink súlyát. Az Anya felajánlja Fiát, a Fiú felajánlja Anyját
Jánosnak, nekünk. Jézus és Mária, íme, egy család, aki a Kálvárián éli meg és szenvedi
el a végső elszakadást. A halál elválasztja őket, legalább is látszólag elválaszt
egy anyát és egy fiút, aki emberileg elképzelhetetlenül egyszerre ember és Isten.
Szeretetből mindketten átadják magukat Isten Akaratának.
A Mária szívében
nyílt mély szakadékba most egy másik fiú lép be, aki az egész emberiséget képviseli.
Mária mindnyájunk iránti szeretete annak a szeretetnek a folytatása, amelyet Jézus
iránt érzett. A tanítványokban Jézus arcát látja. Értük él, támaszt nyújt nekik, segíti,
buzdítja őket, elvezeti őket Isten Szeretetének megismerésére.
Álljunk meg
elnémulva ez előtt a jelenet előtt: mit mond családunknak ez az Anya és ez a Fiú a
Kálvárián? Megérezzük, hogy egy egyedülálló, megismételhetetlen ajándékot adnak nekünk.
Bennük találjuk meg azt a képességet, hogy kitágítsuk szívünket és látóhatárunkat
egyetemes távlatoknak nyissuk meg.
Ott, a Kálvárián, Jézus mellett, családjaink
befogadják Isten ajándékát, egy olyan szeretet ajándékát, amely karjait a végtelen
felé nyújtja ki.
XIV. állomás: Jézust eltemetik a sziklasírba (Jn 19, 41-42)
„Azon
a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig új sírbolt, melybe
még senkit sem temettek. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda
helyezték Jézust”.
Mély csönd veszi körül a Kálváriát. Jézus, akit a tanítványok
apránként Isten emberré lett Fiaként ismertek meg, most ott fekszik halottként a kertben.
Az eddig ismeretlen magányban tanácstalanok, nem tudják, hogy mit tegyenek, hogyan
viselkedjenek. De éppen azokban a pillanatokban érlelődik meg bennük a hit, annak
emléke, amit Jézus mondott és tett, amikor közöttük volt, és amit akkor csak részben
értettek meg.
Ott kezdenek meg egyházzá válni, várakozva a Feltámadásra, a
Lélek kiáradására. Velük volt Jézus Anyja, Mária, akit a Fiú Jánosra bízott. Köré
gyűlnek, várakozva az Úr megnyilvánulására. Tudjuk, hogy az a test három nap elteltével
feltámadt. Jézus tehát örökre él és elkísér bennünket, Ő személyesen, földi utunkon,
örömök és megpróbáltatások között.
Jézus, add, hogy kölcsönösen szeressük egymást,
hogy ismét közöttünk légy, minden nap, mint ahogy megígérted: „Ahol ugyanis ketten
vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).